A Zoon Trollikon anatómiája − Kivonuló középosztály XXIX.

2014. június 06. 09:18

Rég elvetettük már, hogy bármit lehetne kezdeni a történelmi szembenállásokba belemerevedett, egymást a múlt század tragédiáival revolverező politikai elittel. Olvasónk írása.

2014. június 06. 09:18
Redakció
Mandiner

PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink írásait vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.

Olvasónk, Karthágói Csótány írása.

*

A Zoon Trollikon anatómiája

Néha jó elmerülni egy-egy Tamás Gáspár Miklós-cikkben, leülni egy félórácskára és végigolvasni, mit jót ír ez az ember, akinek az arcára, a gesztusaiba van írva, hogy kiváló diktátor lenne, ha jó korba született volna. Azt írta például a jó TGM Már megint magyarzsidómagyar című kimerítő, több témát érintő írásában, hogy „a merészen gondolkodó és érző magyar fiatalságot a radikális kétségbeesés és a radikális irónia állapotában találjuk. (…) Ennek az ifjúságnak a Szabadság téri rémgiccs épp olyan nevetséges, mint az érzelmes humanista fölháborodás”. Nem is tudom, gondolta-e a jó TGM, hogy írásának ezzel a mellékes részével igenis beletrafál a valóságba.

A fiatal középosztály belső és külső emigrációjának csendes apátiájához ugyanis a sehova sem emigráló fiatalság hangos iróniája adja az igazán drámai aláfestést. Jól látja a Gáspármiklós bácsi úr: kiröhögjük a fideszes történelemhamisítás borzalmas emlékművét, de kinevetjük a körülötte vészmadárként táncoló Kerék-Bárczy Szabolcsot is; azokat viszont megértjük, akik tényleg Auschwitzot túlélve tiltakoztak a Szabadság téri giccstömeg ellen. Ami biztos, hogy a Bohócgyurcsányon röhögünk, a Madárijesztőfodoron kacagunk, a Bádogemberbajnain nevetünk, a személyi kérdésekben nagy bölcsen neveket mondó Konrádon és Helleren hahotázunk (annál nagyobbat már csak azokat szórakozunk, akik felteszik neki kezeket a kérdéseket). Néhány idiótán kívül ezek az emberek sosem fognak fiatalokat megszólítani.

Azt mondjuk döbbenten nézzük, ahogy a folyton kommunistázó Fidesz a Kádár-rendszer legszebb hazugságait hozza vissza; olyan kicsit, mint egy jó Best of válogatás. Best of Önámítás, mondjuk. De azért vihogunk is rajta. Mert hát hogyne lehetne vihogni a rendszer udvari bolondjain, a totális kétszínűségen, az átlátszó kommunikációs paneleken, az egész rendszer, a teljes attitűd hamisságán? Gyártjuk a mémeket a legújabb heti főnyomorékról, a legfrissebb háborúról, harcról, megvédésről, csökkentésről, átadásról. Nézzük, ahogy a Közgép sorra nyeri a tendereket. Ahogy a kormánypárti sajtó egyet jobbra, egyet balra vágva erősíti a centrális erőteret. Figyeljük, ahogy ez a kormány sem tesz semmit értünk.

De azért a Jobbikhoz vagy az LMP-hez sem könnyű víg kacajok nélkül fordulni. A Jobbik a Fideszhez hasonló hamissággal próbálja elhitetni velünk, hogy nem virtigli nácikból álló csürhe. Hét Vezér program, persze, meg a kiskutya, az. Ennek ellenére sok kortársunk a radikális párthoz állt be: legalább adnak némi (hamis) identitást. Az LMP-hez kevésbé álltak be a kortársaim, talán azért, mert még mindig nem sikerült pontosan kitalálni, hogy valamiféle kisgazda-revivalról lesz szó mostantól, vagy a baloldal megújításáról, vagy zöld dolgokról, vagy ezekről mind egyszerre, bocskais-őszinte képviselővel, traktor elé fekvéssel meg a baloldali értelmiség froclizásával.

Aki tehát még az országban van és érdekli a közélet, az egyszerűen csak értetlenkedve nézi, mit művelnek a politikusok. És legjobb esetben is csak kigúnyoljuk az egészet. Rég elvetettük már, hogy bármit lehetne kezdeni a történelmi szembenállásokba belemerevedett, egymást a múlt század tragédiáival revolverező politikai elittel. Kivonultunk a pártpolitikából, pártban politizálni, párt mellé állni passzé, hovatovább nevetséges. Úgy érezzük, hogy mindegyik, egyenként, valamilyen formában a képünkbe hazudik.

