Mihaszna igazságok

2017. február 22. 16:51

Őszinteség és hasznosság - a kettő egyszerre nem mindig valósulhat meg. Enyedi Ildikónak és Deutsch Tamásnak sem ártana, ha olykor utóbbi szempontot részesítenék előnyben. De: van remény.

Majdnem sikerült elrontani ezt is. A nagy örömöt, a mieink sikerének örömét. Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről Arany Medvét nyert Berlinben - ilyenre márpedig, hogy magyar film kapja ott a fődíjat, jó régen nem volt példa: az én életemben például nem.

Ahhoz, hogy kedvenc fűszerünk, ez a csodás hungarikum, az üröm gyorsan belevegyüljön ebbe szépen, mindenkire szükség volt, de a példás összefogás ilyenkor sosem késik. Ha a löttyöt fel kell kavarni, abban mi, magyarok mindig számíthatunk egymásra. 

Kellett először is a tényleg kiváló rendező, Enyedi Ildikó, aki a Deutschlandradio-nak adott interjúban arról beszélt: szeretne, de nem tud büszke lenni Magyarországra. „Ami most a hazánkban történik, szégyen, és valóban félelemmel tölt el.” 

Aztán kellett Deutsch Tamás is. „Kedves Ildikó, most a hazánkban az történik, hogy tizenkét év után végre filmet csinálhattál. Ne szégyelld és ne félj tőle” - vágott vissza a twitterhuszár képviselő. 

Deutsch még jobban felhívta a figyelmet a kis szövegre a jó hosszú interjú végén – az eredeti, német interjúnak egyébként sem címe, sem bevezetője nem foglalkozik Magyarországgal. Mindegy, jött máris a szokásos: hazaáruló! Másik részről meg szintén a szokásos. Ki ez a Deutsch, hogy be mer szólni egy ilyen nagy kultúrlénynek? Azt sugallja ez a Deutsch, hogy Enyedi legyen hálás és fogja be, ha már kapott pénzt. Diktatúra! Hazaáruló-diktatúra-hazaáruló-diktatúra... A végtelenségig. 

Miközben egyik sem igaz. Enyedi nem hazaáruló, Deutsch pedig nem egy diktatúra működtetője. Viszont: mindketten meggondolatlanul, szerencsétlenül, berögzüléseik alapján reagáltak egy adott helyzetre. 

Joguk van hozzá? Hogyne. Mindkettejüknek joga van véleményt nyilvánítani. Ez a kérdés messze nem jogi. Sokkal fontosabb annál.

A felelősség kérdése.

A paranoiát igyekszem távol tartani magamtól, úgyhogy teljesen jóhiszeműen állok Enyedihez is. Nem hiszem, hogy direkt udvarolt volna egy kis Ungarn-gyalázással az európai liberális elitnek, jól átgondolva az akciót, amelynek végén, hálaképpen, ő kapja majd a díjat. Alávaló gondolatmenet. Vélelmezhetően annyi történt, hogy kérdezték, ő pedig őszinte ember, ha kérdezik, hát válaszol. 

S ha így látja, ha így érzi, elvárhatja-e tőle bárki, hogy valami mást mondjon? Olyat, amit nem érez igaznak. 

Nem, ez nyilván nem lehet elvárás. 

Örömteli volna viszont, ha nagy művészeink legalább észrevennék az értékkonfliktust, amely abból következik, amilyen pozícióból épp beszélnek. Az ismertség, a nemzetközi figyelem, ha tetszik, ha nem: felelősséggel jár. Az őszinteség kétségkívül érték, a hazugság, az elhallgatás nem az. Csakhogy ez ilyenkor szembekerül a hasznosság értékével. Érdemes feltenni a kérdést: kinek használ, ha őszintén feltárom érzéseimet? Ha külföldön elmondom, hogy úgy érzem, szégyen, ami Magyarországon megy? 

Gyorsan ki fog derülni: senkinek. Az adott pozíció, a kiemelt figyelem viszont el fogja takarni, hogy az enyém is csak egy vélemény. Nagybetűs igazságként fog hatni odakint, ha lesz hatása egyáltalán. Mert nem biztos, hogy lesz. Még ha igazam van is és tényleg itt a nagy szégyen mindenhol: mi haszna beszélni erről? Biztosan tudható, hogy attól nem változik meg az Orbán-kormány politikája, nemzetközi erők sem mozdulnak meg a leváltására. Szóval csak rosszabb lesz a helyzet: megsértem egy rakás honfitársamat, amitől egyébként Orbán jó eséllyel még erősödik is.

Mindenkinek szíve joga eldönteni, aki ilyen helyzetbe kerül, hogy melyik érték fontosabb a számára, az őszinteség vagy a hasznosság - a kettő egyszerre, száz százalékosan ugyanis nem valósulhat meg. Noha elvárás nem lehet, egyáltalán nem ciki, nem megalkuvás ilyen helyzetben a filmre fókuszálni, egyszerűen nem adni országminősítéseket.

A jó hírt a végére hagytam: Enyedi Ildikó utólag maga is észrevette ezt.

„A rendezőnő kedd délután, a film ünnepi sajtótájékoztatóján tartotta magát szavaihoz, de bánta megjegyzéseit, mert a politikai vita elvonta a figyelmet szeretetről szóló filmről és alkotóiról, helyette pedig az ország megosztottságát hozta felszínre.”

Így van. 

A pozícióból fakadó felelősség traktátusa ugyanígy vonatkozik persze Deutsch Tamásra is. Remélem, megnézi majd a filmet és ha jónak találja, azt sem rejti véka alá. 

Használna vele.

A bejegyzés trackback címe: http://fesztival.mandiner.hu/trackback/28645

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés