Emelni a cilindert - Overdose Ascotban

2011. június 30. 14:16

A magyarként kezelt Overdose magabiztosan vezette a mezőnyt.

2011. június 30. 14:16
Bánlaki Dalma Stella
Mandiner

„Június közepén felvirradt végre a nap, amikor a magyar lovak és lovasok által már 140 éve nem látott angol gyepszőnyegeken szabad utat biztosítottak egy piros-fehér-zöld meznek. Az Anna királynő által 1711-ben alapított, immár háromszáz éves Royal Ascot az év legrangosabb versenye Angliában, ahol az öt napos fieszta alatt mintegy 300 ezer ember fordul meg. Láttuk már a TV-ben az agyament kalapok seregét, azt azonban csak sejthetjük, hány liter Dom Pérignon és Pimm's fogy el a hét alatt. A délelőtti futamok alatt még a lovakra és a felső tízezer szerelmi pletykáira izgul a tömeg, délután már mindenki erősen kapaszkodik: jobb kézzel a pezsgős pohárba, ballal a lelátók korlátaiba.

Overdose aznap - tőle nem várt módon - teljes nyugalomban állt be a rajtgépbe. Mellette a világ minden tájáról érkezett paták dübörögtek, például Japánból, vagy a pénzes lóversenyek hazájából, Ausztráliából. A bukmékerek hetedik helyre saccolták, mint befutót, néhány szakértő azonban úgy érezte, ez több mint optimizmus. Minden arc olyan simának tűnt aznap, a szigetország égboltját egyetlen felhő sem zavarta meg a King’s Stand Stakes futam közben. Aztán kivágódtak az ajtók a versenyzők előtt és a magyarként kezelt Overdose magabiztosan vezette a mezőnyt az egy kilométeres táv csaknem háromnegyedéig. Végül Prohibit összekapta magát, behozta lemaradását, majd az utolsó pár méteren további két ló előzte meg magyar lovat és zsokéját. Itthonról nézve mégis határtalan kellett, hogy legyen az öröm.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
wartog
2011. július 01. 11:16
Már megint jobbak a kommentek mint a szar kis cikk. Tényleg milyen bulis, hogy negyedik lett és nem hetedik?! És ki a szart érdekel?
GY. F.űegér
2011. június 30. 22:22
Épp most olvastam, hogy a Velvetet nem lehet holnaptól kommentelni, úgyhogy több időm jut rátok, DRÁGA BARÁTAIM! (Ugye mindenki örül? Várúr is?)
Back2theUK
2011. június 30. 20:07
Az angliai általános sztrájkokról vajon miért nem számolt be EGYETLEN magyar híradó sem ?
gentry
2011. június 30. 18:21
A laikusoknak: - Overdose Royal Ascoton szerzett negyedik helye olyan, mintha az olimpia 100 méteres síkfutásában egy magyar atléta a negyedik helyen végezne. Egy olyan magyar atléta, aki előtte egy halálos betegségből épül fel! Azt gondolom mindenki sikernek tartaná. Tessék elhinni, ez is az. Egy fantasztikus ló fantasztikus teljesítménye. Egyébként vasárnap a Kincsem Parkban 89. Magyar Derby: http://www.kincsempark.com/ Ahol 16:10-kor felvezetik Overdose-t, és köszöntik a winner's circle-ben! Érdemes lesz kijönni. A nap programja: http://www.kincsempark.com/derbyprogram.pdf
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!