Atlétáink szerepeltek a legjobban szombaton – ez volt a 8. nap magyar szempontból

2016. augusztus 14. 09:51

Kővágó Zoltán a 7. helyen végzett diszkoszvetésben a rió olimpia szombati napján, a hétpróbázó Zsivoczky-Farkas Györgyi pedig az utolsó néhány számban hozott remek eredményének köszönhetően végül a 8. helyen zárt. Folytatták küzdelmüket vitorlázóink is: Berecz Zsombor ugyan nem szerepelt olyan jól, mint két nappal ezelőtt, de összetettben még mindig a 8. helyen áll. Magyar eredmények a riói olimpia nyolcadik napjáról.

2016. augusztus 14. 09:51
Kiss Brigitta

A szombati nem csak eredményesség szempontjából volt „csendesebb” a riói olimpián, hanem eleve jóval kevesebb magyar volt érintett a különböző versenyszámokban, mint az elmúlt egy hétben bármikor.

Legeredményesebbek atlétáink voltak, akik közül a diszkoszvető Kővágó Zoltán első próbálkozásával biztosította magát a döntőn belüli döntőre, vagyis a legjobb nyolcba, és végül a 7. helyen végzett. Női hétpróbázóink végig jól teljesítettek, az utolsó néhány számban viszont különösen jól, így Zsivoczky-Farkas Györgyi végül 8., míg Krizsán Xénia a 16. helyen zárt.

A tollaslabdázó Sárosi Laura második csoportmérkőzésén is 2-0-ás vereséget szenvedett, így kiesett a további küzdelmekből.

Így szerepeltek a magyarok a vízen, a vízben

Szombaton befejeződtek az evezős küzdelmek, az utolsó napon Magyarország férfi egypárban volt érdekelt Pétervári-Molnár Bendegúz révén, aki a C-döntőben második lett, így összesítésben végül a 14. helyen zárt.

Vitorlázóink egy részének szombaton az utolsó futamokat rendezték. Ezek alapján eldőlt, hogy férfi Laser Standardben Vadnai Benjamin összesítésben a 33. helyen végzett, míg a szintén fiatal, mindössze 18 éves Érdi Mária női Laser Radialban a nagyon szép olimpiai 14. helyet szerezte meg.

A Finndingiben versenyző Berecz Zsombor számára a hetedik és a nyolcadik futam nem sikerült olyan jól, így összesítésben visszacsúszott néhány helyet, de még mindig a 8. helyen áll. Ha sikerül az első tízben maradnia a hátralévő két futam után is, akkor indulhat majd az éremfutamban. 

Női vízilabdázóink utolsó csoportmérkőzésüket játszották az olimpia egyik legnagyobb esélyesének számító Egyesült Államokkal, és bár a mérkőzés elején még tudták tartani az eredményt az USA-val, végül 11-6-os vereséget szenvedtek az amerikaiaktól. A magyar válogatott csoportja harmadik helyén végzett, így eldőlt, hogy a negyeddöntőben Ausztráliával találkozik majd.

Tizenegyedikek vagyunk az éremtáblán

Újabb egy helyet csúszott vissza Magyarország az éremtáblázaton, nyolc nap után jelenleg a 11. helyen áll.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
felcsúti
2016. augusztus 14. 14:31
palika2014 Lopják a neved! Nézz hátra, hátha a tolvaj orbán volt!
felcsúti
2016. augusztus 14. 14:29
Ilyen testfelépítsseé és csak 7.-ik? Az ilyen khontalan féléket is eldobná 15 méterre Gratula amúgy!
felcsúti
2016. augusztus 14. 14:28
Nem szívesen teáznánk az orosz doppingbotrányt kirobbantó sportolónővel - Amerikában bujkál, valaki már azt is tudja, hol https://kuruc.info/r/49/162527
kohntalan
2016. augusztus 14. 10:03
Unom az olimpiát. Mert álságos és értelmetlen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!