„A rock and roll az nem egy tánc”, de miként lett belőle „rokkant troll”? Pajor Tamás ezt már harmincöt évvel ezelőtt megélte, pokoljárását egy szubkultúra, pálfordulását egy egész ország megismerhette. A lázadás prédikátorából lett az evangélium hirdetője. A rockzenész-prédikátor-költőt, aki a dalszövegírók idei versenyén a különdíjat kapta, a nyolcvanas évekbeli underground értékéről, az egyéni sorsfordulókról, a politika és a korszak végességéről, valamint Jézus követéséről kérdeztük.
Maráczi Tamás interjúja a Mandiner hetilapban.
Amikor azt mondják, Pajor Tamás, szinte mindenkinek a Neurotic, majd a megtérése ugrik be. Ritka, hogy egy ember ennyire összetéveszthetetlen sorsa origópontjával.
Ez Isten keze, mert ember ilyet nem tud megrendezni. Amikor Xantus János egy házibulin megkért, hogy játsszak el pár dalt, és megtettem, akkor döntötte el, hogy filmet készít rólam. Így lett a Rocktérítő.
Az életét mintha Isten egyfajta jelzőtáblaként használná. Ezt mikor ismerte fel? A Rocktérítő forgatása során?
Csak jóval később. Az ember a sorsát a megéléshez képest fáziskéséssel értelmezi. A film abból állt volna, hogy felvesszük az őrültködéseinket, és a közökbe játékfilmesen rendezett gegeket forgatunk hozzá – a humormentesség már akkor sem jellemzett. De ez máshogy alakult, mert pénzügyi okok miatt fél évre leállt a forgatás, ezalatt pedig bennem végzetesen elmélyült egy lelkiismereti konfliktus. Tizennyolc évesen zsidó fiúként elolvastam az Újszövetséget, és arra jutottam, hogy ez mind igaz. Mindvégig szólogatott hozzám a Biblia a lelkiismeretemen keresztül, és a végén olyan mély törésvonalat okozott bennem, hogy a meghasonlottságom már nem volt tartható, összezuhantam.
Nietzsche sem akarhatott többet, mint amit az egója rocksztárként megkapott. Mit talált meg Jézus személyében, amiért hajlandó volt mindent eldobni?
Nietzsche sem tehette meg, hogy magát Istentől „függetlenítse”. Az Im-ígyen szóla Zarathustra című könyve óriási hatással volt rám a megtérésem előtt – az ő életműve a zsidó-keresztény kinyilatkoztatással szembeni legátgondoltabb lázadás volt.
Mivel mindkettőt komolyan vettem, belereccsentem. Jézus, Dosztojevszkij, Mann és a biblikus ihletettségű szerzők meg persze a saját lelkiismeretem hangjai vívtak háborút bennem az akarat diadalára törő, részvétlen és gátlástalan übermensch ideájával. Mindez megspékelve kőkeményen drogokkal, alkohollal. Ez maga volt az őrület. Hogy mi volt ebből a kijárat? Szerintem aki igazán megtalálja Jézust, aki átéli azt az erőteret, azt a szeretetet, azt a jelenlétet, az nem tud ugyanolyan maradni, mint amilyen azelőtt volt.
„Be volt állva, és ki volt élve” – harmincöt évvel ezelőtt túl jón és rosszon a belvárosban ült, egy keresztény srácra várt, hogy segítsen. Mire gondolt abban az órában?
Akkor csak egy dolog érdekelt: hogy Isten megbocsássa a bűneimet, tiszta legyen a szívem, és ha eljön az új világ, akkor az üdvözülők táborában legyek. Jézussal úgy lehet találkozni, ha az ember gyerek lesz. A gyermeki állapotban lehántódnak a külső, kulturális, viselkedésbeli, megfelelési kényszertől vezérelt kérgek, és marad a meztelen mag, a személyiség egyetlen őszinte szívvé zsugorodik. A szív az a részünk, amelyik képes igazán találkozni Jézussal. Ezt éltem át akkor.
