Javul a brit gazdaság, de a kormányzó konzervatívok népszerűsége nem nő, ebből bukta lesz
Nagy nehezen sikerült mederbe terelnie a gazdaságot, de úgy tűnik, a választásokat így is elveszíti a Konzervatív Párt a briteknél.
A Napi Gazdaság információi szerint lemondott a magán-nyugdíjpénztári szektor száz százalékát tömörítő Stabilitás Pénztárszövetség elnöki posztjáról Nagy Csaba, aki egyben az OTP-pénztárak vezetője.
Nagy Csaba, a Stabilitástól való távozását a csoporton belüli elfoglaltságával indokolta - írja a Napi Gazdaság. A szektorban azonban azt beszélik, hogy az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor nem akarta, hogy a magánpénztárak körül kialakult csatározás közepette gyakran hangozzon el a bank neve.
Nagy utódja Bába Julianna, az AXA Nyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöke lett. A vezetőváltás alighanem erősebb ellenállást is eredményezhet. A magán-nyugdíjpénztári tagok bruttó béréből levont nyugdíjjárulék jelenleg már teljes mértékben az állami nyugdíjalapba kerül, ráadásul megnyílt a lehetőség arra, hogy a tagok visszalépjenek az állami rendszerbe. Ennek technikai lebonyolítása azonban még nem megoldott.