Visszacsavarodva a végén TGM-hez: miközben megállapítja a fent idézetteket, azért a legutóbbi alkotásában képes egy viszonylag fiatal publicistát kioktatni, megállapítva, hogy Hellert és Konrádot, vagy akár csak a betöltött szerepüket támadni antiszemita dolog. Hihetetlen. Amíg ezek a reflexek működnek, addig mi csak röhögni tudunk rajtatok.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2014. június 07. 11:47
Amiről a szerző beszél az nem a fiatal középosztály.
várúr
2014. június 06. 18:08
Fenti irományban van igazság. Sajna elenyésző mértékben. Szerző a végén írja: "mi csak röhögni tudunk rajtatok". Olvasó meg a Szerzőn. A lázas homlokú sihederkor elmúlik, bár van, aki sose nő fel. Úgy tűnik, Szerző még nincs túl a szellemi kamaszkoron.
ceres
2014. június 06. 17:13
Lassan kezd szégyenletessé válni, hogy nálunk A FILOZÓFUS:TGM és Heller-AZ ÍRÓ:Konrád, Spiró..És ez jellemző az egész szellemi életre, esztétától-közgazdászig.--Nem:ez nem antiszemitizmus a részemről..-Ám ez a (beteg) helyzet nem SPONTÁN folyamat eredményeként állt elő.Ez a torz helyzet szervezetten lett előállítva.És rengeteg áldozata van.- Egyszerűen piszkos hazugság , hogy ezeknél nincs egészségesebb , tehetségesebb.-Ez a magyar szellemi élet nyomora.--Természetellenes , hogy az ország szellemi életét ,egy max 2-3%-kot kitevő, túlnyomórészt lelkisérűlt kisebbség uralja.--Amennyiben a Hellerek-Konrádok-Bauerek nem dominálnának, Magyarországon nem volna un "népi-urbánus" antagonizmus, és a magyar polgári demokrácia osztrák nívójú lenne.
GV0917
2014. június 06. 14:49
Mindig van egy haszontalan FIATAL réteg, aki a tőle idősebbeket nemes egyszerűséggel kineveti! Egyetlen indok, amit el lehet fogadni, nem tudják miért, de az öregebb nemzedéknél látott pátosz, a megszokottól eltérő etikett(ha van még ilyen)rájuk nevetségesen hat. Megértem .Mi is nevettünk az Öregen-(tanaraink,) nagybácsi, szomszéd, stb.Meg Stanci nénin! Persze vannak fokozatok.A"megmosolyogja","kineveti", "kikacagja," "kiröhögi"!Mindig volt, van és lesz nemzedéki ellentét.Az idősebbek is tehetnek róla, hogy a számukra szokatlan jelenséget,a fiatalság öltözködését, magatartását,világnézetüket valamilyen jelzővel illessék. Ezt aztán csak úgy dafke azok el is fogadnak és büszkén nevezték magukat dandynak, gigerlinek,uracsnak, jampecnek, huligánnak, hippinek,punknak, mikor milyen pejoratív jelzőt aggattak rájuk.Majd kinövik...Még ma is felcsendül a ballagási búcsúzó, ahol a tógás deákok éneklik: ..."filiszter leszek magam is.."Azaz a kor erkölcs csőszeire való utalás, akik nem kedvelték a tivornyát, a kornyikálást(szerenád) az alkohol élvezetét (csikóbőrös kulacs-ma party drog vette át a helyét)verekedést, pipázást-ma főleg cannabist a Nicotaánum tabacum helyett. Így aztán nevetségessé vált a Hazaffy,de az internacionalista szöveg is!Nem elegáns szerintük az a hisztéria sem, amit látnak,hogy a kommunista- fasiszta meg a filo,- és antiszemita érv-ellenérv lassan kezd pótcselekvéssé válni. Mindkét félnek meg kellene érteni a másikat, de ez a nagy ellentmondás-ez meg nem fordítható folyamat. A legutolsó ilyen kísérlet az MSZP táborában volt, ahol az "ifjútörökök" csúfosan elbuktak. A másik pedig, a Konrád-Heller páros érvei olyanok , mint a jelenlegi haditechnikai körülmények között a kőbaltát tartanák a legmegfelelőbb fegyvernek. Nem szívderítő látvány egy bocskaiban, vagy atillában feszítő egykori MSZMP-s pártfunkcionárius, vagy egy munkásőr pufajkában sétálgató hajdan volt kisnyilas.... A Jobbiknak a csendőrség a mániája. Akkor már jobb volna az alabárdos darabontokat favorizálni! Azért nem árt, ha az ifjú titánok is magukra néznek és észrevéve, hogy bezzeg az ő arcuk is kormos, jól kiröhögnék saját magukat! Mert ifjú barátaim, aki tökéletesnek hiszi magát, az a legnevetségesebb!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!