Regisztráció | Elfelejtett jelszó | Felhasználó törlése

Blues
2016. március 14. 17:32 | Írta: Stumpf András

„Nem volt semmilyen cél. Annyi történt, hogy a rádióban meghallottam a Beatles While My Guitar Gently Weeps című dalát, azon belül is azt, ahogy Clapton játssza rajta a szólót. Készen voltam. Attól kezdve nem érdekelt semmi más. Ez az alaphelyzet pedig azóta sem változott.” Zenéről, zenészlétről, cigány muzsikusokról, no meg politikáról, komcsikról, migránsokról faggattuk Tátrai Tibort. A március 15-e alkalmából Érdemes Művésszé választott legendás gitáros egyébként szereti a kokárdát: a 2002-ben még hónapokig hordta az ünnep után, hogy bosszantsa vele az SZDSZ-t. Nagyinterjúnk.

Érdemes művész – ha a díjjal járó pénzösszeget nézzük, egyharmad Kossuth-díj. Így, mindjárt 64 évesen nem esett volna jól a legnagyobb elismerés?

Áhh, a Kossuth-díj azért más történet, azért brutális lobbizás megy, aztán néha akkora meglepetéseket okoz, hogy nem is hiszek a fülemnek.

Például?

Például tavaly, amikor Tolcsvay Béla megkapta, akiről – bevallom – azt hittem, hogy vagy 15 éve halott. Tényleg, hallottak róla valamit a Kossuth-díját megelőző 15 évben? Én semmit. De senkitől nem irigylem a díjakat: aki megkapja, letett valamit az asztalra.

Ön viszont ma is egyfolytában koncertezik, számtalan formációban. Nincs művésznyugdíj, ezért muszáj, vagy csak szereti?

Hadd mondjam el, hogy telik egy napom, jó? Akkor megértik.

Hogy telik?

Felkelek, lóhalálában főzöm a kávét is, hogy mielőbb ide tudjak telepedni és nyüstölhessem a hangszert – közben a National Geographic megy a tévében. Egyszer csak jön értem a busz. Az első benzinkútnál megállunk, megiszunk egy-két sört. Késő délután, estefelé megérkezünk mondjuk egy vidéki nagyvárosba. Talán egy kocsmába. A kocsmáros szeretettel fogad. A közönség is. Várják, mit fogunk művelni. Mi pedig muzsikálunk, azaz: marha nagyot élvezkedünk. Utána felvesszük a gázsit és bulizunk egyet a közönséggel. Aztán be a buszba és irány haza. Ennek melyik része rossz?

Fogas kérdés. Várjunk csak! Talán amikor egy ilyen vidéki bulin néhány sör után lezuhan egy lépcsőről és összetöri magát!

Ó, az már tavalyelőtt volt! Nemhogy idén, de még tavaly sem törtem össze magam! Sőt, már a kezemet sem kellett operálni, csak injekciót kapom, pedig a tenyeremet, az ujjaimat összesen nyolcszor műtötték – van egy betegségem, amelytől beáll, gyakorlatilag lebénul a kéz.

A kezével dolgozik. Hogyhogy nem kellett bérletet vennie valamilyen pszichológushoz, amikor ez kiderült?

Megroggyantam azért egyszer. Amikor előjött a bénulás a jobb kezem mutató és hüvelykujján. Amivel a pengetőt tartom. Műtét után voltam épp, a Fiumei úti kórház lépcsőjén ültem és patakokban folyt a könnyem. Aztán kitaláltam, hogy akkor trombitás leszek. Ahhoz elég három ujj is.

Viccel?

Nem. Tényleg vettem trombitát. Ott van fönt a polcon. Utáltam már ezt a kezezést nagyon, hát kitaláltam, hogy járhatok túl a betegség eszén, ha végképp rosszra fordulnak a dolgok. Hogy mély, hosszú depresszió nem lett belőle, azt meg talán a génjeimnek köszönhetem. Ilyeneket kaptam a szüleimtől.

Mi muzsikálunk, azaz: marha nagyot élvezkedünk

 

Mit kapott még tőlük?

