Behangolva lenni

Ifj. Csoóri Sándor: A zene szakrális dolog

2016. március 19. 11:03

Most egy olyan munkán dolgozom, ami fenekestül fel fogja fordítani a zenéről való gondolkodást az egész világon – mondja a Mandinernek a március 15-én Kossuth-díjjal kitüntetett ifjabb Csoóri Sándor, aki a héten ünnepli a Fonóban 60. születésnapját. Csoóri leszögezi: a zene szakrális dolog. A zenésszel a számára meghatározó Székről, az általa felfedezett varázshegedülésről, a magyar nótáról és a zeneoktatás bajairól is beszélgettünk ürömi otthonában, s benézhettünk a stúdiójába is. Interjúnk.

 

Már 16 éves korában több hónapot töltött Széken, aztán jó időre ott is ragadt. A kommunista időkben ennyi idősen hosszabb időre kiengedték Székre?

Engedtek, nem volt semmi baj, ismerték a szüleim Kallós Zoli bácsit, ő várt a vasútnál Kolozsváron, hajnali négykor. Továbbmentünk Bonchidára, ott leszálltunk, bementünk a paplakhoz, ittunk egy kis pálinkát és átsétáltunk Székre. De akkor még nem volt ilyen, hogy 16 évesen ne lehetne elmenni valakinek valahova.

De azért mégicsak tombolt a Ceaușescu-diktatúra.

Valóban, de valahogy mégsem volt bennem félelem.

Még nem figyeltek fel a románok a táncházas mozgolódásra?

Felfigyeltek, de nem lehetett érzékelni. Egyszer mentem széki kalapban Kolozsváron, és akkor a Szeku vagy a rendőrség behívatott és kifaggatott, de látták, hogy ártalmatlan vagyok. Volt, hogy filmet vettem a fényképezőgépbe, épp széki ruhában voltam, és mondták, hogy románul kell kérni.

Máskor sem érték atrocitások? Nem próbálták nehezíteni a dolgát?

Nem, nem volt ilyen. Biztos jó fiú voltam...

Hogy kell elképzelni ezt a széki megérkezést? Egy hajnali napon odaállít 16 évesen egy erdélyi faluba, ahol nem ismer senkit. Hogyan tovább?

Képzelje el, elmenni Budapestről egy olyan helyre... Mondjuk én már láttam népviseletet, 1967-ben az Ítélet című film forgatása kapcsán elmentünk Gyimesbe és pont Zerkuláéknál laktunk. Meg a gyerekkoromat is falun töltöttem. De akkor Széken még mindenki viseletben járt, kisgyerek, asszony, férfi. A férfiak kék lajbiban jártak, mindenkin szalmakalap. Budapest-vonat-séta, és teljesen más világba csöppentem... a zenét valamelyest már ismertem. Érdekes volt a bonchidai hegyről ránézni a széki tájképre.

Hova vitték Széken? Rögtön kapott szállást?

Zoli bácsi beszállásolt a táncház mellett lévő házba. Abban az időben teljesen megszokott volt, hogy ha onnan jöttek, nálunk szálltak meg, ha mi mentünk, akkor mi is szállást kaptunk. Este egyből lehetett hallani a bőgőt, amikor elkezdődött a táncház. Mindenki viseletben volt, minden fiú, minden lány... én is asszimilálódtam aztán, levágattam a hajamat és széki ruhába öltöztem. Jobb volt úgy lenni ott.

Miből élt?

Abban az időben amikor elmentünk valakihez lakni, vittük azt, amit nem lehetett ott kapni, és akkor nem volt probléma, hogy ott aludtunk; kaptunk ételt is, nem kellett sokat költeni az életre.

Úgy hallgathatott Rolling Stones-t, ha népzenét is betett mellé?

Egy kis magnónk volt, és úgy engedték meg, hogy használjam, hogy fel kellett vennem a Mezők-falvak éneke című műsorból egy-egy számot a Rolling Stones mellé. Nem volt ez idegen a családtól, anyám népdalénekes volt.

Azt olvasni, hogy ön nagy szabadságként élte meg a széki létet. Pedig a falu inkább a mai szemmel merevnek tűnő szabályrendszeréről is híres volt.

