Óriás legó

2017. november 09. 17:48

A poszthoz fél nap alatt több értelmes és lényeglátó kommentár érkezett, mint amennyit a magyar kormánytól múzeumügyben hét év alatt összesen hallani lehetett.

2017. november 09. 17:48
N. Kósa Judit
Népszava

„És miért nem a Bálnában lesz a Néprajzi Múzeum? – tette föl a kérdést a Facebookon a fővárosi fejlesztések kérdésében mindig józan álláspontot képviselő Bardóczi Sándor tájépítész. Amiben nem csak az az érdekes, hogy valóban, miért nem, ha egyszer az előbbi most épp eladó 11 milliárdért, az utóbbit meg erős polgári tiltakozást legázolva tervezik felépíteni a Városligetben 22-ért, és az előbbi még egy kicsit nagyobb is, mint az utóbbi lesz. Hanem az is, hogy a poszthoz fél nap alatt több értelmes és lényeglátó kommentár érkezett, mint amennyit a magyar kormánytól múzeumügyben hét év alatt összesen hallani lehetett.

Mostanra az a benyomása alakulhatott ki az embernek, hogy Magyarország múzeumállománya valami olyasmi, mint a legó: felcserélhető kis színes izék, szabadon tologathatók innen oda és onnan ide, aztán ha ráununk, egyszerűen rácsapjuk a játékdoboz fedelét. Mintha terepasztalon szórakozna, úgy tologatja a terv állapotukban is irgalmatlan sok pénzt felemésztő épületeket a soha meg nem valósuló »múzeumi negyedben« a kormány, közben meg egyszerűen odaad egyet a készletből a Művészeti Akadémiának. Más kérdés, hogy az Építészeti Múzeum ezzel csak jól járhat: az akadémiánál legalább van pénz, és ha akarat és szakértelem is kerül mellé, legalább ez az egy gyűjtemény szerencsésen révbe ér a felhagyott BM-kórházban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vikunya4
2017. november 10. 16:56
"A Néprajzi Múzeum elhelyezése időről-időre napirendre kerülő kérdés. Ez rendszerint sajnálatos módon nem a Múzeum nemzetközi rangú pótolhatatlan anyagát veszi alapul, nem a nélkülözhetetlen művelődés-, nemzetpolitikai küldetését és funkcióit mérlegeli, hanem egyszerű ingatlancserének véli a Néprajzi Múzeum új helyre költöztetését. A korszerű muzeológiai szempontok, illetve az intézmény jellemzőinek ismerete nélkül, a szakmai diskurzus mellőzésével megfogalmazott – esetenként deklarált – javaslatok hátrányosan befolyásolják a Néprajzi Múzeum működésének feltételeit. A magyar néprajzi szakmai szervezetek és intézmények képviselői részvételével zajlott Kerekasztalt a Magyar Néprajzi Társaság szervezte 2015. május 6-án."
vikunya4
2017. november 10. 16:46
http://epiteszforum.hu/a-magyar-neprajzi-tarsasag-allasfoglalasa-a-varosligetben-melto-helyre-kerulhet-a-neprajzi-muzeum
Zsolt75
2017. november 10. 06:55
Jucika! Szemlátomást kegyed magasról le van szarva.
Peter8811
2017. november 10. 05:41
Óriási Lógónak olvastam, azt hittem itt is volt egy Martonos találkozó de fél izgalmi állapotban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!