Néppárti Jobbik? Vona Gábor újra nekifut

2015. október 29. 16:45

Vona Gábor lényegében eltávolította magától az alelnökét és akcióját, önmagát „elszenvedő” félként jellemezte, mondván, nem tudta, mire készül Novák.

2015. október 29. 16:45

„Ahogy korábban is írtam, az, hogy a Jobbik néppártosodási kísérlete sikeres lesz-e, alapvetően függ attól, hogy az eredeti, radikális irányt támogató politikusokkal mi lesz a Jobbikon belül: mennyire szorulnak háttérbe, és mit kezd Vona Gábor egy-egy olyan akcióval, megnyilvánulással, ami veszélyezteti az új irányt. Az elmúlt két hét során mindkét kérdés napirendre került. Október közepén a Jobbik leváltotta eddigi frakcióvezetőit: Gyöngyösi Márton, Sneider Tamás, Volner János és Z. Kárpát Dániel munkáját Dúró Dóra, Lukács László és Staudt Gábor vette át. A leváltottak között látjuk azt a Gyöngyösi Mártont, aki 2012-ben listázni szerette volna a zsidó származású parlamenti képviselőket. Sneider Tamásról pedig legutóbb a lakossági fórumról kiszivárgott hangfelvétel után hallottunk sokat, amiben épp a Vona-féle néppárti fordulattal kapcsolatos aggályairól beszél, illetve arról, hogy e fordulat mennyiben tartalmi és mennyire csak kampány. Ezzel szemben Dúró Dóra és Staudt Gábor sokkal inkább megfelelnek a mérsékelt iránynak. Ez a csere azt vetíti előre, hogy a parlamenti frakció hajlik arra, hogy a kevésbé radikális képviselők határozzák meg a Jobbik országgyűlési jelenlétét, ugyanakkor egy-egy egyéni akció bármikor zavart okozhat.

Jó példa erre a párt alelnöke, Novák Előd október 25-i akciója, amikor a Szabadság téren álló szovjet emlékműről akarta eltávolítani a vörös csillagot, ám a helyszínen lévő rendőrök – némi dulakodás árán – megakadályozták ebben. Vona Gábor lényegében eltávolította magától az alelnökét és akcióját, önmagát »elszenvedő« félként jellemezte, mondván, nem tudta, mire készül Novák. Ebben az esetben ugyanakkor jól látszik az ellentmondás, ami a párt eddigi politikáját és politikusait, illetve a Vona-féle irányt feszíti: Vona Gábor egyetért a céllal, az eszközzel viszont nem. A párt mindig is radikális akcióiról volt híres, a pártelnök mégis úgy vélte, hogy ezzel Novák Előd »nem viszi előre az ügyet«. Vonának szembe kell néznie azzal, hogy az ilyen ügyek alapvetően határozzák meg a Jobbik médiamegjelenését, és a(z egyelőre) következmények nélkül maradt akciók állandó kockázatot jelentenek számára.

Az elmúlt hónapok alapján azt látjuk, hogy a Jobbik könnyen lebénul egy váratlan helyzet esetén – mint amilyen a menekültügy volt –, és hogy a pártelnök nem egészen kontrollálja pártjának képviselőit. Mindkét gyengeség nagyon komoly gátja annak, hogy a Jobbik tényleges kihívója legyen a Fidesznek a közeljövőben.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2015. október 30. 09:58
Vona nem akar sem más, sem több lenni mint Orbán udvari ellenzéke.
kitiltott
2015. október 30. 08:08
Milyen kritikát kapnánk az UDA tól ha nem a Fidesz hanem a Jobbik lenne a hatalomban?
bontottcsirke
2015. október 30. 08:01
Azért jobb, mint alkoholista szanyi, trotyakmuci meg rolex-lázár nem?
Békanász a hasadon
2015. október 29. 22:34
A Jobbikot sebtében rántották össze 2006 végén - a casus bellit szolgáltató provokátorokból - meg 2007 elején a fél lábbal börtönbe készülő, lebukófélben lévő eltársakból - Egymásért Alapitvány, Tettekész sikkasztások stb - alvilágból, kurvákból, biztositási csalás céljából feleséggyilkosokból, bankrablókból stb. A képviselőjelöltségbe menekülés nem állt távol a Budaházitól, de az alapitványos Földesi Szabótól sem. Jó lenne, ha a politikát nem ilyesmire használná az alvilág és nem közpénzen finansziroznák a provokátoraikat a bolsik, hisz Simon, Gyurcsány, Kapolyi - a szadistákról nem is beszélve - ki tudná köhögni a kialkudott sékeleket nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!