Szijjártó és én

2014. szeptember 30. 13:48

Jómagam is szoktam diplomáciával foglalkozni. Nyilvánvalóan kiválóan csinálja Szijjártó Péter, látszik, hogy ért hozzá, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokat is gyakorolja.

2014. szeptember 30. 13:48
zero
Vastagbőr

Nem gondoltam volna, hogy hamar el lehet feledtetni Németh Lászlónét, Laci nénit, aki a maga érettségizett külkermúltjával Nobel-díjas szaktekintélynek tűnik a diplomás külügyminiszterünk mellett. Lassan tényleg visszsaírjuk a féltudású elitet. Szijjártónak egyszer volt egy ötlete, azóta abból él. Amikor kitalálta, hogy felszáll a Narancs-expresszre és 1998-ban belépett a Fideszbe. Ezért most ott tartunk, hogy az ország külpolitikáját egy önálló gondolatok nélküli szolgalelkű droidszerű entitásra bízták.

Bár mindketten foglalkozunk diplomáciával, én például napi szinten tartok telefon vagy videókonferenciát a bangalore-i IT-s fejlesztőkkel, ahol minden trükköt és aljas húzást be kell vetnem, hogy haladjon a projekt előre. Nyilván Szijjártó is ugyanezt csinálja, csak ügyesebben. Néha még a HR osztályra is átmegyek és igyekszem elsimítani az a feszültséget és nézeteltérést.

Nyilván Szijjártó is ugyanezt csinálja, csak ügyesebben.

Állítólag olyan jól csinálom, hogy az osztályunk engem jelölt a vezérigazgatói fórumra, ahol építhetem az osztályok közötti jó kapcsolatot, együttműködést, kihangsúlyozva természetes az érdemeinket és eredményeinket.

Nyilván Szijjártó is ugyanezt csinálja, csak ügyesebben.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cerberus
2014. szeptember 30. 21:23
Most mondja meg már valaki, hogy azt a villát is erőszakkal vették el zsidóktól ? Tudjátok kik ezek : hullarablók ! http://m.cdn.blog.hu/al/allambunozes/image/gyurcsany_sabesz.JPG Bezzeg egy hangot nem lehetett akkor hallani !
kaszandra
2014. szeptember 30. 17:21
Ennyi idősen Orbán miniszterelnök volt.
Pinter68
2014. szeptember 30. 17:09
Régi mondás, hogy az ostobaságnál csak egy veszélyesebb van. Ha szorgalommal párosul. No, Szíjjártónál éppen ez a helyzet. Bár annyi esze nyilvánvalóan van, hogy gyorsan megtanulta miként tollasodhat meg alaposan. Ez van és amíg a Fidesz híveknek ez még mind-mind belefér, addig sajnos ez is marad. Így jártunk.
BőröndÖdön
2014. szeptember 30. 15:54
Robokuty kinevezésével porig alázták a külügyeseket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!