Áldozó Tamás lett Pápa új polgármestere

2011. március 07. 08:19

Továbbra is fideszes marad Pápa polgármestere: a várost húsz év óta irányító Kovács Zoltán alpolgármestere váltotta. „Az őszi önkormányzati választás óta ez a legnagyobb mintán végzett közvélemény-kutatás” - fogalmazott az új polgármester.

2011. március 07. 08:19
A fideszes Áldozó Tamás nyerte a pápai időközi polgármesterválasztást. A választást azért kellett kiírni, mert a várost 20 éve irányító fideszes Kovács Zoltánt a Veszprém megyei kormányhivatal vezetőjévé nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök. Áldozó, aki tizenhárom éve a város alpolgármestere, 57 százalékot szerzett, míg az MSZP-s Grőber Attila 35, illetve a jobbikos Orbán Imre 7 százalékot szerzett.
 
„Nem sokat változik a munkám, hiszen már az elmúlt két hónapban is helyettesítettem a kormányhivatal élére kinevezett Kovács Zoltánt” - közölte Áldozó, aki legfontosabb munkájának a város gazdasági programjának elfogadását tartja. Reményei szerint ez a program hozzájárul a város munkanélküliségének csökkentéséhez. „Az őszi önkormányzati választás óta ez a legnagyobb mintán végzett közvélemény-kutatás” - fogalmazott az új polgármester.
 
Grőber Attila szerint három tanulsága van a választásnak: a Fidesz kevesebb szavazatot kapott, mint ajánlószelvényt, valamint 7-8 százalékkal visszaesett, a Jobbikról pedig kiderült, hogy nem lehet váltópárt.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pepe79
2011. március 07. 12:27
fletó meg csak titokban mer Pápára jönni.
gentry
2011. március 07. 12:08
Az új polgármester neve alapján csak KDNP-s lehet. :)
drieno
2011. március 07. 12:00
tavaly 38,3%-os volt a részvétel, most meg 30%-os, csak hogy korrekten lehessen véleményt alkotni, akkor gröber 23,05%-ot kapott, a jobbikos meg 11,54%-ot, a kovács pedig 65,41%-kal nyert ha ehhez hozzátesszük, hogy több ajánlószelvényt kapott a fidesz jelölt, mint szavazatot, az jön le, hogy sokan a biztos győzelem tudatában el se mentek szavazni, a rasszista elvtársak visszatértek a jobbiktól nagyjából a távol maradókat veszítette el a fidesz, akik, ha veszélyben érezték volna az eredményt, valószínűleg eljöttek volna, és lehet, azzal lekopírozzák az őszi eredményt szóval, a véleménygyártó szigorúan titkos kisiparosokat az eredmény, és ami mögötte van, semmiben sem akadályozza, ők nyertek, ha kikaptak is - anno fociban katonaként megütköztünk a ruszki helyi erőkkel, és ocsmányul kegyetlenül elvertük őket, közte 10 volt, majd a banketten a meccs után a szovjet őrnagy pár vodka után közölte, hogy ők győztek, hisz ők rúgták az utolsó gólt...
medve
2011. március 07. 11:41
Érdekes, mennyire nem hír, hogy a 16. kerületben is a Fidesz 68-22-re verte az mszp-t.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!