Ötvenezer könyvet gyűjtene össze idén a Mikulásgyár

2019. november 24. 11:57

November 29-től várják az adományokat a Millenáris Parkban.

2019. november 24. 11:57

A Mikulásgyár a tartós élelmiszer- és ruhafelajánlások mellett ajándékkönyveket és önkénteseket is vár – tudatta Zsolnai Endre, az akció főszervezője az MTI-vel közleményben vasárnap.

A Mikulásgyár idén is a Millenáris Parkban lesz, november 29-től december 21-ig gyűjtik a rászorulóknak szánt tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, ruhákat, játékokat. Emellett egy hónap alatt legalább 50 ezer könyvet szeretnének összegyűjteni, és eljuttatni olyan családokhoz, amelyek lakóhelyén nincs egyetlen könyvesbolt sem. Az olvasás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet azzal is, hogy minikönyvtárat állítanak fel a Mikulásgyár területén és rekordkísérletet hirdetnek meg: legalább tízezer lelkes szülőt és gyereket várnak, hogy felolvassanak egymásnak egy-egy mesét.

A másfél évtizede indult karitatív akció szervezői kérnek minden cégvezetőt, hogy vállaljon önkéntes munkát a Mikulás gyárában és hozzon ajándékkönyveket. A Mikulásgyárat már több vállalat, intézmény dolgozói is támogatják.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
siochanty
2019. november 28. 04:41
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
padeter
2019. november 27. 19:11
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Sulammit
2019. november 25. 13:46
A bútorral más a helyzet, a szállítás sokba kerül. De ott is lett volna megoldás, ha felajánlod a helyi plébániádnak, Karitásznak, ők szereztek volna neked rászoruló embereket.
Finale*
2019. november 25. 08:06
Ennel a Zsolnai Endrenel bekepzeltebb, pokhendibb alak nincs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!