menekültügy

2017. január 28. 10:24
Merkelék inkább érdekből fogadták be a menekülteket, nem annyira emberiességből – mondja Ulrich Schnauss. Az elektronikus zene egyik legnagyobb legendája, az idén ötvenéves Tangerine Dream tagjaként az A38-on szombat este koncertező szintis-zeneszerző szerint őszintén el kell ismerni, hogy a zene ma már nem motorja a popkultúrának. Sőt: felesleges. Viszont ettől szép, ettől van emberi és társadalmi üzenete. Schnauss vasárnap este is játszik majd a hajón, akkor szólóban. Interjúnk.
Bevándorló blues
2015. június 10. 14:20
Egy-két kretén magyart szívesen lecserélne néhány jöttment jófejre Kiss Tibi. A Quimby frontembere a Mandinernek elárulja: „bevándorló” filmes művésszel dolgozik együtt, magát pedig viking származásúnak tartja. „Szoptatós anyák alszanak a kórház kövén a gyerekük mellett, a rendőrök meg közben plakátokat őriznek. Vajon lesz-e majd az a langyos eső, amely lemossa arcunkról a szégyent?” – teszi fel a kérdést az énekes-gitáros, akivel a Quimby sorsfordulóiról és a Most múlik pontosan utóéletéről is beszélgettünk. Interjúnk.