Zero: méhvédő anarchisták robbantják ki a forradalmat

2016. március 08. 13:19

Március 24-én mutatják be itthon Nemes Gyula Zero című filmjét, ahol méhek megmentéséért küzdő anarchisták robbantanak ki (világ)forradalmat.

2016. március 08. 13:19

Méhtenyésztő anarchista terroristák garázdálkodnak a méhek megmentéséért Nemes Gyula Zero című filmjében, ami március 24-én kerül a mozikba. Az előzetes nem sokat segít a film történetének megértésében, ezért a előszedtük a szinopszist is:

Egy anarchista méhész terrortámadást indít a rendszer ellen, hogy megmentse a méheket. Egy méhecske berepül egy mézgyárba. A mézgyár igazgatója (Kovács Krisztián) kimenekül az erdőbe és méhész lesz. Beleszeret egy mobiltársaság igazgatójának lányába (Martina Krátká). A méhei kihalnak egy közeli mobiltorony miatt. A szerelmesek gerillaakciókat hajtanak végre a méhek megmentésére. Megszüntetik az áramot, a fűtést, a benzint, a mobiltelefont és az internetet. Húskampón végzik ki az ország vezetőit, legyilkolják a plázák vásárlóit. A harc nemzetközi forradalomba csap át. A bonyodalmak csak most kezdődnek igazán.

A film korábban azért is került az érdeklődés középpontjába, mert egy jelenetben a karakterek a világ vezetőinek portréira lövöldöznek, köztük Orbán Viktoréra, akinek arcát a cenzúrától tartva kisatírozta a rendező – írja az Index.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2016. augusztus 12. 11:36
Erre ki adott pénzt? Lélegeztetőgépben mennyi?
cutcopy
2016. március 10. 20:42
egy jelenetben a karakterek a világ vezetőinek portréira lövöldöznek, köztük Orbán Viktoréra De csak azért hogy megtudjuk a rendező hovatartozását..
Nannyó
2016. március 10. 20:42
Nem biztos :)) Az meg érdekesen hangzik, hogy "Megszüntetik az áramot, a fűtést, a benzint, a mobiltelefont és az internetet. " Nameg, ezt a rendezőt is úgy hívják, hogy Nemes... :)
drkovax
2016. március 10. 20:42
Totális debilség. De hátha majd ez kirobbantja a forradalmat, ami vissza adja a hatalmat az SZDSZ kemény magjának ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!