Ne nézze meg!

Ne higgyenek Lakner Dávidnak!

2016. november 27. 12:22

Ha moziba mennének, semmiképp! Az Éjszakai ragadozók nemhogy nem tökéletes, de ilyen csapnivaló, üres, érdektelen filmnyünnyögést régen láttam. Ne nézze meg!–rovatunk jelentkezik.

Ne higgyenek Lakner Dávidnak! Ha moziba mennének, semmiképp! Megírta ugye, hogy micsoda remek, csodálatos, tökéletes film ez az Éjszakai ragadozók Tom Fordtól. Hittem neki és beültem rá. Ilyen csapnivaló, üres, érdektelen filmnyünnyögést régen láttam.

 

A sztori röviden: elkényeztetett texasi cicuska művészetet tanul New York-ban, összefut egykori gimis társ szép sráccal, aki meg író akar lenni. Cicus kő gazdag republikánusok gyereke, az neki a nagy lázadás, hogy jó New York-i demokrataként rasszistázza és szexistázza a szüleit. Főleg az anyját. Minden karakter a sztereotípia maga, az elit anyuka már-már parodisztikusan az. Ő egyébként megmondja a cicuska lányának: ne menjen hozzá a gyengécske széplélekhez, mert az nem csinált trillió dollárokat, márpedig cicuska azt igényelni fogja. „Végül mindnyájan a saját anyánkká válunk” – mondja a biztosan súlyosan tartalmasnak szánt mondatot anyuci, de még a film sem ezt támasztja alá. Susan cicus persze hozzámegy széplélekhez, aztán, ahogy anyu mondta, tényleg hiányzik neki a zseton és tényleg jól otthagyja egy kő gazdag alsógatyareklám csávóért, s már utóbbival baktat be a klinikára, hogy kikapartassa a széplélek gyerekét.

Csakhogy nem lesz olyan mint az anyja, nem élvezi a „megszerzett” luxust. Inszomniás, idegbajos kis dög válik belőle, mire, 19 évvel azután, hogy otthagyta, jelentkezik a széplélek exférj. Regény formájában jelentkezik: postán küldi a cicusnak ajánlott kéziratot. Az meg, mivel úgysem tud aludni, olvasni kezd. És hú, de kivan idegileg! Mi meg, szerencsétlen nézők, a csodálatos író faék egyszerűségű regényét is kénytelenek vagyunk megnézni leforgatva.

Az olvasott regény sztorija egy mondatban: Apu, anyu, tinilányuk mennek Texasban az országúton, rohadékok leszorítják őket az útról, megerőszakolják és megölik anyut és leányt, apu egy tüdőrákos, amúgy brutálisan klisé texasi rendőr segítségével végül elégtételt vesz és meghal. Ennyi. És mivel regénybéli aput ugyanaz a színész játssza, mint a filmbéli írót (Jake Gyllenhaal, akinek Brad Pitt-i regiszterekben megy a homlokráncolás és a bociszemmel nézés, lásd nyitókép), hát ezért Lakner szerint itt valami nagyszerű allegóriát látunk. Megölted a gyerekemet, ezért őt is, téged is megöllek a lapos krimiben, amit írok? Ez lenne az allegória? Fenét allegória ez. Össze nem tartozó, buta, semmilyen történeteket látunk hiteltelen reakciókkal. Igaz, szép képekkel, jó ritmussal és a leszorítós jelenetnél ügyes feszültségkeltéssel.

Csakhogy az öt perc. Ennyi feszültség jut egy kétórás filmbe, amely elvileg thriller. Ja, és mindenkinek alsógatya/bikinireklám teste van! Nem csak a filmbéli kő gazdagok világában, de a regénybéli, texasi sztoriban is. Talán mindezt előre kompenzálandó kell a film tíz perces bevezető képsoraiban pucéron táncoló, extrán, betegesen, undorítóan kövér nőket bámulnunk. Nos, ha ott kimentem volna a moziból, semmit sem veszítettem volna. Csakhogy akkor én ezt még nem tudhattam. Önök már tudhatják. Szóltam.

A bejegyzés trackback címe: http://fesztival.mandiner.hu/trackback/26710