Mi az a trash-líra?

2016. április 21. 12:41

Lázár Helga
Színház.hu

Helyette egy erősen képekre komponált, vizualitásában letisztult, zeneiségében domináns előadás lesz, amiben fognak azért űrdresszekben is ugrálni majd zúzda zenére. Trash-líra. Vagy fantasy-reality. Ilyesmire érdemes készülni. Interjú.

Ezt hogy érted? 

Epifánia birodalma egy pszichedelikus fantasy-világ, aminek iszonyat aktuális társadalmi vonatkozásai vannak. Ez a történet egy soviniszta, szélsőséges és politikailag teljesen megosztott közegben játszódik, ami annyiban különbözik a mai magyar valóságtól, hogy az epifánok sovinizmusa nő-, és nem hímsovinizmus. Mennek a szőnyegbombázások jobbról, jönnek a lázongások balról és ott van középen egy uralkodónő, aki nagyon tapasztalatlanul kerül a trónra, a megkoronázását pedig azonnal egy puccs követi. Még azt sem tudja, mennyire lenne alkalmas lenne-e az uralkodásra, máris menekülnie kell. Bennem is ott van mostanában a menjek vagy maradjak – kérdése, leginkább amióta kint voltam Stuttgartban. Kivándorlás, megfelelés, pályakezdő frusztrációk… Itt van az én a személyes érintettségem. 

Nem a teljes művet, hanem egy keresztmetszetet mutattok be. Hogyan, milyen szempontok szerint húztatok és sűrítettetek? 

Nem tekintjük keresztmetszetnek, ez csak egy húzott verzió. A szövegnek majdhogynem a harmadát, a szereplőknek pedig több mint a felét kihúztuk Gábor Sárival és Sándor Julival, akikkel már a felolvasó színházi verzión is együtt dolgoztunk. A mostani a negyedik példány-verzió, ami a munkafolyamat alatt kitermelődött. Ez a dráma egy őrületesen áradó lírafolyam, rengeteg szereplővel, helyszínnel, cselekményszállal. Ezeket próbáltuk meg valahogy egy mederbe terelni úgy, hogy közben megmaradjon a dráma sokrétűsége… Az Epifániában ott van egy nagy költségvetésű hollywoodi film lehetősége, miközben mi egy kis költségvetésű előadásra adaptáltuk. Szeretünk szenvedni. 

A Térey-szövegek erős rendezői koncepciót igényelnek, épp az általad is említett áradó, burjánzó szöveg miatt. Te mit teszel? 

Igen, iszonyatosan sűrű és költői a szöveg. Olyan helyzeteket találni, amelyekben ezek a mondatok hitelesen el tudnak hangozni, de közben nem nyomják agyon a szöveget, és nem tűnnek erőltetettnek, igazi hardcore munka. Úgy megteremteni egy fjordot, sivatagot, hegyi szállót, úgy ábrázolni egy kínzást, hogy az ne legyen illusztratív, szintén nehéz. Küzdelmesebb próbákon már többször viccelődtünk azzal, hogy ennek a drámának tényleg az lenne a legtisztább megvalósulása, ha a színészek kiülnének vele az Ódry szélére, és elmondanák szépen, értelmesen az egészet… Helyette egy erősen képekre komponált, vizualitásában letisztult, zeneiségében domináns előadás lesz, amiben fognak azért űrdresszekben is ugrálni majd zúzda zenére. Trash-líra. Vagy fantasy-reality. Ilyesmire érdemes készülni. (...)

Akkor te rendezőként elsősorban a vizualitás és a látvány felől közelítesz egy színpadi műhöz? 

Nem kizárólag. Minden érdekel. A szövegköltészet, a képköltészet, a zeneköltészet. Mind a bábszínház, mind a ’sima’színház, csak másképpen. A báb leginkább úgy, ahogyan Stuttgartban viszonyulnak hozzá. Nagyon hosszan készül egy-egy produkció, sok személyes szűrőn át csepeg le a lényeg. Kis, két-háromfős társulatok rendezik saját magukat és tervezik a bábjaikat, és a bábszínházat lényegében fizikai színházként kezelik, ami nem az emberi test fizikájával, hanem idegen tárgyak anyagával dolgozik. Az emberszínházban leginkább az izgat, hogyan lehet kortárs vagy nem színpadra írt, kicsit drámaiatlanabb szövegeket színpadra konvertálni. Érdekel az opera, érdekel a táncszínház, minden, ami a színházi peremterületeken van. Minden, ami most íródik, általunk íródik, ami előttünk még nem volt.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://fesztival.mandiner.hu/trackback/21924