Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Fordulat az erőszakos antifák ügyében: mással is gyanúsítják a budapesti embervadászokat

2023. augusztus 08. 15:55

Immár bűnszervezetben való részvétellel is gyanúsítja a februári budapesti radikális baloldali támadások feltételezett elkövetőit a rendőrség.

2023. augusztus 08. 15:55

A Mandiner korábban beszámolt róla, hogy elítélték a budapesti embervadászatban is érintett Hammerbande négy tagját a szász tartományi bíróság előtt folyó mamutperben. Az embervadászok több személyt is olyan brutális módon megvertek, hogy kórházba kellett őket szállítani. Hat német állampolgárt jelenleg is köröznek – tájékoztatott az Origo.

A lap közölte, kedden újabb fordulat derült ki az ügy kapcsán.

Kiderült, hogy immár bűnszervezetben elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúja miatt folytatja a nyomozást a februárban a fővárosban történt radikális baloldali támadások ügyében a rendőrség – olvasható ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) válaszából.

A BRFK Kommunikációs Osztálya kiemelte: az ügyben továbbra is három gyanúsított van. „Egy német férfit a nyomozó hatóság bűnszervezetben való részvétel bűntettével, egy német nőt pedig közösség tagja elleni erőszak bűntett előkészületével gyanúsít. A harmadik gyanúsított – egy olasz állampolgárságú nő – ellen bűnszervezetben, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és

életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt folyik büntetőeljárás”

– írta a lap.

Nyitókép: Képernyőfotó

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2023. augusztus 09. 09:34
A terroristák ellen statáriumot kell hirdetni és lelőni őket, mint a veszett kutyákat!
Namond
2023. augusztus 08. 20:25
Mi a fordulat? Hol a hazai vádemelés a vétkes 8-15 fő ellen? Fosnak az illetékesek felmenő rendszerben a nemzetmegvezető, de jóságos Gazdáig, a német és olasz kormány miatt?
Martell 2
2023. augusztus 08. 18:28
A pedofiliát is hozzá lehetne csapni a magyar bűntársaknál.
alexandrosz-2
2023. augusztus 08. 18:21
Senki ellen nem emeltek vádat, pedig eltelt már lassan fél év. Minden mocsok terrorista szabadlábon van. A felbújtóik, hazai segitőik meg sincsenek nevezve, gyanúsítva, akárcsak az antifa terroristák fele. A moszados titkosszolgák és pintér szemkilövői, polt vérügyészei basznak tenni a dolgukat. A vétotlan köpcös heci kivárásra játszik. Csak a magyarok ellen zsizsegnek éjt nappallá téve a rohadék patkányok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!