CDU – Hogyan tovább?

2022. január 22. 15:08

A CDU figyelmen kívül hagyta „az írást a falon”.

2022. január 22. 15:08
Prof. Dr. Werner J. Patzelt
Corvinák

„A háromszög jobboldali csúcsán a patriotizmus fogalma szerepel, ami a hazához, a szülőföldhöz kötődik, ahol felnőttünk és amihez kötődünk – vagy egykoron oda költöztünk, gyökeret eresztettünk és már otthon érezzük magunkat. Akinek van ilyen hazája vagy szülőföldje, az a legtöbb esetben rendezett közügyeket szeretne ott látni, sőt nemritkán maga is hozzá kíván járulni ehhez. A hazafiság felemlegetése pontosan ezt a hajlandóságot és az ebből fakadó, a köz érdekében kifejtett tevékenységet jelenti. A hazafiság tehát pontosan az, ami valóban össze képes tartani egy közösséget.

Természetesen minden bevándorló hazafi lehet az új országában, ugyanis a hazafiságnál sohasem a származás számít, hanem csakis a készséges együtt munkálkodás a közös jövő szolgálatában.

Jól látható, hogy ebből a politikai háromszögből a CDU új, a szakpolitikai területeket összehangolt és egységes rendszerbe foglaló, egyúttal kiplakátolható programját lehetne kibontakoztatni. Ennek birtokában nem csupán az ellenzéki szerepet tudná szakszerűen ellátni, hanem messzire ható vonzerőt is ki tudna bontakoztatni. Kérdés azonban, hogy az új pártelnök valóban teret ad-e a program mélyreható megvitatásának. Ráadásul az is teljesen tisztázatlan, hogy a német Kereszténydemokrata Unióban megvannak-e egyáltalán az emberek egy ilyen horderejű politikai intellektuális feladat felvállalására. A karrieristák ilyesmire képtelenek. De talán a CDU előtt álló, több évesnek ígérkező ellenzéki politizálás korszakában ismét vonzó lesz olyan embereknek, akiknek nem csak a saját egójuk, hanem a CDU ügye is fontos.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
karaulu
2022. január 23. 16:10
Egy kiváló ember gondolatai. Kár, hogy a mainstream Németországban távol esik ettől a gondolkodásmódtól, legalábbis ami a nyilvánosságot illeti. Az MCC-n úgy látszik menedékjogot adnak a másként gondolkodó külföldieknek, nagyon helyesen.
mokány
2022. január 23. 02:14
Nur nicht beszarren .
diós guba
2022. január 22. 21:27
Érdekes cikk, de engem jobban érdekelne, ha a professzor megadná a fodrászának a címét. "Ráadásul az is teljesen tisztázatlan, hogy a német Kereszténydemokrata Unióban megvannak-e egyáltalán az emberek egy ilyen horderejű politikai intellektuális feladat felvállalására. A karrieristák ilyesmire képtelenek. De talán a CDU előtt álló, több évesnek ígérkező ellenzéki politizálás korszakában ismét vonzó lesz olyan embereknek, akiknek nem csak a saját egójuk, hanem a CDU ügye is fontos." Hát tisztelt professzor úr, ez nem fog menni, amit fentebb írogatott az csak álom marad, nem több.
Daily
2022. január 22. 17:48
Szegény. Kicsit eltévedt az elméletek útvesztőjében. Az amerikai típusú hazafiságot veszi mintának. Ahol ázsiai, dél-amerikai, afrikai, európai tekint egyként amerikára. Aminek azért nem sok történelme van. Ráadásul azt a keveset is szorgosan radíroznák kifefelé a múltjukból.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!