És mik voltak ezek a külső kérgek? A Neurotic-években mi határozta meg a gondolkodásmódját?
Olyan mélységig tartottam hazugnak és elutasítandónak az engem körbevevő világot, hogy egyetlen adekvát választ éreztem rá hitelesnek: a totális lázadás életformáját. És ebben az is megerősített, hogy megismertem az underground művészvilág jeles személyiségeit és az ő életszemléletüket. Az avantgárd világ eksztatikus nonkonformizmusa és társadalomkritikai beállítottsága pedig olyan amplitúdóval, vonzerővel bírt, hogy erre az oldalra polarizált az általam utált szürke, szocialista, kispolgári, kádári realitással szemben.
Ebben az eksztázisban mekkora szerepet játszott a drog és mekkorát a társaság?
Ezt nehéz szétválasztani, mindkettő nagy szerepet játszott. És a kettő össze is folyt rendesen. Nem állítom, hogy ebben a társaságban mindenki egyforma mértékben drogozott vagy kereste a szuiciditást – én e téren is igyekeztem kitűnni –, de azért az őrület áthatotta a közeget.
„Ott ketyegett a zsebében vagy valahol benne az a szerkezet, amiről senki se tudta, mikorra van beállítva, de hallani lehetett, hogy ketyeg” – mondta önről Xantus János. Mi volt a cél? Mit akart megmutatni a lázadásával?
Nem volt cél. Ebben az életkorban, pláne ebben a mentális állapotban az ember nemigen fogalmaz meg célokat. A punk jelszava a „no future” volt – jól kifejezte a nemzedéki életérzést. Végül persze mégis lett jövő, még ha nem is úgy, ahogy gondoltuk, de benne volt az önpusztító attitűd, hogy ha már ennyire mocskos ez a világ, akkor álljunk bosszút mindenen, beleértve magunkat is. Ez nyilván rossz következtetés volt, de a helyzetértékelés eléggé fedésben volt a valósággal. A világ összállapotát én most is így látom, sőt ígyebbül.
„A rock and roll az nem más, mint átadnia magát az embernek egy érzésnek, amiről nem is tud, amiben csak hisz. A hit a rock and roll” – kiabálta a mikrofonba egy megörökített koncerten. Súlyosan profetikus szöveg.
Azoknak az embereknek, akiket Isten vonz, vannak ilyen típusú elszólásai. Az ember ilyenkor nem tudja, mit csinál, de nemcsak azért, mert be van lőve, hanem ennél mélyebben. A mai értelmezésem az, hogy az egykori „a rock and roll az nem egy tánc” tézist ellenpontoztam azzal, hogy „a rock and roll ma már csak egy rokkant troll”. Hegeli logikával, a tézis és antitézis szintéziseként most azt mondanám, hogy a rock and roll egy antikulturális életérzés, amely példátlan radikalizmussal bontotta le a komplett történelem hagyományhalmazait, léthazugságait, de amit létrehozott, az erősen ambivalens: egyrészt álarcmentességet, nagy fokú szabadságérzetet, emberbarátiságot hozott, másrészt viszont maga is kitermelt új álarcokat, a show-biznisz rekonstruálta a haszonelvet, és felrobbantotta a devianciabombát, ami sok ember életébe került.
A Neurotic szövegei egy szubkultúra látlelete és a maga nemében költészet, ön pedig elzárkózik tőle. Van azért olyan gondolat, amelyet akkor fontos volt kimondani?
Hogy ki kellett-e mondani, azt ne nekem kelljen megítélnem. Az elhatárolódásomnak azért kellett radikális formában megtörténnie, hogy új életet tudjak kezdeni. Ez nem jelenti azt, hogy ha megvizsgálnánk a szövegek elemeit, akkor ne tudnánk nagy átfedéseket találni azzal, amit most is állítok. De én nem akarok átfedéseket találni, mert továbbra is távolságot tartok az egykori sorsomtól. Ugyanis „nem attól szellemes az ember, hogy anyagos”.