Hát... Nagyon korán összevesztek, általános iskolás, harmadikos voltam, amikor a nagymamámhoz kerültem. Nagypapám még élt néhány évig, aztán ő is elröppent – maradtunk kettesben nagymamival.

A nagyszülőkről mit érdemes tudni?

Nagypapám pék volt, ráadásul együtt Marosán elvtárssal. Bokszolt is, méghozzá Papp Laci edzőjével, Adler Zsiga bácsival, úgyhogy a boksznak volt családi hagyománya nálunk. Amíg a zene be nem szippantott 16 évesen, amikor meghallottam Radics Bélát játszani, engem is a bunyó érdekelt csak.

A zene viszont nem volt családi hagyomány, ugye?

Nem. Nagymami hallgatta a Hajmási Péter, Hajmási Pál-t. Ezt azért nem nevezném annak.

Nagyapja, nagyanyja egyébként szintén elvtárs volt, ahogy Marosán?

Marosán egyfolytában berángatta, de nagyfater hol belépett, hol kilépett. Kéthetente be, aztán ki. Nem érdekelte a politika. Nagymamám meg Dömösön nőtt föl, kilencen voltak testvérek. Fölkerült Pestre, az Orion gyárban dolgozott. Ő volt az első női művezető az országban. Mint parasztkádert megtették annak. Nagyon büszkén őrizgette a képet, amely azon a gyárlátogatáson készült, amikor itt járt az NDK-főnök Walter Ulbricht. Ott ölelgeti nagyanyámat a fotón.

A komcsi világ az ön nemzedékét már kevésbé nyűgözte le...

Úgy tüntettünk ellene, ahogy még éppen lehetett. Az öltözködéssel, a szakállal. Az öltönyt mondjuk sosem szerettem. Most felvettem a díjátadóra, szépen kitűztem a kokárdát is, de aztán hazaérve dobtam le magamról és bontottam egy sört.

„A rendszer megtette a magáét, hogy nehogy megszeressem”

 

A kokárdát azért szereti, ugye?

Persze. 2002-ben meg a komcsik és az SZDSZ bosszantására vagy három hónapig rajtam volt még 15-e után is, úgy mentem játszani mindenhova. Kölyökként meg a kis lázadás, hogy farmerban jártunk. Már akkor, amikor lett rá pénzem. Sokáig nem volt. Barna házipapucsban jártam évekig. Amikor a Syriussal először játszottunk, akkor is abban voltam. Amikor aztán ment már a szekér és már a Generállal játszottunk, a hetvenes évek végén, a rendszer akkor is megtette a magáét, hogy nehogy megszeressem.

Mit történt?

A War nevű amerikai funky-banda előtt játszottunk Nyugaton. Charlie énekelt, én gitároztam, olyan funkyt nyomtunk, hogy csak úgy füstölt. Az amerikai csávók elájultak, hogy ilyen is van a keleti blokkban. Akkor mentek világ körüli turnéra, kitalálták, hogy visznek minket is. Nekünk viszont csak kéthetes vízumunk volt, úgyhogy haza kellett ugrani előtte, intézni az útlevelet. Nem kaptam meg.

Miért?

Csak. Hogy ne mehessünk világ körüli turnéra, azért. Hiszen semmit nem csináltam. Nem öltem embert, nem raboltam ki senkit, nem ráztam az öklöm a nép elnyomói ellen. A turné mindenesetre ugrott.

Nem bánja, hogy nem rázta az öklét? Ma jól hangzana.

Annyi eszem azért volt, hogy ne nyírjam ki magam. Akkoriban nem lehetett ordibálni. Bródy mondja mondjuk, hogy nagy ellenálló volt, de ha elolvasom az akkori szövegeit... Nagyon elegánsan volt bennük némi politika esetleg, de tényleg olyan finoman, hogy az egyszerű hallgató észre sem vette. Lázadásnak tehát maradt a szakáll, a ruházat, meg a zene. Annál mindenesetre nincs szebb, hogy elmentek a komcsik a francba.

Zenészként?

