Ez aztán a testvérharc! Párban állították ki Schmitt Pál unokáit (VIDEÓ)
Közösen lettek világbajnokok Magyarország színeiben, de klubszinten más csapatban játszanak. Nem is kerülték el egymást a medencében...
A köztársasági elnök a magyar nyelv védelmével, ápolásával kapcsolatban kérte a nemzet szinészeinek segítségét. A művészeket szerdán fogadta a Sándor-palotában Schmitt Pál.
A magyar nyelv védelmével, ápolásával kapcsolatban kérte a nemzet színészeinek segítségét Schmitt Pál. Az államfő szerdán fogadta a művészeket a Sándor-palotában. Schmitt közölte: díjat szeretne alapítani a magyar nyelv ápolásáért, a díjak odaítéléséhez azonban zsűrire van szüksége. „Nem találnék jobb tanácsadókat, mint önöket” - mondta.
Schmitt a találkozón felidézte: elnöki vállalásai között szerepel a magyar nyelv védelme. Szerinte a gyerekek manapság nem tudnak helyesen írni, olvasni, kezükből kikopott a könyv, hiányzik a szépen artikulált beszéd. Felhívta a figyelmet arra, meg kell tanítani a gyerekeket szépen, választékosan beszélni, és ehhez követendő példák kellenek. Az államfő ehhez is a nemzet színészeinek segítségét kérte.
Az eseményen nem vett részt Komlós Juci és Szabó Gyula.