Mégis, a nyolcvanas évekbeli underground különleges szellemi közeg volt, szabad alkotói kísérletekkel, a diktatúrának mutatott fityisszel. Mely aspektusa maradt emlékezetes?
Igen, fejest ugrottam a Kárpát-medencébe, de nem volt benne víz. Olyanok gyűjtőhelye volt, akik túlnyomó többségükben igazságkereső, jóindulatú és a főáramú hazug létmagyarázatokat, a társadalmi berendezkedést elutasító arcok voltak. Ezek értékek. De azért nyitottak voltunk a korlátlan őrültségre, az önpusztításra is. A mérleget nem nekem kell megvonnom, hanem Istennek.
Nem lehet, hogy önnek a kereszténnyé válás természetes előrelépés volt? Hiszen a legradikálisabb nonkonformisták éppen ők: minden rendszeren kívül vannak, nem e világért élnek.
Ezzel nagy követ dobott be a vízbe, mert ezek a kérdések foglalkoztatnak engem a leginkább. A tisztázáshoz élesen szét kell választani a bibliai hitet és a vallást. A vallás tradíciók, rítusok tisztelete és megtartása, a hit ezzel szemben kockázatvállaló, provokatív és velünk egyidejű. A „keresztény” kifejezés nem a kereszt szóból, hanem Krisztus nevéből ered – eredeti jelentése szerint a kereszténység tehát a Messiással való kapcsolatot jelenti. A Messiás pedig a legbelemenősebb személyiség volt, az egész világgal konfrontált, ezért is kellett meghalnia. Sokan beszélnek az ő nevében, de aki keresztényként igazán felnő Krisztus nevéhez, az ma is életveszélybe fog kerülni.
Az Amen együttes dalai is provokatívak voltak, demonstrálták, hogy a keresztény rock is tud vagány, polgárpukkasztó lenni. Mi volt a recept?
Nyilván ebben benne voltak az én alkati jegyeim is, sosem tudtam biztonsági játékos lenni. Nincs más választásom, szabad vagyok. Ha Isten tudja használni ezt a konfrontatív exhibicionizmust, ám legyen. A másik összetevője az volt, hogy a rendszerváltozás éveiben ez a fajta kereszténység szintén underground státuszú volt. Ezek miatt az Amen első korszaka valóban odamondósra sikerült.
Magának is odamondogatott. Rengeteg a reflektálás a Neurotic-szövegekre: a „neked a divat mondja meg, hogy ki vagy” tézisre jön a „ne a divatot kövesd, hanem Jézust, aki lát a ruha alatt” antitézis.
Igen, de ez nem volt tudatos. Nálam – mint a legtöbb költői vénájú embernél – nem sok dolog tudatos. A tudás fája után ugyanis már fáj a tudás. A költők, dalszerzők sokszor később csodálkoznak rá, hogy „jé, ezt mondtam, és ez milyen igaz”. A költészet impulzus, rohanás: a felismeréssel száguldok, és kiordítom, aztán majd lesz valahogy.
Hogyan születnek a dalszövegek? Ahogy egy rím eszébe jut, azonnal lejegyzi? És utána jön csak a dallam?
Az ön által említett összeszerkesztéses versírás is létezik, ennél arra kell ügyelni, hogy a korábban és a később született rímek, gondolatok varrata eltűnjön. Van az a rímpár, hogy „magoltad Marxt, Engelst telhetetlenül, és most is marsz engesztelhetetlenül”. Nagyon nem mindegy, hogy ez hogyan ágyazódik be A prédikátor című dalom szövegébe. Persze van az azonnali, forradalmi versképződmény is, és olyan is létezik, hogy zenére sejlik fel a születő szöveg.
A művészetével elsősorban az evangéliumot közvetíti sokak felé. Az evangelizációban, a drogprevenciós tevékenységben, a börtönmisszióban hogyan lehet átlátni ennyi sorsot, hogyan lehet kapcsolatban lenni?
