Index-rovatvezető: Ez évek óta időzített bomba volt, amely most robbant fel

2020. július 30. 09:17

Jenei Miklós szerint az okozta a problémát, hogy az Index „fejére ültették” Gerényi Gábort.

2020. július 30. 09:17

A Klubrádiónak adott interjút jenei Miklós, az Index gazdasági rovatának vezetője, akit elsőként arról kérdeztek, hogy miért álltak fel a portál újságírói a múlt héten. Azt mondta, ennek teljesen közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Dull Szabolcs főszerkesztőt kirúgták, kicsit távolabbról nézve pedig az, hogy úgy érezték, a függetlenségüket ezzel olyan mértékben sértették, ami már nem vállalható.

Szerinte nemcsak arról van szó, hogy nagyon szerették Dull Szabolcsot és kiálltak mellette, hanem arról: a szerkesztőségnek megalakulása óta alapelve volt, hogy senki nem szólhat bele abba, mit írnak, miről írnak és kik a munkatársaik.  „Ha valaki kívülről áttöri ezt a pajzsot, amelyet a szerkesztőség eddig tartani tudott, akkor a függetlenségünk már vállalhatatlan mértékben sérül, ezért számít ez vörös vonalnak” – fogalmazott.

Jenei az előzményekről elmondta, hogy az Index vezetésének „fejére ültették” Gerényi Gábor korábbi Index-alapítót, az Azonnali.hu társtulajdonosát, valamint tanácsadóját, Erdélyi Zsoltot, aki már Dull kirúgása előtt szorgalmazta a főszerkesztő menesztését.

Arra a kérdésre, hogy a márciusban érkezett Vaszily Miklós milyen befolyással volt az Index.hu vállalatra, Jenei Miklós azt mondta, ez nehéz és komplex helyzet. Arról van szó – mondta – hogy maga az Index.hu, amelyet látnak az olvasók, az újságírókból és néhány számítógépből áll, de annak felületeit már az Indamedia adja el, minden szolgáltatást tőle kell vásárolni, általuk ismeretlen szerződéseken keresztül.

Szerinte a lap nem tudott volna saját akaratából szabadulni ebből a helyzetből, és az Indamedián múlt, mennyi reklámot értékesít, és abból mennyi jut vissza a szerkesztőséghez.

A volt rovatvezető Bodolai László szerepéről is nyilatkozott. Mint mondta, úgy jelenik meg ez kifelé, mintha Dull Szabolcs és Bodolai állna szemben egymással, de nekik valójában nem Bodolaival volt az alapvető és közvetlen problémájuk. Sokat tett azért az elmúlt években, hogy ebben az alapítványi formában működhessenek, biztosan rengeteg villámot elhárított, ami érte a szerkesztőséget. Szerinte Bodolai próbált mozogni ebben a nagyon nehéz viszonyrendszerben, és most erősen elmérte a mozgásterét, de igazából „nem ő a valódi aktor” ebben a történetben.

Elmondta, hogy az Index elhagyása nem volt cél, csak garanciákat szerettek volna a függetlenségükre, de mivel ezeket nem kapták meg, nem volt más választásuk. Szerinte a semmibe ugrott a szerkesztőség, mindenki hatalmas kockázatot vállalt az elveiért. Azt is mondta: nagyon úgy tűnik az elmúlt napok eseményei után, hogy az Index szerkesztőségének távozása „olyan űrt hagy a közéletben, amelyet a társadalom szeretne betölteni”. Véleménye szerint ha lesz folytatás, azt a milliós olvasótábor hozza létre, mert szüksége van rá. Lesz-e működő új portál a következő hetekben? Erre a kérdésre Jenei úgy válaszolt, hogy, ilyen méretű projektet nem lehet néhány hét alatt összehozni. A szerkesztőség szeretne együtt maradni, ezért úgy gondolja, valami „szükségszerűen kell, hogy legyen ebből”.

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2020. július 30. 18:51
Látom az összes patkány és patkányfészek (!) bedobja magát ebbe a hamis történetbe...
artfx
2020. július 30. 17:41
A NER a "nemzeti együttműködés rendszere". A gyakorlatban azt jelenti. hogyha jóban vagy Orbán Viktorral, akkor jól fogsz járni. Politikai és gazdasági szempontból. NER barát politikust nem rúgnak ki még akkor sem, ha az (nyugdíjas) óvónéni édesanyja százmilliós támogatásokat vesz fel. A NER-t azért kell támadni, mert bőven a túlmutat a Fideszen. A NER vállalkozók jelentős része fidesz közeli, de formálisan nem párttag. A NER-hez hozzátartoznak azok az "ellenzéki" képviselők is, akiket megvásárolt a fidesz, vagy együttműködnek a fidesszel a gazemberkedések során. (lásd MSZPs helyi politikai erők parkolás ügyben). Nem a fideszt és nem a kormányt kell támadni, hanem ezt a hibrid rendszert, amit a vezér a hazug "béke, szabadság, egyetértés" hármassal hirdet.
catalina9
2020. július 30. 11:40
ezt a libsimaszatolást, amit az Indexes libernyákok előadtak...
zakar zoltán béla
2020. július 30. 11:37
Meg Gyurcyány Gabriellát és Dobrev Gábort?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!