Németország

2017. január 28. 10:24
Merkelék inkább érdekből fogadták be a menekülteket, nem annyira emberiességből – mondja Ulrich Schnauss. Az elektronikus zene egyik legnagyobb legendája, az idén ötvenéves Tangerine Dream tagjaként az A38-on szombat este koncertező szintis-zeneszerző szerint őszintén el kell ismerni, hogy a zene ma már nem motorja a popkultúrának. Sőt: felesleges. Viszont ettől szép, ettől van emberi és társadalmi üzenete. Schnauss vasárnap este is játszik majd a hajón, akkor szólóban. Interjúnk.
Honigfrauen
2016. november 2. 10:33
Nem mindennapi sorozatot forgattak a német állami ZDF tévécsatorna megbízásából Magyarországon az elmúlt hónapokban. A Honigfrauen című sorozat 1986-ban, a Balatonnál játszódó kémtörténetről szól, mely jövőre kerül a német tévénézők elé.
2016. szeptember 18. 11:43
Történetében először biztonsági okokból teljesen körbevették kerítéssel a müncheni sörfesztivált.
Rock am Ring
2016. június 5. 14:41
Szombatra virradó éjjel nagyjából nyolcvan fesztiválozó megsérült egy villámcsapás miatt, ezért az önkormányzat visszavonta a Rock am Ring engedélyét: le kellett fújni a harmadik napot, mivel továbbra is viharok várhatók a környéken. Az egyik sérült válságos állapotban van. Tavaly is történt hasonló ugyanezen a fesztiválon.
2016. május 7. 15:21
Naiv lengyel szirének, a napjait végigpiáló, apja vágóhídján dolgozó horvát jazztrombitás és egy öntelt francia politikus, aki Szarajevóba jött haknizni. Ajánlunk három kelet-európai filmet a goEast filmfesztivál mezőnyéből. Magyarországon is be kellene mutatni őket, annyira tetszettek.
2016. április 30. 20:18
Moldvai csángó táncot eljárva április közepén a frankfurti Zeilen néptáncos flashmobot rendeztek a Frankfurt környékén élő magyarok.
Er ist wieder da
2016. február 12. 15:26
Április 9-én világszerte elérhető lesz a Nézd, ki van itt című vígjáték, ami arról szól, hogy Hitler egyszer csak felébred a 2010-es évek Németországában és nem túl polkorrekt humoristaként nagy tévés karriert fut be. A Mandiner.fesztivál a film produkciós irodájától megtudta: itthon csak a Netflixen mutatják be a filmet, moziban nem.
2016. február 1. 11:24
Dieter Kosslick fesztiváligazgató a 66. Berlinale programját elemezve kiemelte: ugyan nem „menekült-Berlinale” lesz az idei esemény, de megmarad a politizáló jelleg. A migráció, illetve a migráció következményei adják az egyik nagy, átfogó témát, amelyre felépül a nagyjából 400 filmből álló szemle programja.
2016. január 18. 15:23
Filmes írást, ami nem ideológiai alapon kritizálta filmet, nem olvastam. Kizárólag olyat olvastam, amiben a szerzőt az idegesítette, hogy ez a film elkészült. Interjú.
2015. június 25. 10:31
Mi történik, ha magyar és szlovén zenészek berúgnak Berlinben? Nyiki-nyiki a kukoricásban!
2014. május 28. 14:30
A sokszínűség jegyében szervezi a Goethe Intézet idei tavaszi-nyári programjait. Korunk egyik legismertebb filozófusa és szociológusa, Jürgen Habermas két előadást is tart, ingyenesen látogatható a Szemléletes matematika interaktív kiállítás, folytatódik a GoetheJazz zenei sorozat, bővül az e-kölcsönzés köre és hamarosan indul a duális oktatási program. Június 21-én, a zsidótörvények alá eső magyarok kényszerlakhelyre költöztetésének 70. évfordulójára pedig egy németországi képzőművészi projekttel emlékezik az intézet.
2014. február 19. 10:05
Magyar színházi és táncelőadásokat, filmet és kiállítást láthat és beszélgetéseket is meghallgathat az aktuális magyar kultúrpolitikai helyzetről a német közönség a Leaving is not an option?/Menni vagy maradni? című egyhetes magyar kortárs művészeti fesztiválon.
2014. január 16. 19:02
16558 mű szerepelt azon a listán, amin a náci Németországban az „elfajzott művészeti alkotásokat” tartották nyilván. A dokumentum először válik elérhetővé a nagyközönség számára. elfajzott művészetnek
2013. szeptember 18. 21:33
Számomra Hitler nem szörnyeteg volt, hanem egy ember szörnyű ötletekkel. Senkit sem köteleztek, hogy kövesse őt. Interjú.
2013. augusztus 29. 15:29
Most a düsseldorfi zsidó közösség emelte fel szavát a Roger Waters által turnéra vitt Pink Floyd-rockopera, a The Wall miatt.
2013. március 18. 10:27
Akár több százezres példányszámban is megjelenhet Az elátkozott part című Rejtő Jenő regény német fordítása, amely nagy sikert aratott a német nyelvterület egyik legnagyobb szabású irodalmi fesztiválján, a vasárnap véget érő lipcsei könyvvásáron.
2013. február 12. 10:23
Felszólította az iráni vezetést a német kormány, hogy tegye lehetővé Dzsafár Panahi filmrendező részvételét a házi őrizetben lévő művész új filmjének világpremierjén a Berlinalén.
2013. február 11. 11:48
Szombaton kezdetét vette a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál magyar kísérőrendezvénye, a Cinema Total, melyet Navracsics Tibor nyitott meg.

összesen: 23 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó