Elhíresült balatonszemesi igazoltatás: hivatalos személy elleni erőszak miatt indult nyomozás (VIDEÓ)

2022. október 07. 17:30

Büntetlen előéletűek voltak, de ellenszegültek a rendőri intézkedésnek, a többi már történelem.

2022. október 07. 17:30
null

Már több mint 650 ezren tekintették meg az interneten szélsebesen terjedő videót, amelyen egy szeptemberi közúti igazoltatás látható, ahol az autóban ülő pár felvette és felrakta a YouTube-ra, ahogy szerintük törvénytelenül igazoltatják őket. 

Nem tudnak személyként igazoltatni, mert nem vagyok személy. Ember vagyok”

– mondta a férfi, akit épp igazoltatni akartak. 

A férfi és párja nem mindennapi módon kifogásolták az igazoltatás menetét és annak következményeit, majd a tettlegességig bezárólag minden eszközt bevetettek a rendőrök ellen. 

Az ügyészség pénteken közölte, a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és becsületsértés vétsége miatt rendelt el nyomozást az ügyben. A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását, a kényszerintézkedés elrendeléséről pénteken döntött a Kaposvári Járásbíróság.

Az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki mindkét személyt és elrendelte őrizetüket. A büntetlen előéletű gyanúsítottak nem ismerték el a bűncselekmények elkövetését és panasszal éltek az őrizetbe vétel ellen.

Kapcsolódó

Otthon fabrikált jogsival járnak a Magyarország-tagadók
Saját járművezetői igazolványuk van, szerintük a népszámlálás is jogsértő, és valószínűleg a híres rapper, Coolio sem természetes halált halt. A Mandiner a balatonszemesi igazoltatással fókuszba került összeesküvés-elméleteket gyártó csoportok közösségi oldalait böngészte. BŐVEBBEN...

Saját járművezetői igazolványuk van, szerintük a népszámlálás is jogsértő, és valószínűleg a híres rapper, Coolio sem természetes halált halt. A Mandiner a balatonszemesi igazoltatással fókuszba került összeesküvés-elméleteket gyártó csoportok közösségi oldalait böngészte. ...

Nyitókép: YouTube-képernyőfotó

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2022. október 08. 20:30
"Nem vagyok személy, ember vagyok": minden ember személy. Emberként ugyanabba az egyetlen közösségbe tartozunk / minden ember az emberiségez tartozik /, de személyként, azaz, sajátos-megismételhetetlen módon.
npityke
2022. október 08. 19:56
A minket jogállamiság és demokráciahiánnyal vádoló USA rendőrei lehet hogy le is lőtték volna mindkét rohadékot. Egyáltalán milyen alapon tegezi ez a senkiházi a hivatalosan eljáró rendőrt?! Remélem sittre vagják őket évekre!!!
mediator01
2022. október 08. 16:31
UCC, LAPOSFÖLD, GENDER, mindegyik anarchista, társadalombomlasztó, felforgató elmélet, arra fogékony, IQ-hiányos rétegek számára. A liberálbolsevik eszme a magasabb IQ-val rendelkezők számára készült.
talpas07
2022. október 08. 15:49
Ezek kekeckedő hülyék. Remélem példát statuálnak rajtuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!