Elkészült a Honvédség életpályamodellje

2011. július 19. 16:51

Elkészült a Magyar Honvédség 2021-ig szóló humánstratégiája, amely a közszolgálati életpályamodellhez igazodva működik majd - mondta a honvédelmi miniszter az MTI-nek adott interjújában.

2011. július 19. 16:51

Hende Csaba elmondta: az új modellt a katonai és a közszolgálati hagyományokra alapozva, a katonai szolgálattal járó fokozott terhelést figyelembe véve, a gazdasági lehetőségekkel összhangban alakították ki. A humánstratégia alapján a katonai pálya során a honvédség egyértelmű követelményeket támaszt a katonákkal szemben, kialakítja a teljesítményértékelésen alapuló előmenetelt, képzéseket biztosít, és megteremti a rendfokozati hierarchia valós megbecsülését, továbbá költséghatékony, a szervezeti célokhoz illeszkedő illetmény- és juttatási rendszert hoz létre - tette hozzá.

Az egész rendszer fő üzenete az, hogy a honvédség a katonákkal szembeni elvárásokat egyértelműen és megismerhetően fogalmazza meg. Az új életpályamodellben megjelenik a felfelé mozgás mellett az adott szinten történő szakértővé válás lehetősége is. Az illetményrendszert is az új modellhez igazítják majd, ezáltal a kereset meghatározó eleme a rendfokozat (beosztás) és a szolgálati idő lesz, továbbá jelentősen átalakul a pótlékok rendszere is. Ha már nincs lehetőségük az előmenetelre, a katonák lehetőséget kapnak arra, hogy a megszerzett tudást felhasználva aktív munkavállalóként helyezkedjenek el a közigazgatásban. A modell egyik legfontosabb eleme ugyanis, hogy megteremti a közszolgálat különböző ágai közötti átjárhatóságot - hangsúlyozta Hende Csaba.

A rendszer része lesz a honvédség értékelő és vizsgaközpontja, amely a katonák teljesítményének, szakmai tudásának, felkészültségének objektív mérését szolgálja. Az új életpályamodellt a szakszervezetek és a katonaállomány véleményének figyelembevételével alakították ki - emelte ki a honvédelmi tárcavezető.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
itstrue
2011. július 19. 19:16
SZARSZAG!! Szar emberek szart gyártanak!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!