Dunai Limes: nem mondott le a világörökségi nevezésről a magyar kormány

2021. június 16. 14:00

„Magyarország elkötelezett, hogy a Dunai Limes teljes egészében nyerhesse el a világörökségi címet” – kommentálta lapunknak a Miniszterelnökség a sajtóban megjelent, a visszalépésről szóló híreket. A kormányzat szerint hazánk nem szeretné, ha a „keleti szegmens” országai külön neveznének, erre érvei is vannak, ám a párbeszédre továbbra is nyitott az érintett országokkal.

2021. június 16. 14:00
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

A kormány kezdeményezte a római birodalom határvonala, azaz a Limes világörökségi jelölésének visszavonását – számolt be a minap a 444.hu. A lap szerint ezzel nemcsak mi bukjuk a világörökségi címet, hanem a velünk együtt jelölő három partnerország, Németország, Ausztria és Szlovákia is. Az érintett államokat a magyar kormány június 8-án levélben kereste meg szándékáról – olvasható a cikkben.

A téma kapcsán megkerestük a Miniszterelnökséget: azt közölték, Magyarország továbbra is elkötelezett, hogy az egykori Római Birodalom Duna mentén húzódó, mintegy 2400 km-es határvédelmi vonala, vagyis

a Dunai Limes teljes egészében nyerhesse el a világörökségi címet.

Kifejtették: hazánk a Római Birodalom Határai világörökségi helyszínné nyilvánítása kapcsán elkészült úgynevezett Tematikus Tanulmányban foglaltak szerint tartja szakmailag támogathatónak a nevezési stratégiát.

Az „örökségvédelmi és régész szakma legnevesebb képviselőinek közreműködésével készült”, 2017-es dokumentum egyértelműen rögzíti: bár a Dunai Limes nyolc ország területén helyezkedik el, egy helyszínnek számít, és kizárólag egységében képes kifejezni a Világörökség Jegyzékbe való felvétel szempontjából meghatározó „Kiemelkedő Egyetemes Értéket”. Csakhogy a „keleti szegmens” (vagyis Horvátország, Bulgária, Szerbia és Románia) értékhordozó attribútumai csupán kiegészítő jellegűek, önmagukban nem elégségesek ahhoz, hogy önálló helyszínként külön nevezzenek.

Párbeszédben a partnerekkel

A Miniszterelnökség lapunknak megküldött válaszai szerint az a nevezési stratégia, ami a nyugati szegmens nevezésének benyújtását követően merült fel, vagyis hogy a keleti szakasz országai külön nevezzenek, azt a reális veszélyt hordozta volna, hogy „Kiemelkedő Egyetemes Érték” híján a Duna alsó szakaszának országai kimaradnak a Dunai Limesből, és keleti partnereink szakmai érdekei mellett a világörökségi helyszín integritása és hitelessége is sérül.

„A kérdésben eltérő álláspontok alakultak ki, mivel Ausztria, Németország és Szlovákia a keleti szegmens országainak külön nevezését szorgalmazta, az érintett országok viszont e javaslat ellen léptek fel. Magyarország felajánlotta a nyolc ország együttes nevezésének lehetőségét is, de a nézőpontok továbbra sem közeledtek. Miután a nyugati szegmens a júliusi Világörökség Bizottsági ülés napirendjén szerepel, értesíteni kellett a Világörökség Központot a nevezési eljárás folytatásának akadályáról” – magyarázták a Miniszterelnökség részéről.

Vagyis mindebből az következik, hogy

a magyar kormánynak gyakorlati kifogásai vannak a procedúrával kapcsolatban,

szeretné bevonni az érintett keleti államokat is, ám a világörökségi nevezési szándékról alapvetően nem mondott le. Sőt.

Turisztikai szempontok

Karsai Árpád, a Magyar Limes Szövetség elnökségi tagja, a Duna-Limes Kulturális Tematikus Program fejlesztési koncepcióját kidolgozó team vezető tervezője egyébként korábban úgy nyilatkozott, hogy a remélt világörökségi cím nem feltétele a turisztikai vonzás elérésének. Hiszen például az osztrák Petronell településen lévő Carnuntum római emlékét is évi 200 ezer látogató keresi fel, pedig nincs rajta az UNESCO listáján.

Nyilván nem hátrány egy ilyen „pecsét”, ám a világturizmus attrakcióinak 99 százaléka nem függ össze a listára kerüléssel, hanem a vonzerő képességének egyéb komponensein nyugszik.

Németország, Ausztria, Szlovákia és hazánk 2018 januárjában nevezett a világörökségi címre az egykori Római Birodalom határainak e négy ország területére eső emlékeivel.

A Magyarország által koordinált nevezés 98 helyszínt foglalt magába,

a Dunának mintegy 1500 kilométeres szakaszán fekvő helyszíneket érintve, a részhelyszínekkel együtt 175 helyszínnel. Magyarország 65 világörökség-várományos helyszínnel, Szlovákia kettővel érdekelt.

 

Nyitókép: A Kr. után 89-ben alapított római település és katonai tábor, az egykori Aquincum épületeinek maradványai a főváros III. kerületében, Óbudán, a Szentendrei út mentén, az Aquincumi Múzeum területén (MTVA/Bizományosi: Faludi Imre)

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LAW AND ORDER
2021. június 17. 09:08
Megint felsült a ballibes FAKE NEWS média!!!
annamanna
2021. június 17. 00:34
A magyar kormány szerint ők szeretnék a Limes világörökségi címét, de csak most fogták fel a nevezés menetét https://444.hu/2021/06/16/a-magyar-kormany-szerint-ok-szeretnek-a-limes-vilagoroksegi-cimet-de-csak-most-fogtak-fel-a-nevezes-menetet "Talán nem lesz meglepő, de a helyzet az, hogy a Miniszterelnökség sajnos nem mond igazat." "A Miniszterelnökség érvelése már csak azért sem áll meg, mert a német-osztrák-szlovák-magyar közös jelölés már évek óta aktív, a magyar fél kifejezett beleegyezése nélkül be sem lehetett volna adni. Teljesen életszerűtlen, hogy valahogy mindig akkor találnak ki valamit Orbánék, amikor épp célegyenesbe fordulna a dolog, és megkaphatnák a világörökségi címet a négy nyugati jelölő ország Limes-elemei"
Nagy Pál
2021. június 16. 23:16
"Magyarország elkötelezett, hogy a Dunai Limes teljes egészében nyerhesse el a világörökségi címet" - magyarul majd valamikor a nagyon távoli jövőben.
Akitlosz
2021. június 16. 21:32
"az egykori Római Birodalom Duna mentén húzódó, mintegy 2400 km-es határvédelmi vonala, vagyis a Dunai Limes teljes egészében nyerhesse el a világörökségi címet." Hát, ha még létezne ... akkor el is nyerhetné. De ugyan hol látta a szerző ezt a 2400 kilométeres római határvédelmi vonalat? Álmában?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!