Fekete: Az MMA „soha nem vetette ki a hálóját” a Műcsarnokra

2012. december 15. 13:35

Fekete György szerint a Műcsarnokból azért lett ügy, mert másfél éves „keserves küzdelmet” folytatott, hogy párbeszéd alakuljon ki közte és Gulyás Gábor között. Az MMA negyvenhárom művészt választott rendes tagjai közé szombati közgyűlésén.

2012. december 15. 13:35

A Műcsarnokra „soha nem vetette ki a hálóját” a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) - jelentette ki Fekete György elnök a köztestület szombati közgyűlésén. Fekete György szerint a Műcsarnokból azért lett ügy, mert másfél éves „keserves küzdelmet” folytatott, hogy párbeszéd alakuljon ki közte és az intézményt vezető Gulyás Gábor között, aki ezt érzése szerint folyamatosan megtagadta, és „ellenvéleményeket mondott”.

A személyét mostanában érő „hihetetlen mértékű mocskolódásra” reagálva az MMA-elnök kikérte magának, hogy „valaki a művészet szabadságát az MMA-tól kérje számon”. Fekete György beszámolójában visszautasította, hogy az Országgyűlés által a köztestületnek 2013-ra megszavazott 2,5 milliárd forintot más kulturális feladatoktól vonta volna el a kormány; mint mondta, ennek több mint fele a Vigadó épületének felszerelésére szolgál.

Negyvenhárom művészt választott rendes tagjai közé a közgyűlésen a Magyar Művészeti Akadémia. A belépni kívánókról egységes listán szavazhatott a tagság, amely 88 igen, 2 tartózkodás és 1 ellenszavazat mellett az MMA nyolc tagozatába összesen 43 művészt vett fel. Az új rendes tagok között van mások mellett Kósa Ferenc filmrendező, Turi Attila építész, Sebestyén Márta népdalénekes, Cserhalmi György, Blaskó Péter, Haumann Péter és Huszti Péter színművész, Bereményi Géza író, filmrendező, Marton Éva és Tokody Ilona operaénekes, Sapszon Ferenc karnagy valamint Medveczky Ádám karmester.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2012. december 15. 15:37
Örömmel látom az MMA új tagjai sorában az olyan nagyszerű embereket, mint pédául Haumann, vagy Bereményi.Még az a Tokody is bekerült, aki pedig nagyon nem szereti ezt a kurzust, aminek látványosan a jelét is adta. Jó, hogy az új tagok az egyetemes magyar kultúrában gondolkodnak, s nem a kívülállást, a magyar kultúra tagadását, a kultúrharcot választották, mint tették azt például Konrádék a Szépírók Társaságával.Csak elismeréssel tudok beszélni valamennyi új tagról - ami ugye valós szakmai, művészi teljesítményük elismeréséből fakad, no meg a neveltetésemből, abból, hogy a szüleim megtanítottak a kulturált beszédre, az eltérő vélemények elfogadására, tiszteletére, a gyűlölettől vezérelt emberek kerülésére, nem a faji, felekezeti, vallási hovatartozás, hanem a teljesítmény szerinti értékítéletre - , s biztos vagyok benne, hogy a lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a kultúra pártoktól független támogatásáért, terjesztéséért. Ugye nem akarja carlos azt állítani, hogy ezek az emberek nem igazi etalonok a maguk területén? Az a helyes, ha minél sokrétűbb világnézetében is ez a testület. Persze sértett emberek mindenütt vannak. Van akit már az önmagában sért, hogy nem az általa preferált politikai erő van hatalmon, ebből eredően az új csak rossz lehet. Van akit a hosszú idő óta élvezett anyagi kedvezményezettség megszűnése, avagy éppen szűkebbé válása tett sértetté. S akkor mit mondjanak azok, akiket hosszó időn keresztül a ballib kurzus szorított ki teljesen, vagy a perifériára. Ők nem kezdtek aláírás gyűjtésbe, tudták, hogy a ballibek született agreszivitása, kirekesztése ellen a média síkján nincs esélyük, csak dolgoztak, alkottak szépen. Most meg ugye az eddig kizártak is szeretnének a magyarok többségének nagy elégedettségére komoly szerepet kapni a kultúra kérdésében. S még mindig a kultúráról beszélek, amibe nem tartozik bele az ominózus szegedi kiállítás. Lehet olyan is, de azt csinálják magán pénzen, ne az adófizetőkén. Érdemes megfigyelni ezt a hisztéria hullámot, amit naponta gerjesztenek "baloldali" és "liberális" oldalról. Ugye nem véletlen az idézőjel, hiszen azok akik ma ennek jegyében jelenítik meg magukat, azoknak nincs valódi közük az igazi baloldali és liberális értékekhez. Szóval hisztiznek, mert a zsíros konchoz odaférhetnek a nemzeti oldal képviselői is, s mindazok,- az árulóknak kikiáltott Bereményi, stb. is - akik nem is sorolhatók ezekhez annyira markánsan, de teljesítményük, nemes emberi magatartásuk okán igenis ott van egyenrangú félként a helyük az MMA soraiban, a magyar kultúra irányításában. A "liberálisok", egyébként mindenütt azonos agresszivitására jó példa volt, hogy amikor Vittorio Sgarbi, az ismert művészettörténész, 2001-ben, mint a Berlusconi kormány kulturális államtitkára hivatalosan Párizsba utazott, de ott a "liberálisok" ordítozással,randalírozással egyszerűen nem engedték megszólalni egy rendezvényen. Hajrá Fekete és hajrá új tagok! Le a kultúrmocsokkal,a magyarok, a keresztények gyalázkodásával!Egyik oldal értékhordozóit sem lehessen pocskondiázni.Különösen nem ilyen gyűlöletkeltőknek, mint carlos. Higgye el, a gyűlölet komoly fiziológiai elváltozásokat okozhat, próbáljon meg szeretni olyan embereket is, akikkkel nem ért egyet. Csizmadia Ervin baloldali politológus tegnap a Klub Rádióban, Szénási úr mikrofonja előtt is arról beszélt, hogy a mai állóháború, gyülölködés helyett el kell érni egy nemzeti együttműködési minimumot. Csizmadia elégtelennek nevezte, ha 2014-ben a baloldal győz, s csak gazdasági-kultúrális programokat tesz le az asztalra. Szerinte bármelyik oldal is győz, a győztesnek le kell ülnie azzal, akit "tegnap" még utált, s nemzetstratégiai kérdésekben ki kell dolgozni egy közös programot. Jó volt hallgatni, hogy Csizmadiának is elege van a gyűlölködésből.Magam is ezt támogatnám.
HSL
2012. december 15. 14:57
lázadáááás: http://index.hu/belfold/2012/12/15/botrany_a_muveszeti_akademia_kozgyulesen/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!