Garamvölgyi: Elavult törvénnyel tiltották meg a tüntetést

2011. szeptember 20. 11:39

Az ORFK szóvivője azt mondta: senki nem tudja bizonyítani, hogy politikai nyomásra hozta volna meg a döntést a rendőrség a szakszervezetek demonstrációjának betiltásáról.

2011. szeptember 20. 11:39

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője azt mondta: senki nem tudja bizonyítani, hogy politikai nyomásra hozta volna meg a döntést a rendőrség a szakszervezetek demonstrációjának betiltásáról. Hangsúlyozta: az 1989-es törvény alapján döntöttek, amely szerinte elavult ugyan, de hatályos, és mérlegelési jogot ad a rendőrségnek. Arra a felvetésre, hogy a rendvédelmi dolgozók „bohóctüntetését” majdnem ugyanilyen feltételek mellett engedélyezték, Garamvölgyi azt mondta: nincs két egyforma bejelentés nincs, ráadásul a „bohóctüntetésen” nem vette részt annyian, mint amennyit a mostani demonstrációra vártak.

Nincs ok arra, hogy a rendőrség betiltsa a szakszervezetek tüntetését, noha a Liga nem tervez részt venni abban – jelentette ki Gaskó István, a szakszervezeti tömörülés elnöke az m1 Ma reggel című műsorában. A Liga azért nem demonstrál, mert tárgyalásban áll a kormánnyal a Munka törvénykönyve tervezetéről. Már az első tárgyaláson komoly eredményeket értek el, és hamarosan sor kerül a harmadikra.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hontalan
2011. szeptember 20. 18:45
Ez is elképesztő! A pederaszta atomalkoholista, teve utcai lövöldöző megint állami állásban. Milliószor odakozmált piás. Fülkekormány csak gratulálni tudunk. Javaslom legközelebb közvetlenül a Detoxikálóból álljon fel a kormány!
abraka
2011. szeptember 20. 15:39
Orbánról sok mindent el lehetett mondani eddig is. Több rosszat mint jót. Most már azt is hozzátehetjük, hogy Orbán gyáva. Beszart. Pedig még a melósok nem is szervezkednek. Nem a szakszervezetisek, hanem a melósok. Akkor kell majd neki igazán beszarni, ha azok mennek ki a térre. Azok hamar elkergetik a magánhadseregével együt, úgyhogy jó lenne ha befejezné a melósok tökeinek a szorongatását. Addig míg megteheti.
flo
2011. szeptember 20. 14:45
Ez hatalmas sumák duma Garamvölgyitől. Azt már persze nem meri kijelenti, hogy nem volt politikai nyomás. Csak éppen nem lehet bizonyítani. Ez olyan, mint amikor a vádlottat nem bűncselekmény hiánya, hanem bizonyítottság hiánya miatt mentik fel.
El Topo
2011. szeptember 20. 13:23
Ez a " nem tudják bizonyítani" olyan, mint aikor a krimiben a rosszarcú azt mondja a nyomozónak, hogy "erre nincs bizonyítéka". Onnantól már csak idő kérdése, mikor vezetik el nehéz vasban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!