Oszkó: Az állam vagyoni helyzetét kellett védenem

2011. október 20. 20:03

Oszkó Péter meghallgatásával folytatódott csütörtökön a sukorói telekcsereügy pere. A volt pénzügyminiszter elmondta, hiába próbálták visszalépésre bírni a befektetők képviselőjét, Joav Blum szerint ugyanis minden szabályosan zajlott.

2011. október 20. 20:03

Oszkó Péternek, a Bajnai-kormány pénzügyminiszterének tanúkénti meghallgatásával folytatódott a sukorói telekcsere-ügy bírósági eljárása csütörtökön. Oszkó Péter itt elmondta, az ügyészségi vizsgálatot megelőzően két ingatlanvizsgálat is lezajlott a beruházással kapcsolatban. Mint mondta, az elsőt Bajnai Gordon akkori miniszterelnök rendelte el, és az eljárás során a cseretelkek közötti értékarányt csekély mértékben vagy egyáltalán nem kérdőjelezték meg.

A volt pénzügyminiszter csütörtökön kitért arra, hogy az ÁSZ-jelentés alapján arra a következtetésre jutottak: a vizsgálat a csereügylet semmisségét nem alapozta meg kellő mértékben. Jelezte ugyanakkor, hogy olyan telekcsere történt, amellyel kapcsolatban több kétség merült fel. Joav Blum, a befektetői csoport képviselője a szerződés megbontásától elzárkózott, álláspontja szerint ugyanis minden szabályosan történt - mondta Oszkó.

A bíró kérdésére a volt pénzügyminiszter elmondta: a befektetővel folytatott tárgyalás során felvetődött, hogy ha az állam kétségbe vonná a megkötött csereszerződés érvényességét, Joav Blum kártérítési igénnyel lép fel az állammal szemben. Hozzátette: miután pénzügyminiszterként a magyar állam vagyoni pozícióit kellett védenie, ügyelnie kellett arra is, hogy ne tegyen olyan lépéseket az állam nevében, amelyek miatt azt kártérítésre köteleznék.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2011. október 21. 14:46
csinálok egy videót, megígérem frankón szóban, hogy 10 000 munkahelyet teremtek, hozok 5 milliárd Eurot. Kérem az egész Velencei tavat gyorsítottan, odaadom a garázsomat!
kukagyerek
2011. október 21. 08:53
"Oszkó: Az állam vagyoni helyzetét kellett védenem" Kecske és a káposzta esete...!
drieno
2011. október 21. 08:28
ez az egész úgy nevetséges, ahogy van egyrészt a velencei tó környékén az ingatlanárak kb a háromszorosai az alberirsaiaknak, ezt akárki három kattintással az internetről lenézheti másrészt meg ezen felül nyilvánvaló , hogy egy kiemelt üdülőövezeti tóparti telek meg egy elhanyagolt gyümölcsös között is van értékkülönbözet ... ha olyan szakértői véleményt látnék, ami viszont kijelenti, hogy ezek egálban vannak, akkor legalábbis gyanút fognék...
allover
2011. október 21. 06:44
Oszikám! Szólj, ha elfogyott a mosdatószered!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!