Nem volt az nagyon merev, inkább azt mondanám, hogy emberi. El se tudják a maiak képzelni, de ott például nő nem mehetett be a kocsmába. A kocsma előtt várták a férjüket. Az volt a törvény ugyanis, hogy nem ehetett a család addig, amíg nincs otthon a családfő. És ha nem ment haza a családfő, akkor megszólták a faluban. Vagy szerdán nem lehetett a lányokhoz menni. Én is járkáltam a lányok után, hóttszerelmes voltam, de szerdán nem lehetett. Mondtam a házigazdáéknak, hogy most megyek Erzsihez, és közölték, hogy nem lehet, mert ha mennék, megszólnák őket.

Miért pont szerdán?

Biztos azért mert „szerelem csütörtök, zab szerda”. Ez volt a szabály. De nem olyan rossz szabályok ezek, rendben van az egész. Széken rend volt.

Sőt, akkor a falu három része még külön táncházazott és nem lehetett átmenni az egyikből a másikba, mindenkinek a sajátjába kellett menni, külön engedély és kísérő kellett az átlátogatásra.

Én mehettem. Nem tudja elképzelni azt az állapotot: nem volt ott még magyarországi ember. Odamentem budapestiként, és akkor még működött az, hogy elcsatolt terület, magyarországi, budapesti... Ilka Gyuriék (az egyik széki prímás, akinél Csoóri Sándor hosszabb ideig lakott – a szerk.) 16 évesen letanáruraztak, mivel nem posztónadrág volt rajtam és városi voltam. Nekik ez akkor érdekesség volt. Icsán életében egyszer ment el a faluból, azt hiszem, Aradra, meglátogatni a fiát. Mondjuk akkoriban már voltak széki férfiak, akik Kolozsvárra jártak dolgozni, építették a györgyfalvi negyedet. A lányok pedig Kolozsváron szolgáltak. Teljesen más világ volt, mint a mostani.

Visszamenne?

Igen. Jó volt! Persze láttam olyat, hogy megvertek valakit a táncházban, mert nem volt meghívva vagy nem tartott be valami szabályt...

Mint vélekedik a mai Székről?

Nagyon régen voltam Széken... De abban a pillanatban, hogy beindultak a kocsmák, mindenhol kocsma lett, holott korábban csak egy kocsma volt, meg már a nők is bemehettek... Öt zenekar volt a faluban, amikor odamentem, képzelje el! Öt zenekar! Bár akkoriban még a vasúti restikben is cigányok játszottak, az egész országban, itthon is.

Más régiók, falvak nem fogták meg? Például a szomszédos Bonchida?

Bonchida akkor már nagyon el volt románosodva.

Mindenki Széken kapta a nagy impulzust, minden út Székre vezet a táncház-mozgalomban. Miért van ez?

Mert az egy annyira egy egységben megmaradt falusi kultúra volt. Valahol megmarad a viselet, de nem marad meg a zene. Magyarpalatkán megmaradt a zene, de a falu már román. Szék amúgy egy fontos szó, sok szavunk kezdődik ezzel a kifejezéssel. Az indiai Ajurvédák élettanával párhuzamba lehet állítani a széki szegeket, a falu három részét: Felszeg a levegő; Forrószeg a tűz; Csipkeszeg a látható világ, az anyag. Az volt a vélekedés, hogy Forrószegen jó táncosok vannak, Felszegen meg jó énekesek. Csipkeszegen mindkettő volt, de nem emlegették.

Nem vették fel a konzervatóriumba, mert sajátosan értelmezte a kottát.

Sosem szerettem a szolfézst, már rájöttem, hogy miért. Először beszélni tanulunk meg, és utána írjuk csak le, utána tanulunk arról, hogy mi az a mellérendelői mondat. Írni és olvasni csak akkor tanulunk, amikor már tudunk beszélni. A zenetanulásban azonban egyből olvasni tanítanak, amikor még zenéről szó sincs. Viszont azt mondják, hogy c-d-é-f-g-á-h-c; de miért mondják ezt? Először kellene zenélni, és utána elnevezhetjük a hangokat, ha el akarjuk nevezni. De minek elnevezni? Ez csak akkor kell, amikor valakinek a szerzeményét más játssza el.