Is. Egy példa: 1984-ben a Vadászat lemezbemutató koncertjéért, ami a BS-ben volt, telt ház előtt, 1200 forintot kaptam volna. Akkor volt 3000 forint egy melós havi bére. Nem vettem föl az összeget. A Hobo-búcsúbulin néhány éve nem mondom meg, mekkora volt a gázsi, de azt fölvettem. Nagy a különbség. Nem csak az összegben. A központi irányítás, az, hogy egy Országos Rendező Iroda nevű hivatal dönt a pénzedről, nem a közönség, meg a minőség, amit produkálsz – ez volt nekem a szocializmus. Olyan persze van, hogy nem jön össze semmi, velem is előfordult, hogy a nagy külföldi turnék és sikerek után elmentem redőnyösnek, hogy el tudjam tartani a családomat, mert egy jó zenekar sem akart összeállni – a vendéglátós zenészkedéshez meg sosem fűlött a fogam. Az viszont, hogy teltházat csinálsz, de aprópénzzel szúrják ki a szemed, más. Az dühítő. Az ORI által nyomott lityilötyi, limonádé zenekarok nyolcvan százaléka el is tűnt a rendszerváltással – csak a központi akarat tartotta őket életben addig. Alig vártam, hogy eljöjjön az idő, amikor az kapja a bulit, akinek a bulijáért fizet a néző. Nem bonyolult rendszer. Egyszerű és egészséges.

A fesztiválokról tényleg leszoktam

 

Ma nem kell haverkodni? Önkormányzati rendezvények, helyi fesztiválok... Politikusok döntenek a fellépőkről ott is, ők állják a gázsit, a nép nem fizet, csak szórakozik.

Sosem pedálozok. Vannak velem együtt öregedő rajongóim, akik szeretnek, szólnak, elhívnak városi rendezvényekre is, de járok kocsmába is muzsikálni. A politikusokat meg nem értem.

Mit nem ért rajtuk?

A motivációjukat. Hogy miért csinálják. Nem hülye emberek azok egytől-egyig, közben irgalmatlan meló, amit végezniük kell. Itt van például ez a migránskérdés. Megoldhatatlan. Megértem, hogy akinek kiirtották a családját, lerombolták a városát, elmenekül. Csakhogy így egy komplett ottomán hadsereg is bejutott mára Európába. Na most, nekem eszembe jut ilyenkor, hogy bizony voltak már itt korábban is. Szapolyaiék korában. Megnézték a Budai Várat, sétáltak, sétáltak, aztán egy kis dombra lecsücsültek – százötven év kellett, meg két hadsereg összefogása, hogy nagy nehezen kitessékeljük őket innen.

Nyugaton nem nagyon olvasgatják a mi történelemkönyveinket.

Kezdik már látni anélkül is. A labancok például ugye cseszegettek minket eléggé, hogy miért zártuk le a határt. Most meg már véresre vakargatja a füle tövét a labanc belügyminiszter, mert hát százezer ottomán papír nélkül sétálgat arrafelé. Csak nem fogunk olyan jól szórakozni mi sem, még akkor sem, ha most csak a salzburgi várat foglalják el mindenféle harc nélkül.

Jól szórakozni mi mondjuk a koncertjein fogunk. Jól láttuk, hogy nem lesz ott a nagy fesztiválokon még a Tátrai Banddel sem?

A Tátrai Banddel a Barba Negrában leszünk nemsokára, klubokban is játszom sokat, Pesten a Muzikumban vagyok gyakran, a fesztiválokról viszont tényleg leszoktam.

Miért?

Mert egy kézbe kerültek.

A szigetesekébe.

Igen. Kivéve a Gastroblues Fesztivál Pakson. Oda megyek is nyáron, két bandával. A Skorpióval és a Magyar Atommal. A Szigetre viszont megsértődtem.

Mert?

Amikor vagy húsz éve ötvenezer embernek játszottunk Hobóval, 1200 forintos gázsit adtak volna. Azt sem vettem fel. Elkezdtem akkor kiabálni a szakmában: szívesen beszélek Gerendaiékkal. Ha ugyanis nem megy magyar zenekar a fesztiválra, akkor nincs támogatás a Sziget számára. Akkor nincs fesztivál, aztán nem gyűlik a Michelin-csillagos éttermek sora... Aztán persze nem álltak bele a zenészek, inkább mentek játszani a Szigetre babszemekért, merthogy a megjelenés fontos... Hát, nem fontos annyira, hogy megalázó feltételeket vállaljon az ember. Azóta egyszer voltam a Szigeten, a Boom-Boom együttessel – a srácok nagyon akarták, én meg nem csesztem ki velük.

