„Az első, Hvg.hu-n megjelent cikk szerint »a magyar irodalmi élet felfrissítése« érdekében indít tehetségvadászatot a kormány. Miért van szükség az irodalmi élet felfrissítésére? Ha igen, hogyan tervezi ezt elérni?
A művészet folyamatosan frissülésre szorul. Közhely, hogy mindig újabb meg újabb tehetségekre és minél jobban képzett alkotókra van szükség – de igaz. De nem csak erről van szó. Például arról is, hogy meg kell haladnunk a szekértáborok logikáját, ami megmérgezi az irodalmi életet is. Borzalmas és egyben nevetséges, hogy már odajutottunk, hogy művészeink politikai álláspont alapján söröznek vagy nem söröznek egymással. Erdélyben például ez nem így van, bár ott is vannak klikkek és apróbb ellentétek, de szó sincs ilyen ellenségeskedésről. Meggyőződésem, hogy mi, helyőrségesek egy egészségesebb szemlélettel és egy jobb kultúrdiplomáciával látunk neki ennek a feladatnak. Továbbá: a világban gyors paradigmaváltás van, gondoljunk bele, hogy csak a Facebook mennyire megváltoztatta az életünket. Az irodalomnak egyre nehezebb követnie a változásokat, közönséget veszít, bizony sokat kell töprengenünk azon, hogy hogyan tartsuk a lépést. Az Előretolt Helyőrség műhely már indulásakor, az 1990-es évek közepén haladó marketingstratégiákat dolgozott ki, melyek fölpezsdítették az irodalmi életet.
Miért nem tartották fontosnak, hogy egyeztessenek az irodalmi és könyvszakmai szervezetekkel előzetesen, ha egy állami íróiskola elindítását tervezik?
Ez nem egy légből kapott ötlet, két évtizedes tapasztalat és csapatmunka áll mögötte, nem beszélve a konkrét „bizonyítékokról”: az írókról, akik a Helyőrség égisze alatt indultak és a művekről, amelyeket írtak. Megannyi személyes meg csoportos sikertörténet bizonyítja eredményességünket a tehetségkutatásban és gondozásban. Nem hiszem, hogy bele kellett volna sétálni egy végeérhetetlen össznemzeti konzultáció csapdájába. Mint azt az elmúlt napok reakciói is bizonyítják, a Tehetséggondozó ügye pillanatok alatt politikai kérdéssé vált, nem pedig szakmaivá. A projektet politikai alapon támadták, a kormány iránti ellenszenvből, volt, aki bojkottra szólította fel a szakmát, mert szerinte minden, ami ettől a kormánytól jön, az csakis rossz lehet. Területfoglalás, bedarálás, elitcsere – minden lózung elhangzott –, és mindez úgy, hogy két rövid újságcikk jelent meg előzetesen, azaz nem lehetett túl sok konkrétumot tudni az egészről. Rögtön megtörtént a szembeállítás, a két fiatal irodalmi szervezet, a FISZ és a JAK szegénységét viszonyították a mi krőzusi gazdagságunkhoz, így lázítván ellenünk e két szervezet tagjait. Holott pályázati kiírásaink épp ezen két szervezet alkotóira vannak szabva, és az Előretolt Helyőrség írói majdnem mind tagjai ezeknek a szervezeteknek. Roppant mulatságos, hogy 1998-ban, amikor az L. Simon László köré csoportosuló ifjú alkotók összefogtak velünk, a már három éve működő Helyőrség tagjaival és megalapítottuk a FISZ-t, hasonló területfoglalásos-bedarálós hisztéria tört ki. Úgyhogy én másodszor élem át ezt a hajcihőt, ráadásul úgy, hogy azt a szervezetet hangolják ellenem, melynek én voltam a szakma által leginkább elismert alapítója és mai napig is tagja és pártolója vagyok. No de úgy látszik, ez a fajta támadás már egy beavatási rítus Magyarországon.
Visszatérve a kérdésre, a mai viszonyok közepette sajnos bármiféle indítványozás nyomban belmagyar irodalmi sárdobálásba fulladt és/vagy végeérhetetlen viták útvesztőjébe keveredett volna, és soha semmi nem lett volna belőle. De mindez, amit elmondtam, az én személyes véleményem. Valójában a válasz sokkalta egyszerűbb: nekem és kollégáimnak semmiféle jogalapunk nem volt tárgyalásokat és hivatalos konzultációkat folyatni, hiszen az intézmény még nem is létezett. Most, hogy az intézmény megalakult, megvan a jogi alapunk tárgyalni, folynak már a tárgyalások és mindenkit sorban megkeresünk, akivel érdemi partnerek lehetünk és szívesen meghallgatunk bárkit, aki konstruktív ötlettel áll elő.”
