Felkészült az ORFK az uzsoratörvényre

2011. október 18. 12:47

Növelheti a felderítés hatékonyságát, csökkentheti az elkövetett bűncselekmények számát az uzsorával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat Garamvölgyi László szerint.

2011. október 18. 12:47

Már az is növelheti a felderítés hatékonyságát, hogy korlátlanul enyhíthető azoknak a büntetése, akik még azelőtt felfedik a bűncselekményt, hogy arról a hatóság tudomást szerezne - jelentette ki Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden, miután az Országgyűlés előző nap kétharmados többséggel elfogadta az uzsorával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Szintén hatékonyságnövelőnek tekinti a szóvivő, hogy az üzletszerű elkövetési módot a jövőben minősítő körülményként határozzák meg, vagyis az egyszeri elkövetés is jelenthet három évig terjedő szabadságvesztést, illetve a büntetés öt év is lehet, ha ezt a bűncselekményt bűnszövetségben, illetve üzletszerűen követik el.

Mint azt Garamvölgyi László elmondta, a várható bejelentések vagy feljelentések miatti ügyszámemelkedésre a rendőri szervek időben felkészültek. A szóvivő beszámolt róla, az ORFK döntésére már szeptemberben létrehoztak egy több évtizedes nyomozói tapasztalattal rendelkező rendőrökből álló csoportot, amely külön módszertani útmutatót dolgozott ki a rendőri szervek számára.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krisztoforo48
2011. október 18. 23:58
Az ORFK kizárólag az útonállásra van felkészülve!
Senior
2011. október 18. 13:04
Gari, ez nem olyan egyszerű, 1984-ben láttál utoljára bűnözőt, de te tudod, hisz erre kaptál felhatalmazást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!