Magyar Sziget?

Azon sem voltam.

Csak mert az első zenekara a Kárpátia volt, még tizenhét éves korában. Mit szól, hogy ezen a néven „nemzeti rock” zenekar hódít manapság?

Amikor valaki hallja, hogy a Kárpátiában játszottam, általában elkerekedik a szeme, én meg mondom, hogy nyugi, az negyven éve volt, egészen más történet. A nemzeti rockról meg... Mindenki meg akar élni valahogy. Ha valakinek nem megy annyira a gitározás, rálép a torzítóra, reszel egy kicsit is ordítozik, elküldi az épp aktuális rendszert a búsba... Ha működik és megél belőle, ám legyen. Ott van a másik véglet is: Kis Grófo. Meg Fluor Tomi. Utóbbi telt házat csinál a Budapest Parkban úgy, hogy van négy darab nótájuk és mindegyik egyforma. Én ugyan nem értem ezt, de nincs semmi gond. A nagymamám a Hajmási Pityke Pált hallgatta, én meg közben a Red House-t játszottam Hendrixtől. A világ változik. Ha most erre van igény, Grófóra meg Fluorra, hát erre van.

„Jó is lenne lemezt készíteni”

 

A zenei ízlést azért nem csak kiszolgálni lehet – formálni is.

Persze, és az utóbbi években a kereskedelmi tévék felelőssége a legnagyobb.

A tehetségkutatók miatt?

Igen. Alapvetően azokkal sem lenne baj egyébként, de egy szabályt azért behoznék. Aki odamegy, csak saját dalt játszhat. Annak, hogy külföldi nótákra karaoke-showt csinálnak, nem sok értelme van. Elég jól emlékszem, hogy annak idején akár a Generállal, a Juventus együttessel, vagy Kovács Katival mentünk a Táncdalfesztiválra, megírtuk a dalt, azzal indultunk.

Mostanában ír még dalokat? Rég volt lemeze. Öt éve.

Írok, persze. Jó is lenne lemezt készíteni, de ugye lemezt a kutya nem vesz már manapság. A legutolsó elkészítése belekerült tízmillió forintba, aztán eladtunk belőle száz darabot. Vagy annyit sem. Az első latinból még hatalmas kasza volt, de a negyedikre már a letöltögetés kinyírta a lemezformát. Én mindenesetre ötven lemezt készítettem, úgyhogy nem magam miatt sírok. Ma viszont már nem egy fiatal gitáros van, aki kigitározza a szememet, úgy játszik és remek nótákat is ír. Velük mi lesz?

Nem lehet, hogy az egész műfajnak vége? Hogy a gitárzene vesztette el a vonzerejét?

Azért még mindig jobban szeretik az emberek, mint mondjuk a szobrászatot. Szóval még a lemez is összejöhet. Van hét kész nótám, meg írtam egy magyar nótát is, az sok részből áll...

Tátrai Tibor magyar nótát?

A MÜPÁ-ban lesz április 27-én a Fugato koncertje, ott el is játszom velük, rendesen meghangszerelve. Nagyon közel van ám egymáshoz a moll pentaton, amit a blues-ban használunk, és a magyar nóta. Azért írtam egyébként, mert a 150 tagú Pannon Cigányzenekar egyszer megkeresett, hogy legyek a szólistájuk egy koncertre. Jöttek azzal, hogy játsszuk a Monty-csárdást. „Kegyelmezzél, szép testvérem!” - ennyi volt a reakcióm. Ha három évig gyakorolnám, talán el tudnám játszani. Viszont felvetettem, hogy írok inkább én egy magyar nótát. Szép, lassú balladát. Ez lett az Árvízi dal.

Nem hallottuk, hogy eljátszotta volna velük bármikor.

