Magzatelhajtásból nyertek őssejteket

2009. augusztus 01. 01:32

Egy már bezárt barbadosi klinikán Ukrajnából szerezték be az őssejteket, úgy, hogy a kezelőorvosok súlyos betegnek mondták a magzatot, művi vetélést javasolva.

2009. augusztus 01. 01:32

Barbadoson már három éve bezárták azt a klinikát, amely a gyanú szerint ukrán forrásból szerzett be őssejteket. A napokban letartóztatott Yuliy Baltaytis és Pákh Imre üzletember vállalkozásaként működő ottani őssejtklinika megrendeléseinek teljesítésére állítólag pénzért vállalkoztak ukrán nők abortuszra, de feltűnően magas volt azok száma is, akiknél a kezelőorvosok súlyos betegnek mondták a magzatot, művi vetélést javasolva.

Nyilatkozott az ügyről Lamperth Mónika is, aki 2007 novemberében az őssejtbotrányban érintett kaposvári kutatólaboratórium avatóünnepségén úgy fogalmazott: "Újat csak úgy lehet létrehozni, ha az ember bátor, és nem hiányzik belőle a vállalkozó kedv. Ez az orvostudományra is igaz, és örülünk, hogy az új őssejtkutató laboratórium messze viszi Kaposvár hírnevét a legkorszerűbb nemzetközi kutatásban". Lamperth azt hangsúlyozta, hogy nagyon precízen be kell tartani a törvényeket és az etikai normákat. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy jól ismeri és "ambiciózus, újító szellemű" embernek tartja az ügyben meggyanúsított és őrizetbe vett Seffer István plasztikai sebészt, és semmi oka rá, hogy ezt az ismeretséget megtagadja.

Őssejtbotrány: ipari méretű magzatelhajtással nyerték az "alapanyagot"? (Hírszerző)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!