Elhatárolódik a Jobbik Tyirityántól

2011. augusztus 16. 12:36

A párt nem tud azonosulni a Betyársereg vezetőjének Magyar Szigeten tett kijelentéseivel, és visszautasítják, hogy összemossák őket - közölte Vona Gábor keddi sajtótájékoztatóján.

2011. augusztus 16. 12:36

„Öntsünk tiszta vizet a pohárba! - a Jobbik, és ami azon túl van” címmel tartott sajtótájékoztatót Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona elhatárolódott a Betyársereg vezetőjének a Magyar Szigeten tett, faji háborúról és zsidók lelövéséről szóló kijelentéseitől. Visszautasította, hogy pártját összemossák ezekkel. „A Magyar Szigeten elhangzott néhány nyilatkozat, amit a Jobikkal mostak össze, de ezek nem a Jobbik politikáját képviselik, a Jobbik nem akar közösséget vállalni ezekkel” - közölte.

Vona Gábor elmondta: a Jobbik sem emberileg, sem politikailag nem tud azonosulni a botrányt keltő kijelentésekkel, illetve azt mondta, hogy a párt már Gyöngyöspatán is elhatárolódott az öncélú erőszaktól, utalva a Véderőre. „Nem az ököl, hanem az igazság radikalizmusát képviseljük” - fogalmazott, majd leszögezte, hogy részéről az ügyet lezártnak tekinti és kifelé indult a teremből. Nem válaszolt az utána kiáltott újságírói kérdésekre sem, egyedül a Zagyva György Gyula esetleges kizárását firtató kérdésre vette oda, hogy nem fogják kizárni.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2011. augusztus 17. 00:10
kellett is ilyen stratégiai partnereket összekukáznia a dzsobbiknak...
kukagyerek
2011. augusztus 16. 14:09
"és visszautasítják, hogy összemossák őket - közölte Vona " Vona! Nem kellene minden liberál-bolsi támadáskor elhatárolósdit játszani, mert ezzel többet ártasz mint használsz a nemzeti oldalnak! Ezeknek hiába próbálsz megfelelni, ellenségük leszel még élsz, a magyarsággal együtt.
nyoooc
2011. augusztus 16. 13:52
„Nem az ököl, hanem az igazság radikalizmusát képviseljük” Ehhez képest Zagyva jobbikos országgyűlési képviselő, s tudtommal a mandátuma elvesztésétől nem is kell tartania...
buckafej
2011. augusztus 16. 13:51
Minden pártnak vannak szélei. A Fidesz széle elment a Jobbikba, kérdés, hová megy a Jobbik széle. Szélsőjobbon mindig kérdés volt, ki a nagyobb magyar. Nyilaskeresztes pártból is volt jónéhány a harmincas években, míg többé- kevésbé egyesültek Szálasi alatt. Van olyan szélsőség, amit már a józanabb Jobbikosok sem támogatnak, különösen, ha bűnöző elemekről van szó, lásd Eszes Tamás, másrészt feltűnnek a konjunktúralovagok, akik lesik az érvényesülés lehetőségét a Jobbikban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!