Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Utcafesztivállal ünnepelik az uniós csatlakozás 10. évfordulóját

2014. május 06. 15:22

Budapesten egész napos utcafesztivállal és futóversennyel ünnepelik vasárnap az Európa-napot, vagyis az európai béke és egység napját, valamint Magyarország európai uniós csatlakozásának 10. évfordulóját.

2014. május 06. 15:22

Egész napos utcafesztivállal és futóversennyel ünnepelik vasárnap az Európa-napot, vagyis az európai béke és egység napját, valamint Magyarország európai uniós csatlakozásának 10. évfordulóját Budapesten - közölte az Európai Bizottság magyarországi képviselete kedden. Az Erzsébet téren vasárnap reggel fél tízkor indul a 10 év – 10 km elnevezésű futóverseny, amelynek útvonala Európa egyik legszebb részén, Budapest belvárosában és a Duna-parton vezet. A legkisebbeknek szól a Trambulin Színház előadása, majd az Eszter-lánc mesezenekar ad koncertet. Lesz ugrálóvár, szerencsekerék, kreatív játszóház, a Cókmók Műhelyben ékszert és játékokat készíthetnek a gyerekek, a Bohócszervizben pedig arcfestéssel és bábkészítéssel várják őket. A MókaTér zenészeivel kidobásra ítélt eszközökből készülnek majd a hangszerek. Az információs sátrakban az érdeklődők mindent megtudhatnak az Európai Unió nyújtotta lehetőségekről, például az európai polgárok jogairól, az uniós munkavállalásról, tanulásról vagy a 2014-es európai parlamenti választásról. 

 
A Kézenfogva Alapítvány szakértői és a programhelyszín műsorvezetője, Till Attila sok játékkal és feladattal várja a látogatókat. A nagyszínpadon magyar és külföldi előadók váltják egymást. Kora délután fellép a Budapest Nufolk Revolution együttes, majd a Magashegyi Underground lép színpadra. A tavalyi sikert követően idén is több neves dzsesszzenész muzsikál együtt. Fellép Kadri Voorand (ének, Észtország), Christina von Bülow (altszaxofon, Dánia), Mamelo Gaitanopoulos Orpheus (tenorszaxofon, trombita, Izrael), Elvan Araci (harsona, Törökország), Henryk Gembalski (hegedű, Lengyelország), Marius Mihalache (cimbalom, Románia), Robert Balzar (nagybőgő, Csehország), Anton Mühlhofer (dob, Ausztria) és Gyárfás István (gitár, Magyarország). A program a 30Y koncertjével zárul. A koncert vendége lesz Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó énekese.
 
A Pódiumszínpadon 100 év, 25 év, 10 év: fordulópontok Európában címmel fotókiállítás lesz látható André Kertész és Lobenwein Tamás alkotásaiból. A Vasfüggöny lebontása előtti és utáni időkről beszél Ef Zámbó István, majd az Ef Zámbó Happy Dead Band ad koncertet. Délután ukrajnai fiatalok osztják meg véleményüket, tapasztalataikat a jelenlegi konfliktusos helyzetről. A Pódiumszínpad záróeseménye az elmúlt években a hazai kultúra megkerülhetetlen részévé vált slam poetry est. A szókimondó Astoria SlamPoetry produkció témája Európa lesz. Aki pedig nem Budapesten szeretné megünnepelni Magyarország tízéves uniós tagságát, az május 1. és 16. között országszerte további 18 helyszínen vehet részt Európa-napi ünnepségeken, ahol szintén színes programokkal várják az érdeklődőket - közölték a szervezők. Az Európa-napot annak emlékére rendezik meg minden évben, hogy Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban új európai politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel, ez a javaslat alapozta meg az Európai Uniót. Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság magyarországi képviselete és az Európai Parlament magyarországi tájékoztató irodája szervezi együttműködésben a Miniszterelnökséggel, a Külügyminisztériummal, valamint az Európai Kulturális Intézetek Egyesületével (EUNIC).
Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!