Hiszek abban, hogy az ember képes a változásra

2015. október 19. 11:18

Kéri Kitty
Színház.hu

Nagyon izgalmas lenne megnézni ugyanazt a darabot egymás után férfi és nő rendezésében, ki hová helyezi a hangsúlyokat. Interjú.

Tényleg annyira maximalista vagy, mint amennyire mondják?


Ez arra vezethető vissza, hogy a főiskolán ezt láttam és tanultam. Horvai István és Kapás Dezső tanítványa vagyok, akik elvárták és megkövetelték a maximalizmust egy-egy feladat során, ők maguk is – a szakmai alázat mellett – hatalmas munkabírású emberek voltak. Számomra ez a természetes, ezért is kell néha figyelmeztetnem magam arra, hogy most nem én vagyok a színpadon: néha szükség van szünetre is. Én képes lennék éjjel-nappal, folyamatosan próbálni, mindaddig, amíg tökéletes nem lesz, ami persze sosem az. (nevet) A színpadon egyszerűen megszűnik a körülöttem lévő világ, és mindenről elfeledkezem. Az viszont fontos számomra, hogy partnerként kezeljenek, és ezért igyekszem, hogy a színészek, akikkel dolgozom, ugyanezt érezhessék.
 
Szerinted van különbség abban, ahogy egy nő vagy férfi rendez?

Úgy gondolom, igen. Nagyon izgalmas lenne megnézni ugyanazt a darabot egymás után férfi és nő rendezésében, ki hová helyezi a hangsúlyokat. Érdekes például, hogy a Titus Andronicust, amihez tudtommal elsőként nyúltam női rendezőként Magyarországon, osztálytársam, Keszég László is megrendezte Kaposváron. Habár ő is Horvai-Kapás növendék, mégis más szempontok alapján közelítette meg ugyanazt a művet. Egyébként szerintem minden rendező más, nemtől függetlenül. Ugyan van egy olyan érzésem, hogy a női rendezőknek sokszor többet kell letenniük, hogy elfogadják őket, amellett, hogy jóval kevesebben vannak a pályán. (...)

Színésznő, rendező, színházigazgató és mellette édesanya vagy. Mivel őrzöd meg a fittségedet, az állóképességedet, hogy ennyi feladatban helyt tudj állni?

Semmivel. (nevet) Nincs magamra idő. De nagyon szeretek úszni, és végre beteljesült az álmom: a Balaton partján élhetek. Néha eltervezem, hogy tornázom és elmegyek futni. Nyáron viszont éjjel-nappal úszom, olyankor teljesen kikapcsolok, az összes feszültség elszáll, a víz mintha átmosná a lelkemet is. Emellett nagyon szeretek utazni. Régen például hátizsákkal jártam be Dél-Amerikát, ma annak is örülök, ha lejutok a füredi mólóhoz, és csak nézem a vizet. Ez feltölt.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://fesztival.mandiner.hu/trackback/17625