Hülyék

2022. január 31. 22:22

Maki – ahogyan elnézem – nem egyet süllyesztett el a saját hajói közül, hanem már roppant sokat.

2022. január 31. 22:22
null
Aristo
Pesti Srácok

„Történt, hogy a görög–perzsa háború során Xerxész, hogy lássa az egész tengeri csatát, Szalamisszal szemben egy hegyfokon, az Aigaleószon ült, és úgy esett, hogy amikor Artemiszia királynő úgy látta, hogy már semmiképpen nem menekülhet a görögökkel folytatott harcból, megtámadott egy perzsa hajót, sőt, el is süllyesztette azt. Az attikai hajó pedig – mivel azt hitte, perzsa hajó az – úgy gondolta, szövetséges hajó az, ezért felhagyott az üldözésével. Magának Xerxésznek is tetszett a manőver, hiszen ő is azt gondolta, hogy egy görög hajó volt az áldozat. Hozzájárult még Artemiszia szerencséjéhez az is, hogy az elsüllyesztett hajó legénységéből senki se menekült meg, aki bevádolhatta volna. Meg is dicsérte Artemisziát a merész cselekedetéért, mert Xerxész, amikor környezete válaszát hallotta, állítólag fölsóhajtott: »Embereim asszonyokká lettek, az asszonyok meg férfiakká!«

Azért jutott ez az eszembe, mert Maki – ahogyan elnézem – nem egyet süllyesztett el a saját hajói közül, hanem már roppant sokat. Mondhatni, tömegével tette ezt, és még mennyit fog a későbbiekben. Hiába próbáltak meg szájkosarat rakni rá, ő csak mondja, mondja… Először jó ötletnek tűnt, hogy rögtön két embert is megbíztak az elhallgattatásával. De hiába.

Úgyhogy ünnepélyesen megkövetem Orsós Lajos takarmányos traktorosomat. Teszem ezt pedig azért, mert egy (több) alkalommal fennhangon olyan hülyének neveztem, aminél lejjebb már nincs. Tévedtem. A mi Makink jóval mélyebben van ebbe a gödörben, sőt, olyannyira ott van, hogy azt már el sem lehet mondani. Megkövetem tehát Lajost.

Maki utóbb, a londoni koncertjén már Megváltónak képzeli magát, sőt azt hiszi, hogy ő azért egy kicsivel több is, hiszen már Fletót is megnyerte magának. Ez azért nem semmi, hiszen még egy virtigli ördögöt is képes volt magához hajlítani. Illetve ez azért még nem biztos, hiszen Feri a hazugságok atyja, így aztán még képes lehet meglepetésekre. Utána meg Gordonkával is találkozott, aki nyilván felvilágosította, hogy nem kell örökké hülyeségeket beszélni. De bizonyára hiába.”

Nyitókép: Mandiner-olvasó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Esthajnal
2022. február 01. 13:07
A baj ezzel a cikkel az, hogy kb. Márki-Zay szinten íródott. Ilyen hozzá szólásokkal simán lejáratja magát a nemzeti oldal. Pl. kezdve ott, hogy ugye senkit nem hülyézünk és ostobázunk amikor hivatalosan akarunk írni valamit. Az a 4 fal közé való, bár részemről oda sem, ha nem muszáj.
Félix74
2022. február 01. 12:12
Gratulálok az íráshoz. Szemellenzős tudatlan barom!
llnnhegyi
2022. február 01. 11:11
Tudja valaki,hogy Márki Zay Péter mit akar tenni? Szerintem már ő sem tudja. Családja tudja ezt tapasztalatból.Semmit. Különösen így ,hogy gyermeke van már elég.
Kopaszpapa
2022. február 01. 06:29
-Péter, ön elmebetegségben szenved!- Mondta egyszer az orvos Péterünknek, erre mi volt a válasz? -Dehog, szenvedek doki, minden percét Élvezem! Elnézem ezt a bohócot minden egyes megnyilvánulásánál, és nem hiszem el, hogy az országban csak a kormanypárti, és jobboldali ellenzéki szavazók látják, hogy a baloldal vezérével nagy a baj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!