Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A címerben a kardra szúrt medvefej „a gyerekekre káros”. A felszúrt szívet nem kifogásolják.
„Egy medvefejes címeren keresztül találta meg az erdélyi magyar közösséget napjaink szélsőséges woke – azaz magyarul »felébredt« –, a hagyományos értékeket nem csupán tagadó, de azok minden formáját megsemmisíteni akaró, a történelmet ideológiai alapon átírni szándékozó eszmeisége. És a szintén divatos, rokonának számító, túltolt zöldideológia legradikálisabb nyelvezetét használva nem is teketóriázott: egyenesen állatgyilkosságra való felbujtással vádolta meg kiszemelt áldozatát.
A legfőbb ügyészség egy tulceai állatvédő szervezet feljelentése alapján vizsgálja Székelyudvarhely címerét, amely arra hivatkozva, hogy azon egy kardra felszúrt medvefej látható, úgy véli, a jelkép állatok elpusztítására buzdít, ezért a gyerekekre is káros.
Némi gonosz iróniával megjegyezhetnénk, hogy a bősz állatvédők bezzeg a szintén a kardra felszúrt szívet nem kifogásolják, pedig az általuk alkalmazott torz logika alapján az akár emberölésre, rosszabb esetben kannibalizmusra való felbujtásként is értelmezhető.
A valójában a térségben élők bátorságát és kitartását jelképező elemeket tartalmazó, a régi székely címeren alapuló szimbólum elleni támadás első ránézésre állatorvosi lóként idézi meg az Egyesült Államokból indult, a szélsőséges, félreértelmezett liberalizmus és a szélsőbalos, neomarxista ideológiák nászából született woke-izmust. Amelynek hirdetői bizonyos csoportok érzékenységére hivatkozva hadat üzentek a nyugati civilizáció és kultúra tradicionális narratíváinak, és az eltörlés kultúrája – cancel culture – jegyében szobrokat döntenek, ideológiai alapon megkérdőjelezik a klasszikus kulturális értékeket és a tudományos tényeket, céljuk pedig az, hogy minden áron bűntudatot keltsenek mindenkiben, aki jól érzi magát a görög és római kultúrában gyökerező, zsidó-keresztény hagyományokon alapuló nyugati civilizációban.”
Nyitókép: Wikipedia