Rohadt bűnöző volt a menedzserük, őket is átverte, azért hiúsult meg a buli. „Mire a Nap lement, eltűnt nyolc zsák cement.” A nóta viszont megvan. Tényleg magyar nóta. Én ugyanis úgy vagyok bluesgitáros, hogy mind a 12 hangot használom és bebopban ritmizálok. Ezért tudok félig-meddig jazz-dolgokba is beleszaladni, ahogy a Tátrai Trendben tesszük. A jazzhez persze valójában semmi közöm. Teljesen más harmóniarendszer, más gondolkodás. Azt csak a nyolcadik kerületi srácok tudják kapásból, de azok nagyon, és mindegyik. Itt nálunk, a nyolckerben bárkinek a kezébe beleteszel egy gitárt, kiugrik belőle egymillió harmónia meg az összes jazz-sztenderd. Embertelen.

Kik ezek a nyolcadik kerületi gyerekek?

A romagyerekek, itt, nálunk. Totya mesélt olyat múltkor, hogy az filmbe illő.

Szűcs Antal Gábor, latin gitárduójának másik tagja.

Igen, kettőnk közül ráadásul ő az, aki igazán tudja a flamencót, mert én azt is bluesosan játszom. Tehát Totya elment kajálni egy roma cimborájához. Ültek ott a konyhaasztalnál a haverral meg a három fiával, az asszony közben főzte a nokedlit meg a pörköltet. A sarokban állt egy gitár. Egyik se gitáros volt, hanem népzenészek, cimbalmos, bőgős, hegedűs... Na, gondolta Totya, virtol egy kicsit, úgyhogy kézbe kapta a hangszert. Mire az egyik kis romagyerek kikapta a kezéből, hogy „ez így van”. Annak a kezéből a másik, hogy „nem is, mert így”. Az apjuk jött, hogy hülyék vagytok, ez eredetileg így van...

Kemény.

És még nincs vége! A mama ugyanis megelégelte a dolgot, letette a nokedliszaggatót, elküldött mindenkit a fenébe és megmutatta, hogy is van az valójában. A mama! Elképesztő. Ami erő itt a cigányság fülében, kezében van, az határtalan. Ájulok és irigykedem állandóan.

„Mondom, hogy rendes rockéletmódot éltünk!”

 

Radics Béla kiemelkedő muzikalitásában volt szerepe részbeni cigány származásának?

Nem tudom. Az biztos, hogy akkoriban mindenki nyolcadosan gitározott. Ő volt az első, aki itthon belevitte a bugit, a bepop-ot, a shuffle-t. Vitt magával mindenhová, mentünk együtt akkoriban szinte minden este, néztük a többi bandát, a konkurenciát. Sírtunk a röhögéstől, micsoda erőlködés megy a gitár nevű hangszer mögött.

Sokat tanult Radicstól?

Csuha Lajoshoz jártam először gitározni, aztán Bélánál ültem éjjel-nappal a konyhában. Itták a partraszállási rizlinget, zsugáztak megállás nélkül, én meg ültem a magnónál és tanultam. Odaadta a gitárját, azon. Ha elakadtam, megkérdeztem, hogy is van ez a Cream-szóló. Kivette a kezemből a Gibson SG-t, megmutatta, nesze, így, aztán ment vissza a zsugához.

Meg a rizlinghez. Halálra is itta magát. Ön odafigyelt erre, nehogy kövesse a rossz példát?

Nem. Elég sokat piázom azért. Bulin mondjuk nem. Nem keverem a munkát a szórakozással. Béla keverte. Amikor fiatal voltam, akkor persze én is. A Skorpióval, istenem... Nagyterpesz, rakendroll, üveg vodka sörrel higítva... Nem is lehetett máshogy. A Generállal például, amikor szovjet turnén voltunk, jégpályán játszottunk. Lent, a jégen. Hat kanyart nyomtunk egymás után, a szünetekben pedig megittuk, amit csak találtunk. Tehát rendes rockéletmódot éltünk. Ebben mondjuk Závodi Jancsi és Török Ádám voltak az igazán nagy császárok. Csak tátottam a számat, mit műveltek fiatal korukban!

Drogok is voltak?

Mondom, hogy rendes rockéletmódot éltünk!