Ez nekem is nagy kérdés. Különböző szinteken zajlik a másik ember befogadása. Ahol zenélek, szavalok, prédikálok vagy tematikus előadást tartok, ott is igyekszem magamat átadni, de azért az nem ugyanaz, mint amikor valakivel négyszemközt beszélgetek. Minden szintű kapcsolatból elég sok van nekem, ezért fenyeget is a szétaprózódás veszélye. Persze élvezem is a sokféle ember társaságát – vélhetően ennek következtében vagyok ma már kevésbé ítélkező, és igyekszem együttérző lenni.
„Elveszett voltam, de meglett ember lettem”, „Te mesterséges ember, hív az emberséges Mester” – harmincöt év keresztény élet után mit tart a hívő élet esszenciájának?
Azt, hogy egyszerre kerüljük ki az úgynevezett e világ – a gonosz jelenben kínált – kísértéseit, illetve a vallás, az emberi konstrukciók labirintusait. Az istenhitben az a legnagyobb jó, hogy a legsötétebb órákban is van egy átszűrődő fény a felhőzeten, a redőnyrésen át, ami reményt ad, amelybe kapaszkodva tudod, hogy a fénysugár túlvégén már nem lesz semmi baj.
Miként került helyére a zsidó identitása a Jézusban való hitben, a keresztény meggyőződésben?
Ez sorsszerűség és nagy kaland. A zsidóság és a kereszténység útja egy ponton globálisan is összefut majd, amit Jézus úgy fogalmazott meg a zsidó apostoloknak, hogy „más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók, őket is elő kell hoznom, és lesz majd egy akol és egy pásztor”. Ez lett az egyház, az először zsidó, majd később főleg nem zsidó háttérből megtért emberek tömege. A történet végén az egyház és Izrael is valami más lesz, mint aminek a világ valaha megismerte, és a kettő össze fog tartozni. „Lesz a bolygó zsidónak egy zsidó bolygó” – az én személyes sorsomban ez úgy állt össze, hogy zsidóként hiszek az elsősorban zsidóknak ígért Messiásban, aki hitem szerint Jézus.
Ön keresztény, zsidó, magyar… és baloldali?
Nem vagyok sem baloldali, sem jobboldali. Világidegen vagyok. Nemcsak azért, mert ezek önmagukban is jelentésvesztett meghatározások, hanem logikai alapon sem vállalom egyik tábor kizárólagosságát sem, hiszen ezek a tömbök vállaltan a saját részszemléletű valóságértelmezésüket vallják, ezért hívják őket pártoknak. Én pedig nem részekhez, hanem az egészhez szeretnék tartozni. Nem azért nem politizálok, mert nincs véleményem, hanem éppen azért, mert van. Én három alapvető entitás alapján alakítom ki a véleményemet. Ez a három a Biblia, a Szentlélek (aki egyedül jogosult interpretálni az igét) és a lelkiismeretem.
Zavaros korszakban élünk. A jelenkori politikai, gazdasági, katonai eseménysor vajon már az a kor, amelyről a keresztény eszkatológia mint az Úr napja előtti szakaszról beszél?
Szorul a hurok, és borul a szurok. Ha megnézzük az idők jeleit, felmegyünk a netre vagy bekapcsoljuk a tévét, akkor annak a kornak az ismérveit látjuk történni, amelyet Jézus és a próféták ekként azonosítanak. Mert ha a természet rendjét, a belénk kódolt jót felülírja egy fluid, az emberből nem levezethető erkölcsiség, az könnyen és ravasz módon vezethet el az embertelenséghez. A bibliai világnézet nem örök körforgásról szól, hanem a kezdet és vég folyamatról, amely a telosz, a beteljesedés felé halad. Én azt igyekszem követni, amit Salamon király mondott: „a bölcsesség kezdete az Úr félelme”. Ez nem szorongás, hanem annak a biztos tudata, hogy az életünk egy nálunk sokkal nagyobb kezében van.
