Csányi Sándor az SZFE-ügyről: Semmiféle ideológiai képzés nem volt

2020. szeptember 10. 08:37

A színész elmondta véleményét az egyetem körül kialakult helyzetről.

2020. szeptember 10. 08:37
null

„Nem foglalkozom politikával. Nem érdekel, nem értek hozzá, nincs is kedvem az egészhez, nem is csináltam ilyet és remélem, hogy ezután sem fogok. Csak most már annyi minden érinti a mi szakmánkat, ami át van hatva ugyan politikával, de nem egy az egyben politika, hanem rengeteg szakmai kérdés is felmerül” – kezdi a közösségi oldalon közzétett videóját Csányi Sándor színész. A felvételen a Színház-és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzetre reagált és elmondta: semmiféle ideológiai képzés nem volt, amíg ő az intézménybe járt. „Ha őszinte akarok lenni, én azt sem tudtam, hogy ki van kormányon” – emlékezett Csányi.

Továbbá az a vád is érte az intézményt, hogy egy szűk baráti kör vezeti. „Ez igaz. Ez így is van évek óta. Zsámbéki, Ascher, Székely, Máté Gábor. Ők azok, akik meghatározó elemei a főiskolának. Erre született mindenféle összeesküvés-elmélet, hogy ez miért lehet így, de nekem az összeesküvés-elmélet mellett eszembe jutott egy másik szó: a szakértelem” – jelenti ki a színész.

Szerinte a szakértelem miatt vezetik a fent említett személyek az egyetemet hosszabb ideje.

A videót itt nézheti meg.

 

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2020. szeptember 19. 02:00
Ő azt se tudta, hogy ki van kormányon. Ilyen primitíven hazudni elég nagy égés.
LAW AND ORDER
2020. szeptember 13. 19:16
Tehetségtelen kvótanéger, a réti fajtából. Érdektelen.
catalina9
2020. szeptember 13. 14:16
Csányi felszegett fejjel térdencsúsz....szánalmas!
simonvitéz
2020. szeptember 11. 14:58
Ideológiai képzés nem folyik, Sanyi, de valahogy mégis az SZFE ről kikerülő szinháznövendékek egytől egyig vagy celebbé válnak vagy egy libsibolsi mentalitasu színházban kezdik a pályafutásukat. Esetleg mindketto. De érdekes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!