Attól kezdve nem érdekelt semmi más

 

Fogadjunk, hogy nem hitte volna: érdemes művész lesz egyszer.

Nem is ez volt a cél. Sőt. Nem volt semmilyen cél. Annyi történt, hogy a rádióban meghallottam a Beatles While My Guitar Gently Weeps című dalát, azon belül is azt, ahogy Clapton játssza rajta a szólót. Készen voltam. Attól kezdve nem érdekelt semmi más. Ez az alaphelyzet pedig azóta sem változott.

***

Fotók: Földházi Árpád.

A bejegyzés trackback címe: http://fesztival.mandiner.hu/trackback/21161


Összesen 98 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint



"Megint becsaptál. Azt mondtad, ha a kommunisták elmennek a francba, minden megváltozik." (Hoppá c. magyar filmből)


Ki az a lovasi?

Válaszok:
boszorkánypöröly | 2016. március 14. 19:14

A Totya nekem is elmesélte a sztorit. Tibusz amúgy sztem leginkàbb bugi gitàros. Amiből megvan a blues meg a funky is. Amúgy jó arc. Én bírom.


Nyomtam volna egy lájkot Tátrainak, de már napokkal ezelőtt elveszett itt a Mandin a szavazati jogom. Se lájk, se diszlájk. Vétettem valamit?

Válaszok:
Nannyó | 2016. március 14. 21:19

BB Kinggel

A nagy versenyzővel és a nagyon rutinos zenekarával nem volt könnyű dolga

https://www.youtube.com/watch?..
https://www.youtube.com/watch?..


3 hónapig hordta a kokárdát a szocik bosszantására? Ezen nem bosszankodtak a szocik, ezzel nyertek 2002-ben, hogy a fideszesek ilyen hülyék voltak. Rossz az interjú. Zenéről kellett volna többet és mélyebben beszélgetni. Stumpf felkészületlen volt.


Ha egy német FDJ titkár kancellárrá válhatott, akkor mit lehet még mondani? Ezt még nem vetted észre, nem beszélve Merkel családjának érdekes életútjáról?


Milyen érdekes, hogy Bródy nem az MSZP-SZDSZ összeborulás idején írta meg az Ezek ugyanazok témájú dalt.

Válaszok:
cutcopy | 2016. március 15. 12:47

"Magyarország és a magyar nép megérdemelne egy olyan kormányt amelyik nincs tele mocskosnál, mocskosabb kommunistákkal, munkásőrökkel és ügynökökkel."

Akár igazad is lehetne, de mondj egyetlen pártot, vagy tömörülést, amelyikért tűzbe tennéd a kezedet.

Válaszok:
Mindjárt | 2016. március 15. 08:09

Értem, de nem válaszoltál, melyik párt, melyik szervezet az, amelyikről elhiszed, hogy abszolút "tiszták"? Ráadásul a nyugati államok szívesen látták, és ezzel a maguk részéről legitimálták a múlt rendszer jó pozícióban lévő kádereit, mert ők szolgálták ki őket a leglelkesebben. Legalább is nálunk, mert a többi, volt szocialista országban még a kommunisták is nemzeti alapon politizáltak.

Válaszok:
Mindjárt | 2016. március 15. 10:59

Ha már Gudment másolod, akkor tőled is megkérdezem, mert ő nem válaszolt:

Ha egy német FDJ titkár kancellárrá válhatott, akkor mit lehet még mondani? Ezt még nem vetted észre, nem beszélve Merkel családjának érdekes életútjáról?

Válaszok:
kuc-kuc | 2016. március 15. 10:52

Akkor még azt is hozzá teszem, hogy ezek az egykori KISZ-esek annak idején még megfeleltek Soros és a Nyugat ízlésének, támogatták őket, csak akkor kezdtek fanyalogni, amikor eltértek a megszabott iránytól.


Az élet szerintem sem tökéletes, sőt a pártok sem azok. Egyikük sem.


Tátrai remek gitáros, de a politikával kapcsolatban sajnos téved. A komcsik nem mentek el, ott ülnek az Orbán-kormányban: Pintértől Tasnádin át Szili-ig. Csak most épp "nemzeti-konzervatívosat" játszanak.



Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció | Elfelejtett jelszó