Háborúk, energiaválság, nehéz életkörülmények. Hogyan lehet majd ép ésszel, ép lélekkel, ép egzisztenciával túlélni ezt a korszakot?
Hát igen, már látni az alagút elejét. Azt mondanám, hogy mindenki próbáljon a lényeggel törődni. Nem biztos, hogy sok időnk van, és ha így van, akkor nem érdemes hülyeségekkel foglalkozni. Inkább azzal, hogy miért is vagyunk a földön, mi a dolgunk, kik vagyunk és hova megyünk. Az emberben van egy iránytű: a lelkiismeret, a szellem önismerete a benne nyugvó örök törvénnyel, és ha az ember kikapcsol a kattogásból, magába tud szállni. A tékozló fiú is megtette, amikor kényszerhelyzetbe került – és volt hova visszatérnie, az atyai házhoz. Ez a legfontosabb, amit mi is megtehetünk.
Az egyházakat milyen állapotban találta ez a kor? Tudnak-e vonzók lenni, hogy hazahívják a magukba szálló embereket?
Abban hiszek, hogy az igazi egyház – amely az igazi hívők közösségét jelenti, ezért felekezeti határokon átível –, illetve annak mozgatása, fenntartása, céljainak kijelölése Isten kezében van. Ezért nem félek attól, hogy eltűnik, szétesik vagy eljelentéktelenedik. Az igazi egyház – amely keresztényekről Jézus azt mondja, hogy az övéi, vagyis a hozzá tartozók közössége – nem fog eltűnni, de hogy milyen formában fog fennmaradni, tovább működni, betölteni a hivatását, azt csak Isten tudja.
***
***
***
Pajor Tamás
1963-ban született Budapesten. Dalszerző, énekes, költő, producer. Neológ zsidó családban nőtt fel Budán. Az 1980-as években a Neurotic együttes frontembere volt, 1987-es megtérése után az Amen együttes vezetője. 2016-ban az Artisjus Az Év Szövegírója elismeréssel jutalmazta őt, egy évvel később pedig az Amen kapta az év hazai klasszikus pop-rock albumának járó Fonogram Magyar Zenei Díjat. Szózene címmel előadóesteket tart, rádiós műsort vezet, az evangéliumot hirdeti. A Hit Gyülekezete prédikátora. Házas, három felnőtt gyermeke van.
Hónapokig tartó viták után megszavazták a Kijevet támogató hatalmas segélycsomagot Washingtonban: fegyverek, lőszer és pénz érkezhet Ukrajnába. Kérdés, mire lesz elég a segítség. Hajdú Tímea írása.
A korrupciót mint kampánytémát szoros egymásutánban utasították vissza a magyarok, a törökök, a lengyelek, a szlovákok és a horvátok is.
Milyen esélyei vannak a jobboldalnak az EP-választáson és az Egyesült Államokban? Mit gondol a Magyar Péter-jelenségről? Interjú az Alapjogokért Központ főigazgatójával.
A CPAC kiváló alkalom a személyes kapcsolatok továbbépítésére.
Kulcsfontosságú választásokat előz meg az idei CPAC Hungary, amelyre a világ minden tájáról érkeznek hazánkba konzervatív politikusok és véleményformálók. Megnéztük, hogyan áll most a jobboldal szénája Európában és az Egyesült Államokban.
Az uniós jog elsőbbségét feltételekhez kell kötni, nemzeti alkotmányos pajzsok elfogadására van szükség, és olyan bírókra, akik készen állnak alkalmazni – véli Anne-Marie Le Pourhiet francia alkotmányjogász, aki az MCC Reclaiming our European Future című nemzetközi konferenciáján járt hazánkban.
„Ami most van, az tarthatatlan, Budapesten változás kell” – hangzott el a megbeszélésen.
A berlini kabinet tudta, hogy az atomerőművek leállítása rossz ötlet, mégis megtették. Most pedig állítják, hogy a Cicero magazin ferdít.