Népzenében nincs ilyen, ott nem kell kotta. Nem kell kotta a zenéhez, ahogy nem kell az udvarláshoz sem verseskötetet vinni. Persze éppenséggel lehet. Tőlem aki kottából szeret játszani, játsszon nyugodtan kottából. Annyira rányomta mindenre a bélyegét itthon a nyugat: az egyház, a tudományok; mindenhez nyugati elfogadottság kell. A nyugatiak úgy nézik a világot, hogy ők a Ludwigok között keresik a Beethovent, nem pedig a Beethovenek között a Ludwigot. Nem Beethoven Lajos, hanem Lajos Beethoven. Nem az évtől közelítenek a világhoz, hanem a naptól. Nem 2016 március valahányadika van nekik, hanem valahányadika, mégpedig márciusban és 2016-ban. Mi a nyelvünkből kifolyólag máshogy nézzük mindezt.

Az akkori széki prímások közül Icsánt tartotta a mesterének. Miért?

Egy másik prímásnál, Ilka Gyuriéknál laktam. De a legtökéletesebb, ami a Kárpát-medencében megmaradt, az az Icsán-banda volt: apja és két fia. A hegedű, a bőgő és a brácsa is jó volt benne. Jó volt tehát a kíséret is, amit ők nem kíséretnek, hanem segítségnek hívtak. Tökéletes volt.

Ebből jött az ön által felfedezett „varázshegedülés”?

Igen. A zenélés szakrális dolog. Nem az a zene, hogy előkapjuk a kottát és mindenki bámulja, hogy aa-dd, hanem a zene az, hogy miként lehet azonos hullámhosszon lenni. Úgy, ha mindenki hullámzik, a vonó pedig nem egyenesen megy. Ha a kórházban a szívgép egyenes jelet mutat, baj van. Annak le és föl kell mennie. A zene is pont ilyen. Nem lehet, hogy egyenesen menjen a vonó, mert annak hullámoznia kell. Mert mi nem hullámzik az életben, mi megy egyenesen? Semmi. Az összes rezgés, a hang, a kép, mind rezeg. Csak akkor van adás.

Ettől még miért lesz szakrális a zene?

Mert adás van. Ad. Különben csak szól, mint amikor valaki beszél, de nem mond semmit. A székely öregekről mondják, hogy olyan hallgatagok. Minek beszélni, ha nem kell?

Ön is tapasztalt ilyen hallgatagságot Széken?

Inkább azt tapasztaltam, hogy meg kell felelni. Ha a faluközösségbe, a házba vagy a szobába bemegy valaki, feltesznek neki egy kérdést. És ha válaszolt, megmondják neki, hova ülhet le. Ha nem tud jól megfelelni, nem ültetik a főhelyre.

Mit kérdeznek?

Vannak bevett kérdések is, de már elfelejtettem. De ha valaki jön, rögtön kérdeznek tőle, és ha jól, szellemesen válaszol, akkor elfogadják. Állni kell a sarat, nem lehet össze-vissza beszélni. Ha nem vagy szellemes, gyakoroljál. Ez mindig játék, színdarab, nem csak „how are you?”, hanem válaszolni kell.

Mi a varázshegedülés?

Az egész világ sem túl sok alkotóelemből áll. A géntérkép az négy betűnek a variációja: a, c, g, t. Ezek kombinációi adnak ki az egértől a zsiráfig és az emberig minden élőlényt. A zene is ugyanilyen: nincs sok alkotóelem. Van kör erre és arra, van nyolcas, amiben máris benne van a kör két irányban és van a hullám, mintha sok nyolcas lenne egymás mellett. A vonó tehát nem megy akármerre. Na most mivel a hegedű és a klasszikus zene nyugatról van, ezért másmilyen vonóstílust és hangszertartást követelnek meg, ami idegen a hangszertől.

Nincs megelégedve a 18-19. századi nyugati zenei fejleményekkel?

A 18. században azért még volt ilyen. A barokkban még zenéltek rendesen, de a temperált zongora például már teljesen összhangellenes, csak már megszoktuk.

