Ferenc pápa „nagy Oroszország-anyáról” beszél, Podoljak cserébe oroszbarátnak és megbízhatatlannak nevezi – mi folyik itt?

Szinte nevetséges feltenni a kérdést, de korunkban megszoktuk, hogy a legnyilvánvalóbb dolgok sem egyértelműek.

A két világháború óta az európai ember tudja, hogy a háború borzalmas. A legrosszabb, ami történhet. (Korábban nem feltétlenül volt ez így, a lovagi csetepatékat, a keresztes hadjáratokat, Itáliában a szomszéd várossal – vagy akár csak a szomszéd kerülettel – vívott csatákat férfias lelkesedéssel várták és fogadták, még az 1914-es hadüzenetek után is „Éljen a háború!” feliratú táblákkal vonultak az utcákra.)

Az elmúlt száz év tapasztalata – a tömegpusztító fegyverek megjelenése és a civil lakosság felmérhetetlen szenvedése – nyomán épeszű ember nem üdvözölheti a háborút.

Az egyik egy közepes nagyságú EU-s tagállam miniszterelnöke, a másiknak tényleges hatalma nincs, de spirituális ereje és ebből fakadó befolyása jelentős.

Amikor tavasszal nálunk járt Ferenc pápa, nyilvánvalóvá vált, hogy a tervezett békemissziójához számít Magyarország közreműködésére. Többek között szívélyesen elbeszélgetett – ráadásul anyanyelvén, spanyolul, ami különösen fontos volt számára – a köztársasági elnökkel, akinek három héttel ezelőtti kijevi, majd a rögtön ezt követő vatikáni látogatását nehéz lenne ettől elválasztani.

Mielőtt azonban túlságosan nagy reményeket fűznénk Ferenc pápa ténykedéséhez, az ukrán elnöki tanácsadó, Mihajlo Podoljak lehűtötte a kedélyeket: szerinte Ferenc pápa nem közvetíthet az ukrajnai háború lezárásában, mert oroszbarát.

Szeretjük a leegyszerűsítéseket, és a politika erre rájátszik. Jelenleg azt az axiómát állították fel megfelelő körökben, hogy az oroszok mindig a rosszak, és aki ezt nem fogadja el, az már eleve elfogult. A pápa számára azonban ez a kisszerű, gyorsan változó aktuális érdekek szerint megfogalmazott gondolkodásmód idegen. 

Amikor tehát azt mondja az orosz fiataloknak, hogy „Önök a nagy Oroszország örökösei: a szentek, a királyok nagy Oroszországa, Nagy Péter és II. Katalin nagy Oroszországa, a nagy, felvilágosult orosz birodalom, a nagy kultúra és a nagy emberség örökösei”, akkor nem az történik, hogy hirtelen átment Putyin-csicskába, hanem

Oroszország nemcsak Paszkievics, Vorosilov vagy akár Putyin, hanem Andrej Rubljov és Tolsztoj is. A pápa messzebb lát térben, időben, de leginkább több dimenziót észlel, mint a politikusok. És miközben a keleti szlávokat naggyá tevő cárok örökségét említi, nem mulasztja el hozzátenni: legyenek „a béke művészei” és „vessenek magokat a megbékéléshez”. 

Ferencnek a napi perpatvarokon túlmutató megszólalása tehát remek ürügyül szolgált az ukrán vezetésnek, hogy a pillanatnyilag talán legfajsúlyosabb szereplőt kizárják a potenciális békeszerzők közül.

Tárgyilagos alakot így nem lehet felmutatni, vagyis esély sem maradhat a béketárgyalásokra.

Az ukrán akarat mögött megbúvó nyugati akarat már ugyanígy elgáncsolta az I. világháború idején IV. Károly béketapogatózásait; a másodikban pedig a casablancai konferencián 1943 januárjában a feltétel nélküli megadásig folytatott harcról létrejött megegyezés zárta el a lehetőségét bármilyen fegyvernyugvásnak.

Ferenc pápa többször kinyilvánította, mennyire együttérez a szenvedőkkel és elítél minden, különösen a gyerekeket érintő erőszakot. Szeptember 6-án például az ukrán görögkatolikus egyház szinódusának püspökeivel folytatott hosszas megbeszélésén is megerősítette, hogy „fájdalmas számára a tehetetlenség a háborúval szemben, amely ördögi dolog, pusztítani akar”. 

A média különböző szűrőin és erre szerződött manipulátorok jól megrágott és kiforgatott elemzésein keresztül hozzánk eljutó üzenetekből nehéz kihámozni a valóságot.

Amíg tehát a világpolitika kártyáit keverők, mit sem törődve az emberi élettel és nemzetek sorsával, saját érdekeik szerint alakítgatják és tálalják az eseményeket, a római pápa – hiszen nem is tehet mást – igyekszik a szenvedést és a pusztítást távol tartani. Különböző eszközökkel dolgoznak, az erről hozzánk eljutó információk hiányosak, pontatlanok és gyakran tévesek, de bízzunk az ösztöneinkben, a hitünkben. Amit természetes ésszel gondolunk erről az egészről, valószínűleg az a helyes. 

És mivel az a helyes, jó eséllyel a pápa is azt gondolja.

(Nyitókép: Tiziana FABI / AFP)