A bazmeg és a vér hatása

2011. január 05. 09:37

Hallgatni kéne Schmitt Pálra, és fölállítani valami nyelvi szakhatóságot, aminek első áldozata persze maga Schmitt Pál lenne.

2011. január 05. 09:37
„Ice-T-éknál nagy lehet az öröm. Amerikában ennek a marketingmodellnek már jó tizenöt éve leáldozott, pedig egykor sikerrel művelték rapperek, punkok és rockerek egyaránt, sokkal olcsóbb és hatékonyabb volt, mint bármilyen tévé- vagy rádióhirdetés, hoszteszsorfal vagy lufikapu: a bazmeg, az anyád, a nigger és néhány hasonló szó (az angolban nincs is olyan sok, nagyjából tízet variáltak) ismételgetésével fölhergeltek néhány megfelelően ostoba és hipokrita erkölcscsősz szervezetet, jellemzően egyébként az unatkozó politikusfeleségek által alapított PMRC-t, azok kampányt indítottak ellenük, nemsokára tele lett velük a sajtó, a zenészek a szólásszabadság hősei lettek, a gyerekek számára meg egyenesen szuperhősök, egy idő után például már úgy állt a dolog, hogy az erkölcscsőszök által kiharcolt figyelmeztető matrica (Parental Advisory: Explicit Content) nélkül nem is lehetett lemezt eladni, emiatt még azok az előadók is igyekeztek egy-egy hangos bazmeget becsempészni a dalszövegeikbe, akik egyébként virágcsendéletekről és erdőben bóklászó őzikékről énekeltek. Bazmeg és matrica nélkül a kutya nem vett lemezt. (...)

Rögtön a gengszterrapmentés (lásd még: nyugdíjmentés) után egy véres székláb került az emberi méltóság és az általános erkölcsi értékek hivatásos védelmezőinek látó- és hatókörébe. Az RTL Klub híradója még októberben tudósított egy brutális gyilkosságról, mégpedig úgy, hogy a helyszínen készített képek »hatásvadász módon fokozhatták a szöveg hatását« (mégis hallgatni kéne Schmitt Pálra, és fölállítani valami nyelvi szakhatóságot, esetleg az Idióta Fogalmazványok Elleni Hivatalt, aminek első áldozata persze maga Schmitt Pál lenne), illetve »kiábrándító és nyomasztó hatást keltettek, megteremtve ezzel a mind nagyobb érzelmi bevonódás lehetőségét«, és aztán ez az egész vircsaft »megragadhatott a fiatalkorú nézők tudatában«. Hát megragadhatott, persze, amit ugyan nehéz elképzelni, mert manapság egy fiatalkorú néző naponta több ezer képet lát abban a csodálatos dobozban, amelynek működéséről, hatásáról és valós társadalomformáló erejéről a leghaloványabb fogalma sincsen a magas hatóságnak, sőt az ilyen vizsgálati jegyzőkönyvek éppen azt mutatják, hogy az átlagos kocsmai médiafilozófusok és a társadalom végromlásától rettegő ütődött nyugdíjas házmesterek szintjén tájékozott alapvető média szocio ló giai és -pszichológiai kérdésekben.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kandabula
2011. január 06. 00:23
Elég épületes zsidózásba torkolltak a hozzászólások, kissé megfeledkezve a cikkről.
abraka
2011. január 05. 20:11
Ez az Uj nevű, de karatnát idézve, Mária Terézia álal betelepített,német jobbágyleszármazott jöttment kap itt 100valahány lájkot? Hello. Ébresztő.
de karatna
2011. január 05. 19:42
"Ez kábé 200 éve lehetett igaz, ha ugyan. Azóta a világ picit felgyorsult, amit te is észrevennél, ha néha szörfölnél egy kicsit, ha már úgyis ott a kezedben az egér." ---------------------------------------------------------------------- Ezt nem tudom mire érted? Te is tudhatod, hogy a zsidóságnál az érvényes zsidó származást csak ortodox rabbik igazolhatják, a neológ rabbik ilyen irányú igazolása érvénytelen. Az ortodoxia pedig úgy működik napjainkban is, mint évszázadokkal ezelőtt. Ez a következetes konzervativizmus garantálja a zsidóság etnikai egységét , de leginkább kohézióját, még akkor is, ha néhány liberális zsidó elhajlónak ez nincsen ínyére. Lehet, hogy megkövezel, de különféle " iskolák" vannak. Hozzám a bioszociológiai, és az annyit ostorozott, de most lábujjhegyen ismét visszacsempészett és lassan újra elismert Cesare Lombroso-i vonala és az új tudományként megjelet humán-etológia áll közel.
doggeorge
2011. január 05. 19:21
Te kis pöcs. 11 MTK-sból állna neked a fociválogatott? Te miért nem mégy innen haza Izraelbe? Minden hozzád hasonló -entellektüel, pénzimádó, plázanizált, (az urbanizált után szabadon) parazitának üzenem, hogy minden Jó, ami az összes többinek nem tetszik. Mert ki nem szarja le a Guardiantól kezdve az izlandi tűzhányóig, hogy min sír a szájuk? Ha érdekel eredj oda b@azd meg! Örüljetek, hogy sajnos nincs egy Rendes magyar király, mert rögvest levágná a fejed, egyből a kezed után, még a kerékbetöretés előtt. De ha jobban belegondolok ennyit nem érsz, ezt te is tudod. Mert csak ez a furcsa szivárványszínü, deviáns világ rövike kis pillanata, hogy te most épp ott vagy ahol.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!