Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség az MSZP-s Tóth Csabát

2022. március 11. 15:10

A főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt nyomoz a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések ügyében.

2022. március 11. 15:10
null

A nyomozó főügyészség a kiterjedt nyomozásban ma kutatást és lefoglalást végzett Tóth Csabát érintően, majd gyanúsítottként hallgatta ki az országgyűlési képviselőt – áll a vádhatóság pénteki közleményében, amelyet a Magyar Nemzet is megosztott. A közlemény emlékeztetett arra is, hogy a megalapozott gyanú lényege szerint Tóth Csaba 2016-ban, Budapest XIV. kerületének országgyűlési képviselőjeként társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére olyan gazdasági társaságot kerestek, amelytől a nyereség felére tartottak igényt.

Az ügyészségi közlés szerint a gyanúsított tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban a főügyészség az országgyűlési képviselővel együtt eddig négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként.

A szocialista országgyűlési képviselő mentelmi jogát tegnap függesztette fel az Országgyűlés.

Karácsony Gergely is megszólalt a szocialista vesztegetési botrány ügyében

A főpolgármester szerint az egész ügy „kampányfogás”. Bővebben...

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zuriktodor
2022. március 15. 15:04
Tessék előzetesbe vágni.
Zsuscsinyó
2022. március 11. 19:19
Horvát csaba, tót csaba, ideje kirakni Zuglóban a STOP CSABA!óriásplakátokat.
Perczel Éva
2022. március 11. 18:29
Induljon a banzai, essen szét a ház!
jóember
2022. március 11. 18:17
Mandiner! Ez a kommentfal egy rakás szar! Miért kellett lebutítani az előző jót?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!