Még mindig parkolót akar a Budapest Park helyére a szoci képviselő

2017. május 23. 09:49

Senki nem akarja, hogy bezárjon a Budapest Park – ez derült ki a politikusok nyilatkozataiból. Nem akar P+R parkolót oda sem a ferencvárosi önkormányzat, sem a főváros. Pál Tibor MSZP-s képviselő viszont még nem mondott le a terület hasznosításáról, szerinte „vetésforgóban” kellene a szórakozóhelynek és a parkolónak működnie. Tette mindezt azután, hogy korábban ott állt Horváth Csaba mellett azon a sajtótájékoztatón, ahol Horváth bejelentette: kezdeményezni fogja, hogy jogszabályban mondják ki, nem lehet parkoló a területen.

2017. május 23. 09:49

Mint a Mandiner is megírta: az Index értesülései szerint az MSZP-s Pál Tibor ferencvárosi önkormányzati képviselő évek óta lobbizik azért, hogy a Budapest Park helyén P+R parkoló létesüljön, a helyi Fidesz pedig támogatja a szocialista törekvéseket. A híren sokan kiakadtak, többek között az MSZP alelnöke, Ujhelyi István is elhatárolódott Páltól, és kérte, hogy találjanak más „nünükét” maguknak.

Azóta az ügyben többen megszólaltak, és próbálták nyugtatni a kedélyeket, illetve a politikai ellenoldalt kritizálni az ügyben.

Először a ferencvárosi polgármesteri hivatal cáfolta, hogy P+R parkolót akarnának létrehozni a Budapest Park területén, hangsúlyozva, hogy Bácskai János polgármesternek sem hatásköre, sem szándéka nincs erre, maga a szórakozóhely pedig fővárosi tulajdonú területen működik.

Horváth Csaba kizárná, hogy parkoló épülhessen a Park helyén

Később Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője mondta azt, hogy az MSZP mindent megtesz annak megakadályozására, hogy P+R parkoló legyen a Budapest Park nevű szórakozóhely helyén. Pál Tibor ezen a sajtótájékoztatón azzal védekezett, hogy ő pusztán tisztázni kívánta a helyzetet az interpellációjával, mivel a főváros e területre vonatkozó eredeti szabályozási tervében P+R parkoló létesítése szerepel. Leszögezte, hogy a kerületi szocialisták azon lesznek, hogy „megőrizzék ezt az értéket, emellett korszerű választ adjanak a felmerülő új igényekre” –mondta a képviselő, utalva arra, hogy a Budapesti Park az évnek csak négy hónapjában működik, és a fennmaradó hónapokban is hasznosítani szeretnék a területet.

Horváth Csaba ugyanakkor ugyanitt azt jelentette ki: kezdeményezni fogja a közgyűlésben, hogy módosítsák a terület szabályozási tervét, hogy annak közösségi funkcióját jogszabályban is rögzítsék, így a jövőben sem lehet majd parkolóként hasznosítani azt. Mint fogalmazott: minden erejükkel meg fogják akadályozni, hogy bezárjon a szórakozóhely.

A főváros sem akar oda parkolót

Tarlós István főpolgármester hétfői közleménye szerint „a főváros nem kívánja csorbítani vagy elvenni” a Budapest Parkban a fiatalok jelenlegi szórakozási lehetőségét. Mint közölte: sem a főváros, sem a BKK nem tervezi a területen P+R parkoló építését. Hozzátette: korábban voltak tervek a hídfő térségében, a Soroksári út és a Gubacsi út közötti területen P+R parkoló létesítésére, azonban azok a terület egyéb, kulturális célú hasznosítása miatt kikerültek a főváros programjából.

A Főpolgármesteri Hivatal szerint Pál Tibornak, az MSZP ferencvárosi frakcióvezetőjének a Budapest Park szórakozóhelyet érintő, a  IX. kerületi polgármester, Bácskai Jánosnak szóló interpellációjából egyértelműen kiderül, hogy az ellenzéki politikus az említett területen P+R parkolót kíván kialakíttatni. Bácskai ezt az interpellációt hivatalosan is megküldte Tarlós István főpolgármesternek.

A hivatal közleményéhez egyébként mellékelték a 2017. április 5-i keltezésű interpelláció másolatát is, amelyben Pál Tibor – tekintettel arra, hogy „Budapest 2024-ben nem rendez olimpiát, valamint jogi akadálya nincs a bérleti szerződés felmondásának, esetleges módosításának” – azt kérdezte a ferencvárosi polgármestertől: „fontos közérdeknek tartja-e, hogy a városba érkezők megfelelő parkolási lehetőséget találjanak a BKK közlekedési kapcsolataihoz?”. Továbbá: „kezdeményezi-e a fővárosnál a Budapest Parkkal kötött szerződés módosítását, oly módon, hogy már idén ősztől a kulturális szezon végével megkezdődjön a P+R parkoló kialakítása?” – olvasható a képviselő által írt interpellációban.

Pál tényleg nem mondott le a parkolóról

Az MSZP-s Pál Tibor úgy reagált a Főpolgármesteri Hivatal közleményére, hogy szerinte „vetésforgóban” kellene szórakozóhelynek és P+R parkolónak működnie a Budapest Park helyén. Mint fogalmazott, a Budapest Parkkal kapcsolatban voltak aggályok indulásakor, de mára gyökeret eresztett, „egy olyan kulturális tér, ami érdekes”, ezzel semmi baj nincsen – hangsúlyozta, de szerint azon változtatni kellene, hogy „szezonon” kívül a terület „konténerraktárként működik”, ahol felszereléseket tárolnak, holott más funkcióval is működhetne a következő tavaszig.

Ebben az esetben lehetne olyan környezetbarát burkolatokat használni, amelyeket nem kell minden évben felszedni; „nem az a cél, hogy a Budapest Parkot zárjuk be” – jelentette ki az MSZP-s képviselő, hozzátéve, ősztől tavaszig amúgy is zárva tart a létesítmény.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2020. február 18. 01:02
Tegnap még természetszerűen össze volt mosva a fidesszel, mára már csak egy magányos szoci elkövető akciója lett..
pollip
2017. június 02. 09:47
Álhírrel hergel a ballib.
cutcopy
2017. június 02. 09:47
Régebbi sztorid nincs..?
noMores
2017. június 02. 09:47
Mszp-fidesz: egykutya.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!