Üvegszilánkot találtak a gyerekek ebédjében az iregszemcsei általános iskolában
Sírva futott édesanyjához egy fiú, miután megette az ebédjét.
Krug Emíliával, Vicsek Ferenccel és Somos Andrással felváltva fogja vezetni Somogyi Zoltán az ATV Fórum című műsorát – írja a NOL. Gréczy Zsolt közben távozik a csatornától, és a Demokratikus Koalíció szóvivője lesz.
Somogyi Zoltán elvállalta, hogy Krug Emíliával, Vicsek Ferenccel és Somos Andrással felváltva vezesse az ATV Fórum című műsorát – írja a NOL. A televíziócsatornánál eddig műsort vezető Gréczy Zsolt viszont távozik, ő a Demokratikus Koalíció szóvivője lesz. Az ATV közleményben mondott köszönetet Gréczynek a munkájáért.
A NOL-nak Somogyi elmondta: nem tart attól, hogy nem tudja majd kezelni a szélsőséges, avagy a politikai múltjáról kérdezősködő betelefonálókat. Mint kijelentette: csak vállalhatatlan vélemény esetében fog vitázni, ha pedig ekkor sem jár sikerrel, elbúcsúzik a telefonálótól, mivel „csak alkotmányos kereteken belül lehet beszélgetni”.