A fejelés komoly károsodást okozhat az agyban

2016. november 02. 14:49

A rendszeres sportolás az egészséges életmód része. Elvileg minél több testmozgást végez az ember, annál egészségesebb lesz. Ugyanakkor a hivatásos sportolóknál egyre több kérdőjel vetődik fel ezzel kapcsolatban, s az MTI híradásából úgy tűnik, még az agyra is lehet káros behatása, s nemcsak a bokszolóknál, akiket már sisak véd, hanem egy olyan széles körben űzött testmozgásnál is, mint a foci.

2016. november 02. 14:49

Az olyan klinikai sérüléseket, mint az agyrázkódás, már korábban is vizsgálták, de ez volt az első alkalom, hogy az agyban megfigyelhető változásokat olyanok esetében kutatták, akik naponta ki vannak téve ilyen ütközéseknek. A Stirlingi Egyetem kutatói eredményeiket az Ebiomedicine online folyóiratban mutatták be.

A labdát géppel lőtték ki a kutatók úgy, hogy megfelelően szimulálja a sarokrúgás erejét és sebességét, és arra kértek egy csapat focistát, hogy fejeljenek a labdába húszszor. A játékosok agyi funkcióit a gyakorlatok előtt és után is tesztelték – írja a BBC News.
   
Magdalena Ietswaart idegkutató elmondta, hogy vizsgálatuk során olyan gyakorlatot használtak, amely minden amatőr és profi csapat számára ismert. Azt találták, hogy a fejelés negatív hatása azonnal megmutatkozott az agyban, és a memóriateszteken is jelentősen csökkent a résztvevők teljesítménye. 
   
Bár a változások ideiglenesek voltak, úgy véljük, jelentős hatással vannak az agy egészségére, kiváltképpen, ha ismételten történnek, mint ahogyan ez a fejelésnél meg is valósul. Tekintve, hogy a világon rengetegen űzik ezt a sportot, fontos, hogy tisztában legyenek azzal, mi történik az agyukban és milyen hosszú távú következményei lehetnek" – mondta az idegkutató.
   
A szakértők szerint tovább kell vizsgálni, hogy az agyi elváltozásoknak hosszú távú hatásuk is lehet-e az agy egészségére. Májusban az angol labdarúgó szövetség bejelentette, hogy tanulmányban tárják fel a futball és az agyi betegségek közötti lehetséges összefüggéseket. 
   
A bejelentést megelőzte a 2002-ben agyi trauma következtében elhunyt brit csatár, Jeff Astle családjának kampánya. A halottkémi vizsgálat Astle halálának okát foglalkozás körében szerzett betegségnek nevezte, utalva arra, hogy a férfi rendszeresen fejelt bőr labdákba.
   
Gordon Smith, a skót labdarúgó szövetség egykori elnöke szerint Skóciának meg kellene fontolnia, hogy követve az amerikai példát megtiltsa a fiatal sportolók fejelését.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!