Szombathelyi színház: egy évvel meghosszabbították Jordán Tamás megbízatását

2017. március 28. 17:24

A szombathelyi közgyűlés egy évvel meghosszabbította Jordán Tamás igazgatói megbízatását a Weöres Sándor Színház élén, egyben új pályázatot írt ki a színház ügyvezető igazgatói állására.

2017. március 28. 17:24

További egy évvel, 2018. szeptember 30-ig meghosszabbította Jordán Tamás igazgatói megbízatását a Weöres Sándor Színház élén hétfői rendkívüli ülésén a szombathelyi közgyűlés. A testület nagy többséggel, 18 igen szavazattal, egy ellenében és egy tartózkodás mellett hozta meg a döntést. A közgyűlés egyúttal újabb pályázatot írt ki a színház ügyvezető igazgatói állására.

A döntést a várost irányító Fidesz-KDNP frakció mellett az ellenzék is támogatta, csupán Koczka Tibor (Fidesz-KDNP) kultúráért is felelős alpolgármester szavazott ellene, és Balassa Péter (Jobbik) tartózkodott. Az alpolgármester azzal indokolta döntését, hogy nem tartja szükségesnek Jordán Tamás igazgatói mandátumának meghosszabbítását, szerinte egy korrekt pályázati eljárás után az új pályázati határidőig is lehetne a száz százalékban önkormányzati tulajdonú intézmény élére ügyvezető igazgatót kinevezni.

Alföldizett az alpolgármester

Koczka Tibor idézett Jordán Tamás pályázatából, amelyben a direktor utalt az életkorával kapcsolatos aggályokra, és leszögezte, hogy jó fizikai és szellemi állapotnak örvend. Az alpolgármester ezzel kapcsolatban megjegyezte: „valóban így van, mert két Alföldi-darab között, amiben játszott, volt ereje bemenni Kálmán Olgához nyilatkozni a Hír TV-be”. Jordán Tamás szinte azonnal szót kért és kapott a polgármestertől és kijelentette: úgy érzi, hogy Koczka Tibor Alföldi Róbert, Kálmán Olga és a Hír TV említésével háromszorosan „feljelentette őt”.

A direktor a szavazás után a közgyűlési terem előtt újságíróknak már úgy nyilatkozott: pozitívnak és örömtelinek értékeli a döntést, amely szerinte szükségszerű volt, hiszen a színházban már folynak a szerződtetések a következő évadra, és reményét fejezte ki, hogy egy új pályázaton, tiszta körülmények között újabb megbízást kaphat majd 2021. január 31-ig.

A pályázati kiírás tartalmazza, hogy a pályázat beadására a szaktárca honlapján való megjelentetéstől számítva 30 nap áll majd rendelkezésre, az elbírálás a határidő lejárta után ugyancsak egy hónapot vesz igénybe.  A tavaly decemberi pályázati kiíráshoz képest új elem, hogy az elbírálásnál előnyt jelent a gazdagsági társaságként működő színházban eltöltött legalább 5 éves vezetői tapasztalat.

Botrány a pályázat körül

A Weöres Sándor Színház ügyvezetői tisztségére tavaly december 15-én írt ki pályázatot Szombathely önkormányzata. Az állásra ketten adták be a pályázatukat, Dér András filmrendező és Jordán Tamás színművész, a teátrum jelenlegi vezetője. Jordán Tamás azonnal nyilvánosságra hozta elképzeléseit, Dér András pályázatát pedig egy internetes portál szivárogtatta ki, ami után a filmrendező „botrányos körülményekre” hivatkozva visszalépett. 

Ezt követően a színházszakmai bizottság érdemben már nem foglalkozott a pályázatokkal és március 2-i ülésén az intézményt fenntartó szombathelyi közgyűlés sem tudott dönteni. Előbb új pályázat kiírását javasolták, majd az egyedüli pályázóként maradt Jordán Tamás harmadszori kinevezéséről is szavazott az önkormányzati testület, de mindkét esetben patthelyzet alakult ki, így a név szerinti szavazás után végül mégis eredménytelen lett a pályázat.

Az eset kapcsán a színházi szakma számos képviselője, köztük a nemzet színészei és a Weöres Sándor Színház teljes társulata is egyöntetűen kiállt Jordán Tamás mellett, és amikor a közgyűlés március 2-án az esetleges kinevezéséről tárgyalt, több száz fős szimpátiatüntetés zajlott a városháza előtti téren.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gomeli1213
2017. április 23. 09:34
ez a szombathely csak földrajzilag nyugat,egyébként sötét balkáni gondolkodás folyik ott. az alpolgármester,a jogi bizottság vezetője etc.. ilyen gőggel beszélni VALAKIről SENKIknek csak fideszes tudnak. Jordán mindig Jordán marad ezek a gyülevészek 5 év múlva mennek oda ahonnan jöttek,igaz lopott pénzekből busásan meggazdagodva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!