Balázs Péter is pályázott a Vígszínház vezetésére

2013. augusztus 27. 13:11

Két pályázat érkezett a Vígszínház, és négy a Budapesti Operettszínház vezetésére a hétfői határidőig; az MTI értesülése szerint a prózai színház vezetésére Eszenyi Enikő és Balázs Péter, a zenésére Kerényi Miklós Gábor, Bozsó József, Nagy Viktor és Tokody Ilona pályázott.

2013. augusztus 27. 13:11

A Fővárosi Önkormányzat az MTI kérdésére kedden közölte: a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói álláshelyére a benyújtási határidőig, 2013. augusztus 26-ig 2 pályázat, a Budapesti Operettszínház főigazgatói álláshelyére 4 pályázat érkezett. A munkakörök betöltéséről a szakmai bizottságok véleményét is mérlegelve a Fővárosi Közgyűlés dönt a benyújtást követő 60 napon belül.

Az MTI érdeklődésére a Vígszínház közölte: a jelenlegi igazgató, Eszenyi Enikő – korábbi nyilatkozatával összhangban – beadta pályázatát a színház további vezetésére. Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház jelenlegi igazgatója szintén megerősítette az MTI-nek, hogy beadta pályázatát. 

A Budapesti Operettszínház vezetője ugyancsak megerősítette korábbi közlését, amely szerint pályázik az igazgatói posztra. Az MTI értesülése szerint rajta kívül Bozsó József énekes, Nagy Viktor rendező és Tokody Ilona operaénekes is pályázott. 

A Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetésére július 26-án írta ki a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat, miután a jelenlegi vezetők (Eszenyi Enikő, illetve Kerényi Miklós Gábor) mandátuma 2014 januárjában lejár. Az előadóművészeti törvény értelmében fél évvel a jelenlegi vezetői megbízatás lejárta előtt kell az állásokra pályázatot kiírni.

A kiírt vezetői munkajogviszony 2014. február 1-jétől 2019. január 31-ig tart. A pályázatokat az anyag benyújtását követő hatvanadik napig kell elbírálni.

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2013. november 11. 17:56
Eddig Eszenyi győzött és mégsem szavazott a Fideszre.
balbako_
2013. november 11. 17:56
Szolnokon melyik előadását látta a Balázs Péter vezette színháznak?
Rike
2013. szeptember 24. 02:24
http://www.logicallyfallacious.com/index.php/logical-fallacies/184-wishful-thinking
Rike
2013. szeptember 24. 02:24
http://www.logicallyfallacious.com/index.php/logical-fallacies/184-wishful-thinking
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!