Napséta az Amorf Lovagoktól

2013. május 09. 11:54

A Balaton ringó, a Káli-medence pedig fényre való az Amorf Lovagok új dala szerint. Tövisházi Ambrussal beszélgettünk az országjáró Napséta történetéről.

2013. május 09. 11:54
Rajcsányi Gellért

Mi is pontosan az Amorf Lovagok, hogyan viszonyul ez az egykori Amorf Ördögökhöz, ami, ha jól emlékszem, ugyanígy kettőtök agytrösztjén alapult?

Igen, az Amorf Lovagok azért alakult, hogy terápiás céllal újra együtt alkossunk Szabival. Az Amorf Ördögök 2007-ben feloszlott, vagy inkább feloszlattam, mert szarul éreztem magam a koncerteken. Az Amorf Lovagokat pedig 2010-ben alapítottuk azzal a céllal, hogy csináljunk egy gyerekeknek szóló lemezt. Ami végül a Tócsarobbantó címet kapta és 2010 decemberében jelent meg. Ingyenesen letölthető az oldalról.

Mi a Napséta története, mikor, milyen ihletre született?

A Napséta arról szól hogy a nap egy biztonsági őr, és pásztázza Magyarországot, hogy mi történik. Közben pedig egy országjáró dal is egyben. A dal maga három éve született, és ez most amit bemutatunk, egy új verzió, amelyben van egy új szövegrész, teljesen újravettük a hangszeres részeket és az énekeket is, valamint vendégnek meghívtuk a Honvéd Férfikar hattagú frakcióját, ők a Honvéd Férfikar Szerenád Kommandó. A klip pedig vadonatúj és Csáki László rendezte. Betűtészta-animáció és krétaanimáció keveredik cgi-dolgokkal benne.

Hová sorolnátok be a szám zenéjét? Kacatpop ez is?

Persze, hiszen kacatpop az egész világ: a kifli, a metró és a politikusok is. A szám ütemesebb és elektronikusabb mint a legutóbbi kacatpop dolgaink, de pont ettől lesz mégis kacatpop.

Régebben is dolgoztatok már ezzel a férfikórussal, mi ez a vonzódás az ilyesfajta megszólaláshoz?

Van a dolgainkban perverz vonzódás a kórusműfajhoz. Mindketten énekkarosok voltunk és végül is egy véletlen folytán tudtuk megszervezni a Honvéd férfikaros koncerteket. Drucker Péter, aki az énektanárunk volt gimnáziumban, később a Honvéd vezető karnagya volt pár évig. 2006-ban és 2007-ben a Millenárisban, aztán 2007-ben a Müpában is volt koncertünk a teljes Honvéd Férfikarral.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!