Százméteres magyar lobogó és fáklyás felvonulás: Nagyvárad különb március 15-i műsort villantott, mint Budapest
Szijjártó Péter is beszédet mondott a Sebes-Körös-parti városban.
Amit a Sziget 1993-tól először volt képes létrehozni Magyarországon, az kábé mostanra egy kerületnyi területre kiterjedő partykurzweili értelemben vett buliszingularitás.
„Mindenki emlékszik még arra, amikor penészes külvárosi falak mellett osonva jártunk szinte titkos házibulikba, és vagy a szomszéd hívta a rendőrt ránk, vagy már az utcán rákérdezett a jard, hogy hova lesz a séta az alkoholtartalmú szeszes itallal, sérelmére.
Vagy amikor még romlott fényt hányt a korcsma szája, belépés díjtalan, kilépés bizonytalan. Vagy amikor pinceklubokban barikádoztuk el magunkat a többiek elől, de így is előfordult egy-egy ostrom. Na ehhez képest volt áttörés a Sziget, és ez az, ami 2013-ra gyakorlatilag az egész belvárosra átragadt, ahol külföldiek, belföldiek, mindenféle vallású, bőrszínű emberek bulizgatnak bárokban, romkocsmákban, lépcsőn, metrómegállókban vagy árvíz esetén akár a rakparton.
Aki mondjuk péntek éjjel kinéz a Szent István térre, a Di Vino borbár elé, ahol szépen fölöltözött emberek rúgnak be éppen kulturáltan a szökőkútba lógatott lábbal, és betöltenek minden lehetséges térrészletet, az ugyan nem fogja azt gondolni, hogy ez itt Rio de Janeiro, de azt hihetné akár, hogy mondjuk Firenze belvárosába tévedt. (Vegyük úgy, hogy megfigyelőnk építészetanalfabéta.)
Baj csak akkor van, ha nem a Szent István térre vagy a Gozsdu környékére, hanem mondjuk a Dorottya utcába, a Frizzante étterembe téved be egy pohár tízezer forintos Szent István cabernet-re.”