Ha a zene szakrális, vannak papjai is?

Mesterei vagy prófétái, akiktől én is tanultam. Ők anyanyelvi szinten ismerik, tudják a zenének a ritmusát. Most egy olyan munkán dolgozom, ami fenekestül fel fogja fordítani a zenéről való gondolkodást az egész világon. Úgy érzem magam, mint amikor Kolumbusz Kristóf hazajött Amerikából, mert addig nem hitték el neki, hogy tényleg ott van az a kontinens.

S mit fedezett fel?

Olvastam hogy a 12. század végén elkezdődött az ars nova-nak nevezett irányzat a nyugati zenében. Addig a zenei egységet három részre osztották, attól kezdve kettőre: így áll ma egy tá két titiből. A zenetörténetben ezt az új módit imperfectnek nevezik, a régi felosztást viszont perfectnek. Na, elkezdtem gondolkodni a magyar agyammal: hogy az egyik perfect, ami tökéleteset jelent; a másik imperfect, ami azt jelenti, hogy nem tökéletes és ma ezt használjuk, akkor a világ is imperfect. Pedig lehetne tökéletes is.

Nem utópia ez?

Hogy lenne utópia? Nem jó a zene a világban. Ha bemész egy plázába, idegesítő zene szól. Azért idegesít, mert imperfect gépzene, teljes szimmetria van benne, és olyan rezgéseket bocsát ki, hogy teljesen bekavar a te emberi létedbe. Azt az információt nyomja, hogy te is legyél olyan, mint a gép: lehalkítható és kihúzható. Rezgéssel rombolták le Jerikó falait!

És miként forgatja fel ez a felfedezés a zene világát?

Kiválasztottam 77 éneket a Pátria-gyűjtésről és alátettem kíséretnek dobokat. Hallatszik, hogy énekelnek a nénik, alatta pedig szól a hetes dob. Kiderült, hogy a zene – és a magyar beszéd – a hetes ritmusra megy, aminek három fő hangsúlya van. Mindenki elhiszi, hogy a zene nyolcban van, mert így tanítják és úgy van leírva a kottában is. Közben senki nem játszik négynegyedben, mert az olyan, mintha a számítógép játszaná le, mert szimmetrikus. Így van leírva a kotta, de ez csak megszokás, a zene hétben van. Akárcsak az élet, aminek a hét az alapegysége. Csak más nap egy szerda, mint egy péntek!

Nincs kibékülve a nyugattal...

Azért nem vagyok kibékülve, mert sok merev dolog jön onnan, ami a szabadságot megfogja. Ha az ember szabad akar lenni, akkor tudnia kell, hogy ide nyugatról sok hülyeség jön be és nem kell mindennek bedőlni. A túlzott, önző liberalizmus, például. Vagy hogy arról szól az élet, hogy a pénz egyre gyarapodjon.

Vissza a varázshegedüléshez: hogyan fogadták az elméletét?

Amikor valami újat kéne tanulni, akkor azt már nehéz elfogadni. Az a kérdés, hogy ki mit akar elérni a zenével. Elsősorban arra való, hogy az ember saját magát hangolja be, a saját két kezével. 

A varázshegedülésről írt könyve címe: „Varázsjelek. Út a magyar ősműveltséghez a zenetanulás alapján”. Miért fontos visszamenni a magyar ősműveltséghez, és miért épp a zenetanulás alapján?

A zenéléshez két kéz kell, amit a két agyfélteke irányít. A zenei gyakorlatok összehangolják a jobb és a bal agyféltekét. Ahogy egy hangszert is be kell hangolni, úgy az embert is, különben nem tud jól játszani a játszótársaival. Shakespeare azt kérdezte: „lenni vagy nem lenni”? Én azt kérdezem: behangolva lenni vagy nem behangolva lenni? Ez itt a kérdés! Nehéz ezt ma megérteni, mert anélkül is megy a világ, hogy teremne a kert, meg lehet venni a paradicsomot. Pedig az lenne az igazi, ha teremne, mert akkor az ember teremtene!

Sikerült elfogadtatni a pedagógiai módszerét?

