Hatékonyabban készülünk dolgozni

2013. augusztus 22. 21:58

Tarthatatlannak tartom ma is, hogy közalkalmazotti munkaviszonyban tartottunk olyan művészeket, akik hónapokig be sem jöttek a házba, csak a fizetésüket vették fel. Interjú.

2013. augusztus 22. 21:58
Ókovács Szilveszter
Napi Gazdaság

Főleg az elbocsátások bejelentésekor kapott hideget-meleget annak ellenére, hogy rögtön bejelentette: az Erkel újranyitásakor létszámot bővít. Az Erkel hamarosan nyit. Betartja ígéretét?

Nem önszántunkból bocsátottunk el dolgozókat, hanem egy összkormányzati karcsúsítás részeként. Akkor béljós kellett volna ahhoz is, mikor nyit ki pontosan az Erkel, noha ambíciózus vágyaim voltak. 144 álláshely szűnt meg, és összekötöttük ezt a szomorú alkalmat a struktúrák modernizálásával. Tarthatatlannak tartom ma is, hogy közalkalmazotti munkaviszonyban tartottunk olyan művészeket, akik hónapokig be sem jöttek a házba, csak a fizetésüket vették fel. Ez akkor nagy vihart kavart, de most is így döntenék. Az Erkel Színház nyitásával 290 régi és új munkatársat vehetünk fel. Így az Andrássy úti épületben dolgozó 700 kollégával együtt ezer körülire emelkedik az alkalmazottak száma: bőven alatta vagyunk tehát a korábbi kétházas adatnak, és jóval többet, értsd: hatékonyabban készülünk dolgozni ezért. Az intézmény költségvetési támogatása reményeim szerint megközelíti majd a 10 milliárd forintot, ugyanis legalább az Opera mai támogatásának 60 százalékával kell finanszírozni a működő, országos feladatát teljesítő Erkel Színházat.

A laikus számára érthetetlen, hogy miért kell újabb közel 300 alkalmazottat felvenni! Nem lehetne a zenészek és énekesek »ingázásával« kitölteni a repertoárt?

Két külön játszóhelyről, szinte külön színházról van szó, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Az esti előadásokhoz külön műszaki stáb, zenekar, énekesek is kellenek, hiszen az Erkelben és az Operában ugyanaznap vannak előadások - és akkor még nem beszéltem a próbákról, amelyekhez szintén külön stáb szükséges. Némi kapacitási tartalék, persze, van a művészeti, a műszaki és az adminisztrációs oldalon is, tehát egyik buszból páran képesek néha átülni a másik buszba, de annak is kell olaj és minden más is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mép
2014. február 21. 15:43
Jó kézben van az Operaház. Van elképzelése, és mer dönteni.
Zsolt75
2013. augusztus 26. 13:40
Nem. Sajnos itt csak az x segít. Van 1-2 ilyen sötét troll, akivel nem lehet még csak szóba sem elegyedni, mert egyből "baltásapatás":
szalámis hegedű
2013. augusztus 25. 18:53
Zengjen Orbán dicsőítése minden színpadon. Seggnyalóval bírjuk.
Kurfürst
2013. augusztus 25. 16:16
Ókovács jó szakember, érti és szereti is azt, amit csinál. Sok sikert neki!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!