Tessék szíves lenni lázadni!

2014. március 11. 21:48

Ma a hatalom nem ütheti meg a bokáját. Kiabáljanak csak nyugodtan, sok hülye, kit érdekel! A mai fiatalokat hidegen hagyja, hogy nem egészséges demokráciában élnek. Interjú.

2014. március 11. 21:48
Bornai Tibor
hvg.hu

Azt már a könyvében is megírta: nem tartja kizártnak, hogy megfigyelhették a zenekart. Érdekében állhat ez ma bármely kortárs rezsimnek?

Úgy gondolom, hogy a rock, a new wave, sőt bármilyen könnyűzene azért volt a szocializmusban izgalmasabb dolog, mert félt tőle a hatalom. (...) Ma a hatalom nem ütheti meg a bokáját. Kiabáljanak csak nyugodtan, sok hülye, kit érdekel! Én azt gondolom, hogy minél hülyébb a hatalom, minél merevebb, minél despotikusabb, annál jobban kezd el félni ettől a műfajtól. És akkor szépen belehátrálunk abba a helyzetbe, mint a szocializmusban, hogy bizony a rádiók ugyanazt mondják, a tévék ugyanazt mondják, és a fiatalok, ha érdekli őket még valami, akkor pluszinformációt egy színpad előtt állva kaphatnak. A különbség csupán annyi, hogy mivel a történelem sosem ismétli pontosan önmagát, ma a fiatalokat egyszerűen az egész hidegen hagyja. Nem érdekli őket, ha éppen el vannak nyomva, hogy nem egészséges demokráciában élnek. Egy új világ épül, egy új világ rendezkedik be, ami még nem alakult ki igazán, nem igazán érezni az irányát, a céljait. Csak azt látom, hogy más érdekli ma a huszonéveseket, a tizenöt éveseket, mint az, hogy az ő jogaik éppen mennyire hasonlítanak az európai, és mennyiben az ázsiai fiatalság jogaihoz. Mintha ez az egész nem érintené őket annyira, mint néhány évtizede, mikor sokan szétverették a fogsorukat egy-egy március 15-én.

Hol rontottuk el?

Én azt képzelem arról, aki tizenöt éves korában kinyitja a szemét, és körülnéz, hogy meglátja, hol lakik, milyen országban él, milyen emberek között, kik döntenek a sorsáról, hogy viselkednek a körülötte élők az utcán, az autóbuszon, az iskolában, és akkor elkezd ordítani. Szerintem a természetes viselkedés egy artikulátlan üvöltés kellene, hogy legyen. Hogy én ezt kikérem magamnak, én nem ilyen világban akarok élni, ezt utálom! Ezt gyűlölöm! Ezt nem fogadom el! Ez az ordítás pedig talán csak az ember harmincas évei tájékán csillapodna, ilyen-olyan okokból. Vagy megszereti a rendszert, vagy beletörik, beledarálódik, esetleg úgy látja, most már nem az ordításnak van itt az ideje, hanem más eszközei vannak. De ha egy fiatal srácokból, lányokból álló zenekar arról énekel, hogy de jó lenne téged újra látni, mert annyira szép a szemed, és olyan jó lenne megsimogatni a hajad, ott valami nem stimmel.

Sokáig képzeltem azt, hogy aki világra jön, az egy hófehér lap, ami lassan teleíródik önmaga és a környezete által. Aztán egy idő óta már hiszem, aki világra jön, az egy vaskos regény, melynek az utolsó fél oldala még üresen áll. Ez a fél oldal pedig tiszta fehér, mely dominál az élete első szakaszában, és megadja neki a lehetőséget, hogy ehhez a fehérséghez, ehhez a tisztasághoz viszonyítsa, amit lát a világban. És akkor rájön, hogy akinek ez tetszik, az beteg. Tessék szíves lenni lázadni! Mi az, fiam, hogy te nem utálsz engem, nem szólsz vissza, és nem csinálsz olyan érthetetlen dolgokat, amikről fogalmam sincs, mire jók? Nem vagy te normális? Sajnos, amennyit a mai fiatalok zenéjéből hallok, annak a többsége – mondjuk ki nyíltan – negédes szirupos szar.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tade7
2016. július 28. 19:59
Nem érti a szerencsétlen,hogy az egyszeri ember miért nem lázad azért,mert ezeknek a belvárosi, sznob köcsögöknek elzárták a pénzcsapokat,és nem folyik be hozzájuk teljesen érdemtelenül több pénz! Köszönjük szépen mi jól elvagyunk,és becsületesen dolgozunk! Időjárásjelentéssel hogy állsz te mocskos szarházi?
koronaszepe
2014. szeptember 12. 21:06
http://www.youtube.com/watch?v=cOd3zuaiGoM http://www.youtube.com/watch?v=8mcQMGDeZ8k " mi ez a sok kérdés? ha várod a választ, szoptad mások mást választottak és szépen teszi a dolgát tereli a hordát dolgokat épít, keveri a maltert ha bántanak minket, osztja a sallert ne szólj bele, nem látod át csak erős kéz tesz erős csodát foglalkozz mással, nem olyan rettentő nehéz látni, hogy rendel a megmentő itt épül a lehető legszebb temető a kedves vezető számít rád tartsd meg a kritikád, csak tátsad a kicsi szád a kedves vezető számít rád" http://www.youtube.com/watch?v=H72yZgrWbxU " az nem lehet, hogy annyi szív hiába szív... de lehet. fosunk a jövőtől, büszkén a múltra de hogy mi volt a múlt, azt senki se tudja úgy tudtuk, más bánt el velünk pedig mi voltunk azok, hidd el nekünk a Habsburgok kérték és kapták a koronát önkéntes gyarmat voltunk több koron át későn keltünk, hogy fel kéne kelni addigra utált körbe mindenki míg Deákot ünnepelte száz torok a fejünkre nőttek a román pásztorok ők nem egyeztek ki a kiegyezéssel baj is lett belőle később kevéssel hogy becsúsztunk a háborúba hülyére verve álltunk Trianonba' utána Horthyék is okosak voltak hadat üzenni a Szovjetuniónak mínusz negyven fok volt az oroszoknál ott maradt a fél hadsereg a Donnál jöttek a ruszkik, fal lett a Lajta bölcsőnk ez, gyakran sírunk is rajta mi vagyunk a hősök és mi vagyunk a holtak a nácik és a komcsik is magyarok voltak mi voltunk Koppány és Kun Béla mi vagyunk magunk a probléma "
Ellensúly
2014. július 23. 01:32
Azzal, hogy ellenezte, hogy a határon túli magyarok anyanyelvükön nézhessék meg az időjárás-jelentést, Bornai Tibor – akarva-akaratlanul – a szlovák és román nácik erőteljes támogatójává vált. (Igaz, a szlovák és román nácik teljesen szalonképes társaság a szoclibek számára, mint azt Gurmai Zitától, Mesterházy Attilától és társaiktól tudjuk.)
elfelejtette
2014. május 14. 13:51
Feri idején sokan voltak az utcán... Tudom, az más, az csőcselék volt, különben is a Fidesz miatt. Most meg a Fidesz miatt nincsenek az utcán tiltakozók. Anyátok picsáját, ha tiltakozni akartok, takarodó van ki, de ne rinyáljatok, mint a fürdős kurvák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!