Nehéz dolog ez, mert az új nehezen talál helyet. Tíz évig csak azt hallgattam, hogy játszanak Icsánék, és abból találtam ki ezeket. Valakinek meg kellett őriznie a magyar zenei hozzáállást: hogy varázsjelekkel szólaltatjuk meg a hegedűt és hogy hetes ritmusban megy a zene-ének-tánc.

Ez magyar sajátosság?

Keleten abszolút így megy a zene. A hetes varázslatos ritmus: benne van a négynegyedes érzés és a háromnegyedes is. 

Honnan jött a duda?

Kellett a Muzsikásba a duda. Bulgáriában vettem is egy bolgár dudát. Akkoriban még nem volt a városban magyar duda, és kellett egy olyan rekonstrukció, ami arra szolgál, hogy össze lehessen hangolni egymással a dudákat. Kitaláltam a sípok méretet is, mivel a régi magyar dudák magasabbak majdnem egy hanggal, mint a normál á. De a hegedűre kellett ráhangolnom a dudákat, hogy együtt játszhassanak.



Jár még gyűjteni?

Nem, annyi gyűjtésem van, hogy egy életre elég. Bár azt sajnálom, hogy nem gyűjtöttünk annak idején magyar nótát Erdélyben, mert lenéztük.

Rehabilitálta magában a magyar nótát?

A moll dallamokat Széken és szerte Erdélyben dúr akkordokkal kísérik – ennél modernebb dolgot nehéz elképzelni. Amikor ezt Bartók megcsinálta, akkor mindenki elhűlt nyugaton. Erdélyben sima dúr akkorddal kísérik a dallamokat, amit elvileg nem szabadna csinálni a klasszikus összhangzattan szerint – de hát nagyon jól szól! Sajnálom, hogy kimaradt, hogy nem vettünk fel magyar nótát azoktól, akik nem hallottak még rádiót, mert nem volt!

Konfrontatív személyiségnek ismerik. Bírja a gyűrődést?

Régen az volt a divat, hogy állandóan borozunk. Ha tüzes vizet kell állandóan inni, mint fiatalkoromban, akkor ne csodálkozzunk, hogy konfrontálódunk. A szabadságnak pedig van egy olyan hátránya is, hogy valóban egyedül marad az ember.

Édesapja mindig ott volt szellemi mentorként a táncház-mozgalom mögött, felett. Mintha ma nem lenne szellemi kör a táncház-mozgalom körül. Mit lehetne tenni?

Nem lehet erőltetni a disznótort. A fiam (Csoóri Sándor Sündi, a Buda Folk Band zenésze – a szerk.) szokta kérdezni: ha van olyan, hogy értelmiségi, akkor van-e olyan is, hogy érzelmiségi? Az értelmiségi olyan, mint Jockey Ewing a Dallasban: hidegen, érzelem nélkül dönt dolgokról. Aki meg összhangban van magával, mint egy falusi néni vagy bácsi, aki érzi, mérlegeli, tudja, mit kell csinálni.

Mik a tervei a jövőre nézve?

Megcsináltam hetes alapon 22 Petőfi-verset, én pengettem fel mindent. Ezek a terveim: legyen valami, ami látható, megmarad, és száz év múlva is meg tudja tanulni, akit érdekel. Hogy hetes, meg hogy miért megy a vonó így. Van, akinek meg kell csinálni a munkát, nem jön fel magától a gyémánt a bányából.

***

Csoóri Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar dalszerző, a hazai hangszeres népzenei mozgalom egyik elindítója, Csoóri Sándor író-költő fia. 1973-ban alapító tagja volt a Muzsikás együttesnek, amivel 23 évig zenélt itthon és külföldön. 1997-től új együttesével, az Ifjú Muzsikás Együttessel játszott. 1977 és 2002 között az Óbudai népzenei iskola tanára volt, ahol népi hegedűt, brácsát, bőgőt, tekerőlantot és magyar dudát tanított. 2002 óta az Ürömi Zeneiskolában tanított. 2000-ben G. Nagy Ilián felkérte Jézus születése című drámája megzenésítésére.

Fotók: Földházi Árpád.

A bejegyzés trackback címe: http://fesztival.mandiner.hu/trackback/21175