Én, mi, mindenki – nem csak Oscar-díjas, de iszonyúan fontos is ez a film

2017. február 28. 12:12

Balogh Gábor
Alfahír

Ilyen mély mondanivalójú magyar film 90 percesben is rég készült, abban biztos vagyok.

Első blikkre Erika néni egy erőszakos, karrierista, sunyi luvnya, akit csak a siker érdekel, és ezért képes megalázni a gyerekeket és megrontani a lelküket. De ettől még a fausti alku, amit ajánl (ha csalsz, és kussolsz róla, te is részesülhetsz a győzelem gyümölcséből) az egész felnőtt társadalom működésének kvintesszenciája, mióta világ a világ. Ebből a koordinátarendszerből a szenteken és gurukon kívül még senkinek sem sikerült kitörnie. Itt csak arra törekedhetünk, hogy a romlottság tengelyén minél beljebb maradjunk úgy, hogy a haszonén minél feljebb jussunk. Napról napra, hétről hétre újra el kell helyeznünk magunkat ebben a képletben. Felnőttek vagyunk, ez a dolgunk. De a gyerekeknek nem. A srácokat, ameddig csak lehet, ki kell hagynunk ebből, mert nekik az a dolguk, hogy tiszták legyenek, és feketén-fehéren, igazságban és nem igazságban lássák a világot. 

Amiért azonban valóban érdemes volt elkészíteni ezt a filmet, és amiért iszonyú király dolog, hogy ezt most milliók láthatják világszerte, az a befejezés. Mert itt már nem csak arról van szó, hogy mi az igazság és a nem igazság. Hanem, hogy mi az igazságos. Hogy elengedhetjük-e a gyengébbek, a szerencsétlenebbek a „nem olyan jók” kezét, hogy az erősebbek, a szerencsések, az »olyan jók« előrébb juthassanak? Hogy mi a dolguk az erőseknek, és szerencséseknek: előreszaladni, vagy megragadni a gyengék kezét, és húzni őket előre - vállalva ezzel akár a lassabb haladást is: Mi a fontosabb: én, mi, vagy mindenki?  

A magyar társadalom majd' minden nyomorúsága visszavezethető arra, hogy számunkra hosszú évtizedek óta legfeljebb a nagyon szűken értelmezett »mi«, és egyre többször már csak az »én« létezik. Rengeteget beszélünk szociális igazságról, hazáról, nemzetről - és közben elfeledkezünk arról, hogy csak olyan igazság, csak olyan haza, és csak olyan nemzet létezhet, amelybe mindenki beletartozik. A csak erősek igazsága nem igazság, legfeljebb rezsim, a csak szerencsések hazája nem haza, legfeljebb ország.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://fesztival.mandiner.hu/trackback/28753